Pillanatképek egy Simonton-csoport életéből

„Úgy érzed magad, ahogy gondolkodsz!”

Pillanatképek egy Simonton-csoport életéből

1. alkalom: a találkozás

Simonton-csoportunk első ülése előtt nagyon izgatott voltam! Körben ültek, a szemükben nagy várakozás csillogott. Szilvi és Kinga régi barátnők, vidáman trécselnek. Ádám és Éva házaspár, mindketten rákosok, csöndben beszélgetnek. Klári nagyon vékonyka, ő a legfiatalabb, velem egyidős lehet. 

Marcsi pirospozsgás, teltkarcsú, ő a leghangosabb. Nem ismer senkit, de már meséli is a történetét: az agyalapi mirigynél volt daganata, amit megműtöttek, de visszanőtt. 

Zsuzsa elegáns, halkszavú, szemüveges hölgy, okos tanácsokat ad neki a pozitív gondolkodásról. Majd ezt is át fogjuk beszélni, hogy nem biztos, hogy jó dolog kéretlenül adni a tanácsokat…

Editke csupa mosoly, ahogy nézelődik, majd bekapcsolódik Marcsiék beszélgetésébe. Ágin látszik a betegsége, a többszörös áttétek, nagyon sovány, haja tüsi, arca komoly, a tekintete kemény. Csinosan felöltözött, divatos színekbe, fülében hatalmas fülbevalók. 

Mellette ül Zita, aki rosszul van a kemoterápiától, amit kap. Arca szürke, ő is vékony, viszont a parókája nagyon jó, többen is dicsérik, azt hiszik, a fodrásztól jött. 

Erika mosolygós, harmóniát sugárzó idősebb hölgy, nem látszik rajta állapota súlya, az áttét sem derülne ki, ha nem beszélne róla. Erzsike ül mellette, szőke, nagyon nőies, kisminkelt, csinos nő. 

Belevágunk. Meggyújtom az illatos mécsesemet, megkínálom őket teával, és halkan beszélni kezdek. Elmondom, ki vagyok, és mesélek erről a módszerről. Hogyan találtam rá, és mennyit kellett harcolnom érte, hogy megtanulhassam…Mennyire örülök neki, hogy ilyen sokan vannak, na nem annak örülök, hogy ennyien betegek, hanem hogy ennyien akarnak tenni aktívan a gyógyulásukért! 

Elmondom a módszer lényegét, kihangsúlyozva, hogy nem én fogom őket meggyógyítani, hanem, ha vállalják az aktivitást és a rendszerességet, ők gyógyíthatják meg saját magukat. A módszer segítségével mozgósítani tudják saját belső öngyógyító erőiket, ez a Simonton-módszer egyik alappillére, a másik a szemléletmód, a gondolkodás megváltoztatása. Nagyon figyelnek, Klári és Zsuzsa jegyzetelnek. 

Rövid bemutatkozást kérek mindenkitől, semmi nem kötelező, csak azt mondják el magukról, amit fontosnak tartanak. Döbbenetes, hogy mindenki a betegségéről mesél, van, aki a nevét is elfelejti megmondani, mintha ő mostmár csak A Rákos Beteg lenne…

Szilvi és Kinga lelkes vezetői egy másik városban működő civil szervezetnek, ennek megfelelően kezdik a kört, nagyon kihangsúlyozva a pozitív gondolkodás és a közösség jó hatását. Előhozzák jó programjaikat is, kérem, hogy erre majd a végén térjünk vissza. Szilvi rákos, de már túlvan műtéten, kemón, most már tünetmentes, az is szeretne maradni. Barátnője, Kinga ugyanebben a cipőben jár, a civilszervezetnél találtak egymásra. 

Marcsi ragadja magához a szót, újra elmeséli a történetét, elnézést kérve, hogy újabban folyton sírva fakad, a legapróbb dolgok miatt is. Editke rögtön megértően reagál, Zsuzsa is. 

Zita komoran elmeséli a történetét, hogyan vesztette el állását, majd kiderült, hogy a férje megcsalja. Nem is igazán akart már élni, amikor kiderült, hogy rákos. A műtétbe beleegyezett, de a további kezelésekbe nem, döntse el a Jóisten, megmarad-e vagy sem. A csoport felhördül, Editke, Marcsi, Szilvi, Kinga szinte egyszerre reagálnak: „De hát ez passzív öngyilkosság!”, „Így nem szabad hozzáállni!”, „Kell pozitív célt találnod!”, felkiáltásokkal. Kimenekítem Zitát a kereszttűzből, mondván, van olyan, hogy az ember nem lát célt többé. Klári egyetért, Erzsike is bólogat. Zita megkönnyebbül, hogy nem baj, ha most nem tud pozitívan gondolkodni. Így már el tudja mesélni, hogy az áttét óta, (ami még nem biztos, hogy valódi áttét) vállalja a kemoterápiát, és kutya rosszul van. Valamint keresi a hozzá hasonló helyzetben levő emberek társaságát ott a falujában. És hogy nagyon szeretne megtanulni hastáncolni…

A csoport feszültségszintje csökken, „Ez nagyon jó ötlet!”- lelkesedik Zsuzsa, Szilvi és Kinga azonnal csoportot, neveket ajánl. Szilvit és Kingát leállítva, továbblépünk.

A nagyon divatos Ági tömören összefoglalja rákos betegségeit, majd az életét, a veszteségeit. Meghaltak a szülei, majd a férje is. Gyerekei távol élnek. „Egyedül maradtam!”- sommázza. 

Zsuzsa veszi át a szót: „Én, hálistennek, nagyon régen elváltam a férjemtől. Nagyon rossz természetű volt.” Kiderül, hogy nyugdíjas lett, majd a gyermekei is elköltöztek, távolra, élik a saját életüket. Szemérmesen elmondja melldaganata történetét. „Milyen jó, hogy nincs férjem, ő nem bírta volna elviselni a mellem hiányát!”Majd ő is, mint egy mankóba kapaszkodva, előhozza a pozitív gondolkodásba és a meditációba vetett hitét, majd csodálatos lányát, akitől nagyon sokat tanult. 

Klári keserűen mesél, elmeséli rákját, majd közli, hogy családja és barátai hatására jött el ide, ők akarják, hogy meggyógyuljon, és reméli, hogy egyszer ő is fogja ezt akarni. Elmondja még, hogy régebben depresszióval kezelték.

Erika csöndesen mesél a betegségéről, az áttétről, arról, hogy amennyire lehet, szeretné kitolni a stagnálás idejét…a csoport döbbenten hallgat, nem gondoltuk volna, hogy ilyen súlyos az állapota. Ági meg is kérdi, honnan az ereje…Kiderül, hogy Erika mélyen hívő ember, élő hite komoly segítség a betegség elleni harcban, másik segítsége a feladata: súlyos beteg édesanyját ápolja, gondozza. „Nem mehetek el, még dolgom van.”- hangsúlyozza. Rengeteg barátja, és a jópár közösség, aminek motorja, lelke ő, szintén komoly segítőerőt jelent számára. 

Lassan lépünk tovább. A csöndes Ádám meséli el kálváriáját a rákkal, és a műtéteket, nagyon hangsúlyozva azt, hogy mostmár nagyon figyel magára, egészségesen él, félévente szűrővizsgálatokra jár. „Túlvagyok mindenen”- közli elégedetten, tünetmentes, hangsúlyozza, hogy pozitívan kell gondolkodni, és milyen nagy segítsége a katolikus hite. „Mostmár csak az asszony is meggyógyuljon!” Ez nála a végszó. 

Éva még nála is csöndesebb, idegesen nevetgél, és halkan beszélni kezd. Kiderül, hogy nagy bánatára nem született gyermekük. A nyugdíjazása, és a férjénél diagnosztizált rák teljesen kikészítették, „idegileg belerokkantam”- mondja, láthatóan bűntudattal,”pont akkor nem tudtam mellette állni, ápolni, amikor szüksége lett volna rá”. Erre a párja azonnal a védelmébe veszi, szeretettel átölelve. 

Erzsike rezignáltan válaszolgat, keveset mesél a betegségéről, annál többet rossz házasságáról, aminek nemrég mondták ki a végét. Gyermekei felnőttek, élik az életüket, ő pedig beteg lett. Azóta minden segítséget megragad, jógázik, meditál, sportol. 

A mosolygós Editke maradt a kör végére, akit szelíden nógatni kell a beszédre. Ő is nyugdíjas, a helyi rákelleni szervezetben dolgozik önkéntesként, őt bármikor ugrasztani lehet, tud menni és segít, erre több példát is sorol. Elmondja, hogy ő a kakukktojás a csoportban, mert nem daganatos beteg, hanem sokízületi gyulladása van, ami nagyon sok fájdalommal jár. De ez alig kap hangsúlyt a történetében, sokkal fontosabb az, hogy most teljesült egy régi álma, és bejárhat a kórházba önkéntesként, a krónikus bel betegeihez. Mesél az idős, kiszolgáltatott betegekről, szeme csupa könny. A csoport megilletődve hallgat. Editke történetében az is figyelemreméltó, hogy többször is elveszti a fonalat, elfelejti, mit is akart mondani. S ő ezt nagyon kínosan éli meg, noha a csoport támogatja, hasonlót sokan átélnek.

Végül pár szóval én is bemutatkozom, hozzátéve, hogy bár nem vagyok rákos, azért átélem a hozzátartozók aggodalmát és érzéseit, révén, hogy édesanyám, férjem és legjobb barátnőm is érintett ebben a betegségben. 

Jó könyveket teszek ki az asztalra: Beata Bishop, a Simonton házaspár, valamint Balogh Béla könyveit. 

Időszerűnek tartom átbeszélni ezt a pozitív gondolkodás-témát. Kérem, határozzák meg, mi szerintük a pozitív gondolkodás. Csend, töprengenek, majd Zsuzsa szedi össze: „Hogy a jó dolgokra gondolunk…nem szabad foglalkozni a rosszal…” „Minden rosszban van valami jó..” „Minden helyzetben megkeresni a jót..”-  gyűlnek az ötletek a csoportban. „De hát kinek mi a jó?”- szegezem nekik a kérdést. „Ez nagyon szubjektív dolog! Meg aztán vannak dolgok, amiben semmi jó nincsen. Mi a jó abban, ha meghal, akit szerettél, vagy kiderül, hogy rákos vagy? Az borzasztó dolog.”

Zita elmondja, tudja, hogy a pozitív dolgokra kéne gondolnia, de képtelen rá. Folyton azon aggódik, mi van, ha mégis áttét, ami a csontjában van? Olyan rossz, hogy senkivel nem tud erről beszélni, legutóbb is elkezdte volna mondani a fiának, hogyha ő meghal, mit szeretne, de a fia meg se hallgatta, letorkollta, „Anya, ne is beszélj ilyeneket, te meg fogsz gyógyulni!” Többen helyeselnek, igen, ezt a hozzáállást ők is megtapasztalták. 

„Erről beszélek. –mutatok rá- „Hogyha kiderül, hogy áttéted van, abban nincs semmi jó. És abban sem, ha senkivel nem tudsz beszélni a fontos dolgokról, mint pl a halál.” A pozitív gondolkodás nem az, hogy csak a jó dolgokra gondolunk. A szó gyökere az, hogy VAN, LÉTEZŐ. A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy arra gondolok, ami van. Minden helyzetben megkeresem azt, ami van, és arra építek stratégiát. Jó dolog az, ha nem akarom tudni a betegségemet, ezért nem megyek el az orvoshoz? Mert amire nem gondolok, az nincs…És szépen elhatalmasodik rajtam a kór…Nem, a pozitív gondolkodás az, hogy megnézem, ebben a helyzetben mi  van. Hát az van, hogy rákos beteg vagyok. Ez nem jó, nem pozitív, ez tragikus, félelmetes, szörnyű. De VAN. Ezzel tudok mit kezdeni, azt mondani, hogy harcolni fogok, stratégiát építek rá. Információt gyűjtök, jó orvosokat keresek, jó módszereket, táplálék kiegészítőket stb. Nem így nagyobb az esélyem a gyógyulásra az előző példához képest? Ez az első lépcső, hogy megnézem, mi VAN. A 2. lépcső, hogy megnézem, ezt hogyan tudom a magam számára hasznosítani. Mi ebben a VAN-ban a hasznos, a tanulságos a számomra? Például kirándulást terveztem, ehelyett esik az eső. Mondhatom azt, hogy egész héten nincs egy szép nap, meg micsoda pocsék tavasz, - ez a negatív gondolkodás. De mondhatom azt, hogy mi VAN? Esik az eső. Mi ebben a hasznos? PL, hogy nem kell locsolnom. Vagy mehetek a kisunokámmal gumicsizmában pocsolyázni…Vagy csinálhatok egy hancúrozós napot a párommal…kinek mihez van kedve. 

Kinga, Szilvi nevetnek. Mutatják a poharukat, ami félig van kávéval. Én is nevetek: „Igen, ez jó példa! Meddig van ez a pohár?” „Félig üres már.”- mondja Ági. „De félig tele van!”- vitatkozik Zsuzsa. Nevetnek. Marcsi: „Ilyen ember a magyar, ilyen a nyelve is. Mindig panaszkodik, sose jó neki semmi. Sose azzal törődik, amije van, amivel elégedett lehetne, hanem..” „azt nézi, mije van a másiknak, ami neki nincs!”- vág közbe Zita. „Vagy azzal foglalkozik, milyen lesz majd, ha egyszer ez meg ez meglesz…”- folytatja Zsuzsa. „Vagy a múlton rágódik, amikor, ha másképp viselkedett volna, most nem így lenne.”- kontráz Klári. „Pedig ez egyik sem pozitív gondolkodás, mert sem a múlt, sem a jövő még NINCS…” foglalom össze. 

Mesélek test és lélek rendkívül szoros kapcsolatáról, amire ez a módszer is alapoz. Hogy egy fantáziakép kimutatható testi változásokat okoz…látom az arcukon, hogy nem hiszik, de senki nem vitatkozik velem. Hát játsszunk, javaslom, képzeljetek ide egy citromot! Kettévágom. Leírom részletesen a színét, a látványát, az illatát. Mindenki poharába facsarok képzeletben belőle, és kérem, kóstolják meg. Mi történt? Ádám fanyar arcot vág.„Összefutott a nyál a szánkban!” – sommázza Marcsi a közvéleményt. Így van!- mondom. Itt volt a citrom? Nem volt itt, csak elképzeltétek. Mégis milliliterben kimutatható mennyiségű nyáltermelődést indított be. Nagy derültséget okoz az a példám, ami az erotikus fantáziák által kiváltott testi elváltozásokra utal. Meglepődnek a biofeedback döbbenetes kutatási eredményein, ahol egy-egy jó fantáziaképpel eeg-hullámokat, szívritmust, testhőmérsékletet állítanak be a kívánt szintre. 

Majd áttérünk a gondolat- lelki állapot- test összefüggés értelmezésére, avagy a kedvenc idézetem lényegére (lásd mottó!), amit dr  Prezenszki Zsuzsától hallottam. 

Aztán újabb kör következik, arról, hogy „mit jelent a rák neked?”, illetve, „hogyan képzeled el a rákos sejteket?”

Van, aki nem megy bele a játékba, rákelleni Kinga tiltakozik, ő nem akarja elképzelni, a gondolat teremt, és ő nem akar rákot teremteni újra magának. Szilvi azonnal melléáll. Hagyom, nem kötelező a dolog, de azt elmondom, hogy azért a gondolat nem teremt ilyen könnyen…és ez inkább a félelemről szól, ami fontos infó neki magának. Kinga bólogat. Marcsi lelkesen beszél, elmondja, ő látta a CT-n, olyan gilisztaforma, undorító. A többiek is beszállnak, a következő jelzőket gyűjtve össze a rákos sejtekre, a betegségre: undorító, alattomos, agresszív, fekete, rosszindulatú, parazita, gyilkos, nyálkás zöld,”megeszi a testemet”, „benne lüktet minden negatív érzésem, azok éltetik”--- elbújhat mellette minden horrorfilm- főszereplő szörnyetege. 

A kör után elmondom, hogy ehhez képest a rákos sejtek buták, éretlenek, szervezetlenek, selejtesek, gyengék, védtelenek, nincs semmiféle „rosszindulatuk”, „agressziójuk”. Mi ruházzuk fel őket ezekkel a félelmetes jelzőkkel, és a köztudat. Rák= halál. Holott rákos sejtek mindenkiben keletkeznek, naponta több ezer, mivel a nagymennyiségű sejt-csere közben gyárt a szervezet jópár selejteset is. De az immunrendszer ugyanúgy könnyedén elbánik velük, mint a legtöbb kórokozóval, baktériummal, vírussal, gombával. De akkor miért betegedtél meg Te? – mondom ki a kérdést, megelőzve őket. Hol van a Te immunrendszered? Erről fogunk beszélni legközelebb……

5. alkalom: a Belső Vezetővel való találkozás

Szilvi és Kinga most hiányoznak. A szokásos kezdő körrel indulunk, ki hogyan érkezett, milyen volt az otthoni imaginációja.

Ági (most is nagyon divatos!) elmondja, motorral érkezett…nevetnek. Imaginációjában a rákos sejtek sok fekete pont, még mindig sok, de már kisebbek, és a fehérvérsejtek tömege a nagy fehér folyó, ami mossa-mossa őket kifelé, elviszi, nem látni a végét. Javaslom, tegye bele a moziba a méregtelenítő szerveket is, és lássa, hová viszi el őket a nagy fehér folyó.

Zita paróka nélkül jött, kérdezi is, milyen a haja. Már szép hosszú tüsi, élvezi is, ahogy dicséri a csoport. Elmondja, nagyon szeret számítógépezni, van egy kedvelt háborús játéka. Imaginációja is ez, elképzeli, hogy a rákos sejtek az ellenfél, és ezt kiterjeszti a valóságra is, amikor számítógépezik, azt játsza, hogy az a falu a rákos sejt, és ha le tudja győzni, akkor meggyógyul. A csoport felszisszen: mi van, ha nem tudja legyőzni? Zita nevet, régi rutinos játékos, le fogja győzni. 

Klári elmondja, hogy a múltkori imaginációja maradt végleges, ahol már csak egy rákos sejt van, az sem érti, hogy került ő oda, és azt az egy sejtet fölfelé kiordítja magából. Ami változás van, és nagyon tetszik neki, hogy végre van megoldása az alul nyitott kijáratra: zárt fémkapu jelent meg a képzeletében, két őrt álló fehérvérsejt-katonával. 

Editke mosolyog, elnézést kér, nem tudja elképzelni, neki minden sejt egyforma. Jelzem, persze, hiszen neki ez a betegsége (autoimmun kórkép)! Azt javaslom, képzelje el, ahogy az immunsejtjei pihennek, megerősödnek, nyugodtakká válnak. És képzelje el szép egészségesen az ízületeit, csontjait. Erre elmeséli, hogy őt depresszióval kezelték, olyan depressziós volt, hogy a fejét se tudta megtartani. A csoport együttérzően hallgatja. Marcsi mondogatja, hogy ő is volt ilyen depressziós. Jelzem, ezért fáradtak ki az immunsejtjei, legalább képzeletben pihentesse őket. 

Erika imaginációjáról rajzot is hozott, rajzán két sereg lövi egymást, a fehérvérsejtek nagyobbak, erősebbek, mint a rákos sejtek. Fegyverük olyan, mint a cső. Gyógyszerrel lövik őket, legyengülnek, meghalnak. – meséli el a rákos sejtek sorsát. Nagy folyó gyűjti össze őket a méregtelenítő szervekbe, és látja a kiürülést is. 

Ádám is hozott rajzot, melyen a középen lévő sok apró ráksejtet teljesen körbeveszi a fehérvérsejtek serege, és felfalják őket. A háttérben lévő egységekből rengeteg tartalékos fehérvérsejt özönlik ki. Az elfáradt sejtek kiürülnek a méregtelenítő szervekben, de az utánpótlás óriási. „Mint a trójai faló!”- nevet Marcsi az egységekre célozva. 

Éva lecserélte a múltkori imaginációjában szereplő egy szem cicáját (= fehérvérsejt!) kukásokra, a ráksejt-egereket pedig bogarakra. Jól tette, aggódtam, hogy fog ez az egy szem cica elbánni annyi egérrel…javasoltam neki, hogy szaporítsa meg a macskákat…Most a kukások mind összeszedik a bogarakat, elviszik messzire. De itthon is maradnak kukások, takarítani. Nagyon aranyos rajzot hozott, nagy sikert arat vele.   

Zsuzsa elmondja, nagyon túlterhelt volt a múlt héten, sok dolga miatt nem gyakorolt. „Olyan vagyok, mint a rossz diák.”- mondja nevetve. 

Erzsike is elnézést kér, ő sem gyakorolt, combnyaktörést szenvedett anyukáját kellett kórházba vinnie, azóta is látogatja éjjel-nappal. Emlékeztetem őket, hogy a gyakorlat annyiszoros erővel fog hatni, ahányszor elvégzik. 

Marcsi ellelkendezi, hogy a rákja már nem giliszta, hanem sok kis pontocska. (Legutóbb sok gondja volt a gilisztával, mert fantáziájában a földbe temette élve, és nem értette, miért nem tartom ezt jó ötletnek egy giliszta részére…) Így most a sok kis pontocskát ássa el.  

Sokat kell dolgoznunk még a képek alapos kibontásán, a végigvitt méregtelenítő úton, és ami számukra a legnehezebb, az imagináció végén: hogy lássák magukat egészségesen, a távoli jövőben, ahogy teljesülnek a fontos céljaik. 

A mai alkalommal a tudattalanról mesélek, a kollektív tudattalanról, ami az emberiség ősi tapasztalatainak, bölcsességének tárháza. Beszélek a Belső Vezetőről, személyiségünk bölcs segítő részéről, akihez bármikor fordulhatunk, (bár nem könnyű a kapcsolatot felvenni vele, de azért nem reménytelen!) aki tanácsaival sokat tud segíteni életünk fontos kérdéseiben, és a gyógyulásban is. A csoport nagyon izgatottá válik, pedig többen agykontrollosok, ők ismerik ezt a technikát. Lelkesen belevágnak. 

Hosszú a csönd a gyakorlat után, nehezen „térnek vissza”. 

Aztán lassan beszélni kezdenek. 

Ági: „Képzeletemben jöttek az úton velem szemben, sokan. Rokonok, családtagok, ismerősök. Kérdeztem őket, ők-e a Belső Vezető, de mindenki nemmel válaszolt. Végül, olyan furcsa volt, saját magam jöttem szemben.” Kérdésemre, hogy ezután mi történt, magától értetődő természetességgel mondja: „Hát karon fogtam magam, és együtt mentünk tovább.” Mint kiderül, „sajátmaga” úgy nézett ki, mint ő most, életkorban, mindenben egyezett vele. Nagyon jó érzéseket váltott ki belőle. A csoport csodálkozva hallgat, ezért elmondom, nincs ebben semmi különös, hiszen a Belső Vezető mi magunk vagyunk, személyiségünk egy bölcs része. 

Zita elmondja, hogy képzeletben egy tisztáson járt, egy erdőben, ahonnan nem ment tovább. Távolabb gyerekzsivajt hallott, játszottak a gyerekek. Úgy érzi, arra kellene indulnia majd. Elmeséli visszatérő álmát: „Mindig harcolok, vitatkozok valakivel…ez mindig visszatérő álmom…mindig  veszekedik velem ez az illető s azt mondja: hát hogy értessem meg veled…már annyiféleképpen elmondtam, s még mindig nem érted….” Lefordítjuk neki az álmot, mennyire akar neki a tudattalanja mondani valamit, s ő nem hallja  meg. Zita csodálkozik, nevet: „Igen, én mindig is a saját fejem után mentem!” Én: be is törted… Zita nevetve: „Össze-vissza törtem magam!”

Erzsike: „ Érdekes volt, jött egy olyan kis törpeféle, összeaszott öregember…Olyan jóságos, mint a Yoda volt a Csillagok Háborújában. Az átjáró egy barlang volt, egy szűk, sötét barlang. Bementem, és ő ott volt benn. És lökdösött kifelé, a fény felé…” Én: „Miről szól ez neked?” Ő: „Hogy ne maradjak benn, a sötétben…menjek kifelé belőle. Kinn már nem rét volt, hanem víz, bele lehetett csobbanni…Olyan jó volt!” Én: „Nekem ez másról is szólhat…a születésről, az újjászületésedről…”

Marcsi: „Nekem is öregember volt!” Nevetnek. 

Zsuzsa: „Nagyon közel ültök egymáshoz…összedolgoztok?” Nevetés. 

Marcsi: „Mentem az ösvényen, az erdőben, és szembejött egy öregember, olyan régies ruhában. Bölcsnek és jóságosnak látszott. Kérdeztem, ő-e a Belső Vezető és azt felelte, hogy ő. „

Klári elbeszélése egészen rendkívüli. Maga is furcsállja, és közben lassan rájön az értelmére. „Átmentem a hídon, és egy mesevilágba csöppentem bele. Apró lények vettek körül. Kérdeztem, ők-e a Belső Vezetőm. Azt felelték, ők nem, és a Belső Vezetőm meghalt, de majd ők kiválasztanak nekem egy másikat, csak előbb meg kell, hogy ismerjenek.” Kérdésemre, hogy lett-e végül Belső Vezetője,azt feleli, igen, jött egy szörnyeteg. „Nagyon megdöbbentem,hogy pont egy ilyen szörnyeteg…””Milyen volt?”- kérdi Zita.  „Olyan, mint a Szépség és a Szörnyetegben. Nem gonosz, csak annak látszik.” Marcsi: „De hát abban herceg volt!” Klári: „Jaj, ne, akkor meg kell csókolnom?” Zsuzsa: „Az nem, az a béka….” Nagy nevetés. 

Zita: „Meg kellett szeretnie a Szépségnek.” Én: „Megismernie, összebarátkozni vele.” Klári láthatóan megkönnyebbül. 

Editke: „Átmentem a rétről egy felüljárón át az útra, és szembejött velem egy őzike. És az nem szólt semmit, csak nézett, csak nézett…” Klári: „a nagy őzikeszemeivel…” Nevetnek. 

„Nem is mentem tovább, megfordultam, és visszajöttem.” Én: „Annyira biztos voltál benne, hogy megtaláltad a Belső Vezetődet.” „Hát igen, ő az.”

Zsuzsa: „Én is erdőben sétáltam, de nagyon nyugodt, csöndes erdő volt. Senki és semmi nem jött velem szemben. Aztán egyszer csak oldalt, egy bokornál láttam egy felhőforma- valamit, olyan alaktalan volt, mályvaszínű…kérdeztem, ő-e a Belső Vezető, de nem válaszolt. Hanem hirtelen huss, elröppent!” Erika: „Hát ez nem volt szép tőle!” Nevetés. „Mentem tovább, de még mindig nem jött senki. És megint láttam egy ilyen alaktalan, mályvaszínű valamit…de az is elröppent. „ Elmeséli, hogy sokszor csinálta már ezt a gyakorlatot, és mindig konkrét figurák voltak a Belső Vezetői, általában az elhunyt családtagjai. Ezért csodálkozik most nagyon, és rájött, hogy nem biztos, hogy most is konkrét alak lesz az. 

Erika, Ádám, és Éva maradt a végére, ők elmondják, hogy képzeletükben nem történt semmi, nagyon szégyellik a dolgot, olyan csalódottak, hallván a többiek jó történeteit. 

Kiderül, hogy Erika a tengerparton járt, ahol egy különlegesen szép helyet talált, ez visszatérő hely a relaxációja során, és ott mindig érez egy fuvallatot, ami nagyon jólesik neki. Javaslom, figyelje meg, mert könnyen lehet, hogy ez a fuvallat lesz az ő Belső Vezetője. Valóban, el is mondja, hogy jópárszor már követte ezt a fuvallatot, és mindig egy szép helyre vezette. Nagyon megörül, mikor rájön, hogy mégiscsak sikerült megtalálnia belső tanácsadóját. 

A házaspárnak pedig elmondom, hogy nagyon ritka, hogy elsőre megtaláljuk a Belső Vezetőt, ez a csoport most nagyon szerencsés….De ne adják fel, menni fog, csak időre van szükség és türelemre…sok-sok éven keresztül nem figyeltek rá, hát most kell egy kis idő, amíg megint kiépül ez a kapcsolat a személyiségükön belül. 

Biztatom őket, gyakoroljanak otthon, ha már megvan a Belső Vezetőjük, akkor pedig tegyék fel neki fontos kérdéseiket, pl Mit tegyenek a gyógyulásukért?.

6. alkalom: Merítőháló 

Nagyon nehéz házi feladatnak bizonyult, mindenki úgy hozta vissza, hogy „nem értettem”, „nem tudtam kitölteni”, „megcsináltam, de biztos nem jó így”. Így hát átbeszéltük. 

Elmondtam, hogy gyűjtsük össze a diagnózis előtti pár év, illetve az utáni pár év eseményeit. Azt írják le, amit „súg a lelkük”, nem a betegséget okozó eseményeket keressük! Mindent, ami fontos lehet, nemcsak a nagy, hanem az apró eseményeket is, nemcsak a negatív, hanem a pozitív eseményeket is. 

Ennek nagyon megörül Marcsi: „Jaj de jó! Semmilyen negatív esemény nem jutott eszembe! Velem csak pozitív dolgok történtek a betegség előtt, férjhez ment a lányom, megnősült a fiam, születtek az unokáim…” Majd amikor odaérünk, hogy „Ez a Te szabad döntésed volt-e?”, akkor döbben nagyot: „Hát nem! Ez egyik sem az én döntésem volt, nem is nagyon értettem vele egyet, de nem szólhattam bele!” 

Elmondom, mennyire rossz, gátló-blokkoló hatással vannak az immunrendszerünkre a nem saját akaratunkból hozott döntéseink. Szerencsére utólag is fel lehet szabadítani az immunrendszert, ha át tudjuk alakítani ezeket az eseményeket szabad döntésekké. Akár úgy, hogy legalább 3 alternatívát keresünk a helyzethez, amit akkor lehetett volna tenni. Legyen köztük egy olyan alternatíva, ami mellé teljes szívvel oda tudunk állni! De nagyon jó módszer erre a célra az átkeretezés is. „Csinálj belőle szabad döntést!”- javaslom Marcsinak, mire ő felragyog: „”Hát azt csináltam! Azt javasoltam a fiaméknak, akik velünk laktak, cseréljenek lakást a lányomékkal, akik már külön éltek. Belementek, így mindenki jól járt, nálunk lett műhelye a vejemnek, a fiam feleségét meg könnyebb elviselni kellő távolságból…” Nagy nevetés a csoportban, többen gratulálnak Marcsinak az ügyes megoldáshoz. 

Kinga is megszólal: „Ez mostani dolog volt neked. De én ezt most így utólag hogy tudom megtenni?” Javaslom, vegyen elő papírt, ceruzát, oldjuk meg közösen. Múltbeli eseménye, ami nagyon megviselte, az volt, hogy fel kellett adnia kedvelt vállalkozásukat, ahol ő varrogatott, mert mindenféle anyagra allergia alakult ki nála, amiket már nem lehetett gyógyszerekkel kordában tartani. Javaslom, csináljunk két oszlopot, az elsőbe gyűjtsünk lehetséges alternatívákat ennek a helyzetnek a megoldására. 

A csoport lelkesen bekapcsolódik, ízelítő a rengeteg elhangzott ötletből: 

• Nem hagyja abba, megpróbálja különféle orvosokkal, alternatív módszerekkel rendbe tenni magát.
• Nem ő varr, kiadja a munkát alkalmazottaknak.
• Profilt vált, olyan tevékenységet keres, ahol kiélheti a kreativitását. Emellé Kinga lelkesen odaáll. 
• Kevesebbet vállal, részfeladatokat csinál.
• Gazdag pasit keres, aki eltartja őt. (Nagy nevetés a csoportban.)

Ezek az alternatívák, amiket megtehet. Már ez is felszabadító hatású az immunrendszerre, de most próbáljuk meg azt is, hogy az általa akkor választott alternatívára (hogy végleg abbahagyta a vállalkozását) keressünk jó átkeretezést, ezeket gyűjtsük a másik oszlopba. 

Íme, néhány, a csoport által gyűjtött kitűnő átkeretezés:

• Abbahagyja, így majd egészségesebben élhet.
• Több ideje marad a családjára. 
• Új tevékenységbe kezdhet.
• Új ismereteket szerezhet, tanulhat.
• Új kapcsolatokat alakíthat ki, új ismerősei, barátai lehetnek. 
• Többet utazhat.(ha pl árubeszerző lesz)

Kérdésemre elmondja, hogy így nézve tényleg sokkal könnyebb, így jó érzés erre gondolnia. 

Szilvi veszi át a szót: Mit tegyenek a nagyon nehéz helyzetekkel? 

Könnyezve-sírva elmondja történetét: hogyan ápolta a végsőkig rákbeteg anyukáját, majd férjét, ezután pedig ő betegedett meg rákban. Bűntudata van, mert végig a férje mellett volt, de amikor meghalt, éppen nem volt mellette. (a csoportban többen könnyeznek), Aztán az édesapja, aki a rákból kigyógyult, agyvérzést kapott, ő sok orvoshoz elvitte, de nem tudták megmenteni. Neki hatalmas bűntudata van, egyrészt, mert nem volt akkor édesapja mellett, másrészt mert nem tett meg mindent érte. Ez utóbbit a csoport gyorsan helyre teszi: „De hát ennél többet mit tehettél volna?! Hány orvoshoz elvitted!” „Te mindent megtettél, amit akkor és ott lehetett.”- mondom én is. „Azt mondod? Ezt olyan jó hallani…”- sóhajtja. A csoport megrendült, nagyon nehéz folytatni. 

Több történet is elhangzik, elvesztett barátokról, családtagokról. Ádám is elmondja, erről ők is szoktak beszélgetni Évával, mi lesz, ha egyiküknek hamarabb kell elmenni, ki hogy szeretné a búcsút, a temetést…

„Hát igen, ez mindenkit érint, senki nincs beoltva ellene…”- mondja Erika. 

Elmondom, milyen fontos erről beszélgetni, készülni, milyen nagy segítség ez a betegnek, megnyugszik tőle, nem marad magára ezzel a témával. De annak is nagy segítség, aki itt marad, nyugalom, hogy tudja, mit és hogyan szeretett volna a másik. 

Klári elmeséli, hogy több haláleset is volt az életében, legnehezebben édesanyja elvesztését élte meg. De dolgozott egy ideig értelmi sérültek között is, közülük is sokat elveszített. Nagyon tanulságosak voltak számára ezek a búcsúk, nehezek, de mégis szépek, megindítóak. Együttérző jelenlétével segített nekik, hogy ne féljenek elmenni. Nagyon szép történeteket mesél. „Ők is olyankor mentek el, amikor nem voltam mellettük…Rájöttem, hogy az ő életükben ez volt az első feladat, amit egyedül, épek segítsége nélkül kellett megoldaniuk. Erre büszkék voltak, ezért mentek el egyedül.” Megerősítem Klárit abban, hogy milyen gyönyörű átkeretezést adott most. 

Az én átkeretezésem Szilvi „Egyedül ment el” bűntudatos élményeire a következő: „Egyedül ment el, mert így akarta. Mert nagyon szeretett téged, tapintatos volt, nem akarta rád tenni, rád terhelni még ezt is, hogy végignézd. Ha azt akarta volna, hogy ott legyél, megvárt volna.” Ez utóbbira is nyomban van pár történet. Szilvi arca látványosan kisimul: „Így, ebből a szempontból még sosem gondoltam át. De jó erre így gondolni!”- mondja. 

Azt javaslom, gyűjtsünk néhány alternatívát a szeretett személy elvesztésének elviselésére. A következő ötleteket gyűjti össze a csoport:

• Gyászolok. Megbeszéljük, milyen fontos, hogy ezt merjük megélni. Sírjunk, dühöngjünk nyugodtan! „Veszekedjünk a Jóistennel nyugodtan, ő ezt elbírja és megérti.”- javasolja Erika mosolyogva. 
• Tagadom, hogy meghalt, úgy viselkedek, mintha még élne. (és belebetegszem…)
• Végiggondolni, felemlegetni a közösen átélt szép emlékeket. 
• Beépítem életembe, személyiségembe az ő jellemző dolgait, vonásait: pl nevelem a virágait, megszeretem a sütkérezést, mert ő szeretett sütkérezni, hordom a napszemüvegét, használni kezdem jellemző szófordulatait…. „tovább él bennem”.
• Nagy segítség lehet hitem a halál utáni dolgokkal kapcsolatban: túlvilág, újjászületés…Ha hiszek abban, hogy létezik élet a halál után is, csak más formában, akkor kereshetem a vele való találkozás lehetőségeit, ahogy gyönyörűen leírja Müller Péter: Szeretetkönyv című művében. 
• Beszélgethetek más gyászolókkal, ilyen csoportokhoz, fórumokhoz csatlakozhatok pl internet. (Ez nekem is, nekik is nagy segítség lehet…)

Többen buzgón jegyzetelnek. Javaslom, most pedig gyűjtsünk átkeretezéseket a témában. Ez már könnyebben megy nekik, hiszen ezt ösztönösen használjuk veszteségeink esetén. Ízelítő a csoport ötleteiből:

• Így jobb már neki, nem szenved.
• Szép halála volt, gyorsan elment, nem kellett heteken át kínlódnia.
• Megtette a dolgát már itt a földön.
• Oka volt, így kellett lennie, így tervezte meg a születése előtt. Szilvi helyesel, jó példa erre az édesapja, aki kigyógyult a rákból, mégis el kellett mennie. 
• Odaátról többet tud tenni, segíteni. 

Javaslom, folytassák otthon az átkeretezést, adok hozzá jó anyagot is. Hosszúra nyúlt ez a mai alkalom, mégis nehezen állnak fel. Csillognak a szemek, fénylenek az arcok. Szilvi megölel búcsúzóul, Klári végigsimítja a karom. 

7. alkalom: Merítőháló 2. + Betegség előnyök

Ági kezelés miatt hiányzik, Éva kontroll vizsgálatra ment, Szilvi és Kinga rendezvényen vesznek részt.

 A többiek kezükben a házi feladattal fogadnak. „Én ezt képtelen vagyok átkeretezni!”- mondja Erzsike. Kiderül, nehéz természetű férje (még a válás előtt) nagyon megnehezítette a dolgát. Ő tanult, vizsgákra készült, semmilyen segítséget nem kapott, de rengeteg vita, veszekedés volt köztük. Kérdem, melyik részét nem tudja átkeretezni? A vizsgák előtti nehéz napokat. Mintha direkt provokálta volna a férje a veszekedéseket olyankor. A csoport már nagyon ügyes, adja az ötleteket: „Pl úgy, hogy te ennek ellenére is fel tudtál készülni a vizsgákra!”- mondja a legjobbat Marcsi. „Képes voltál ellátni a családodat is a tanulás mellett!”- sommázza Erika. „Hát, ez igaz.”- bólogat Erzsike. De…..és elkezdi sorolni a rengeteg, fájó házassági konfliktusát. Bekapcsolódik Zita és Zsuzsa is, ők is nagyon fájdalmas, sértő, megalázó házassági konfliktusokat hoznak. Mindketten elváltak már. Jelzem, ilyenkor a test újra átéli ugyanazokat a negatív reakciókat, mint annak idején. Jó ez nekik? „Hát, túl kellene rajta lépni, de nem tudok…”- mondja Erzsike.  Azt felelem, erre térjünk vissza legközelebb, amikor a neheztelés feldolgozása lesz a témánk. 

Editke viszont ezek hallatán megnyílik, elmondja nehéz házassága történetét, hogyan menekült el a gyerekekkel agresszív, alkoholista férjétől. Milyen rossz volt egyedül, állás, lakás nélkül, egy nagyvárosba bekerülve, két gyerekkel! A csoport már rutinos átkeretező: 

„Kibírtad, megcsináltad egyedül!” „Jó példát mutattál a gyerekeidnek!” „Így mindenkinek jobb lett!” „Nem kellett őt tovább elviselnetek!” „Nincs több veszekedés, verekedés!”- gyűlnek az ötletek. Editke maga mondja ki a legjobbat: „Hát igen, ez mind igaz. És itt sokkal jobb, mert nagyon jó munkahelyet találtam, és olyan jó barátnőt! A gyerekeim azóta felnőttek, de azt mondogatják: anya, de jól tetted!” 

Zsuzsa és Erika úgy érzi, sikeresen át tudta keretezni a dolgait, Ádám és Zita viszont nem szeretne beszélni róla. Nekik felajánlom az egyéni, négyszemközti beszélgetés lehetőségét a téma fontossága miatt. 

Teszek fel pár posztert, gyakori élethelyzetek (válás, konfliktus, munkahely elvesztése) átkeretezésére, illetve alternatíva-ötleteket. Lázas jegyzetelés kezdődik, de azt javaslom, hogy ezt csak mankónak használják, próbálják megtalálni a saját ötleteiket, úgyis az lesz a legjobb. 

Most pedig folytassuk a legnehezebbel, a 3.ponttal. Milyen pozitív változásokat okozott a betegség az életedben, és hogyan tudnád ezt öt különböző módon elérni? 

Nagy a csend, nehezen tudták megérteni még a kérdést is. Sőt, Ádám még az „öt” kifejezést is félreértette, szám helyett személyes névmásként értelmezte. 

Zsuzsa elmeséli, hogy ő milyen sokat változott. Átértékelte a dolgokat, más lett a fontossági sorrend. 

Erika csatlakozik, elmondja, azóta sokkal fontosabbá váltak számára a rokoni kapcsolatok. Gyakrabban felhívja, meglátogatja rokonait, főleg az időseket, akikre egyébként senki sem nyitná rá az ajtót. 

Zita helyesel: „Igen, mert mi megéltük, milyen az, he senki nem nyitja ránk az ajtót.” A beszélgetés elmegy abba az irányba, mennyivel együttérzőbbek lettek másokkal szemben. 

Editke elmondja, feltűnt neki az onkológián, hogy mindenki nagyon segítőkész más betegekkel szemben, természetes, hogy odaadják, amit kér, figyelik, lement-e az infúziója, stb. Többen helyeselnek.

 Zsuzsa azt is elmondja, hogy az életmódja, gondolkodásmódja is megváltozott, mióta beteg lett. Rátalált a meditációra, vigyáz magára, igyekszik pozitívan gondolkodni. Többen csatlakoznak, Marcsi is elmondja, hogy jobban figyel magára, a testére. 

Visszaterelem őket, elmondom, milyen ügyesek, ezek nagyon jók a betegség átkeretezésére, de most nem, vagy nemcsak erről van szó. Teszek fel posztert a betegség előnyeiről, hogy jobban értsék. Először nagy a csönd, emésztenek, látni az arcukon. „Hát igen, nyilvánvaló.”- szólal meg Klári. „Törődést, szeretetet kap az ember a betegség révén, ez igaz. És az is, hogy nem kell a problémáival, nehéz élethelyzeteivel foglalkozni, legalábbis átmenetileg.” Marcsi helyesel, Zsuzsa, Editke is. Az is nagy sikert arat, hogy „Most nem a mások szükségletei, hanem a saját szükségleteink válnak fontosabbá.” 

Erről hosszasan beszélgetünk, példákat hoznak rá, mennyire úgy vagyunk nevelve, hogy elsősorban másokra figyeljünk, róluk gondoskodjunk, „igyekezzünk még a gondolataikat is kitalálni”- sorolja Erzsike. „És a mi gondolataink? Azt ki találja ki?”- kérdi Zsuzsa. „Mindig, mindenkinek megfelelni, borzasztó nehéz ez a jókislány-szerep!”- mondja Erzsike. ”Megbetegítő szerep!”- mondja Erika. Nevetnek.

 „Nagyon nehéz volt megtanulnom nemet mondani.”- meséli Zsuzsa. 

„Én nem is tudok!”- kontrázik Marcsi. „Folyton jönnek a kollégáim, pedig tudják, hogy beteg vagyok, de pont azért, mert otthon vagyok, meg ráérek. Tudják, hogy szeretek varrni, hát hozzák, hogy hajtsd már fel a nadrágom, meg varrjál már a gyereknek ezt vagy azt az óvodában, pedig fáradt vagyok és sokszor nincs kedvem, de hogy mondjam, hogy nem csinálom?” „Jó ez így neked?”- kérdem. „Hát…végülis…jó, hogy fontos vagyok még, számítanak rám, meg van dolgom…”

 „Én ezt úgy csinálom, - mondja erre Klári,- hogy megnézem, tényleg olyan fontos –e ez a másiknak. Mert sokszor van, hogy nem is az. Hogy ugyanazt a kimutatást pl 2-3 emberrel is megcsináltatják. Vagy el se fogja senki olvasni, tudom előre. Akkor nem vállalom. Azt is megnézem, van-e időm rá. Ha nincs, megmondom előre, hogy megcsinálom, de csak 2 nap  múlva. Vagy 2 hét múlva. Akkor jönnek a próbálkozások, hogy nem lehetne-e hamarabb. Mondom, hogy nem. Ismernek már annyira, tudják, hogy nem lógni akarok, hogy tényleg nem megy. De azt is tudják, hogy 2 nap, vagy 2 hét múlva tényleg meglesz.”

 „Igen, ez nagyon fontos.”- mondja Zsuzsa is. „Ez énvédelem. Védeni kell magunkat, nem megy másként.” „Most a betegségünk miatt mondhatunk nemet”.

 „Lehet gyakorolni.”- mondom. Nevetnek. „Amíg ez így jó neked, semmi gond.”- jelzem vissza Marcsinak. „Amíg örömet okoz, van rá időd, energiád. Ha már sok lesz, fog jelezni a tested. Csak vedd észre! Akkor már védeni kell magadat, célszerű nemet mondani.” Marcsi bólogat. 

„Milyen változások történtek még a betegség miatt?”- kérdem, harapófogóval kell kihúzni belőlük. „Hát csupa rossz dolog…műtét, kemo, sugár…”- sorolják. „De nem szeretném öt különböző módon elérni ezeket.”- mondja Ádám. Nagy nevetés. „Hánytam, ment a hasam…rosszul voltam, felkelni se tudtam….kihullott a hajam…”- sorolják. „Mondjuk, az nem is volt olyan rossz!”- mondja Erzsike. „Mindig szerettem volna más színűre festetni a hajam, most megtettem. Vettem egy más színű parókát, kipróbáltam. Nagy sikere volt! Utána befestettem a hajam is, mikor újra kinőtt.” Lelkes, nőcis trécselés kezdődik frizurákról, parókákról. Megdicsérik Zitát, aki nagyon büszke most kinövő hajára. Elmesélem egy ismerősömet, aki soha nem vágathatta le derékig érő szép haját, és most a kemo miatt „elérhetővé vált” ez az álma, és nagyon csinos és elégedett rövid Kleopátra-frizurájával. „Nem túl nagy ár a rák egy új frizuráért?”- kérdi értetlenül Ádám. Buzgó helyeslés kezdődik. 

„Értitek, mire megy ki a dolog?- kérdem.- Ha a betegség most okot ad bizonyos szükségleteitek kielégítésére, amit egyébként nem lehet, vagy nem engedtek meg magatoknak, akkor személyiségetek egy része érdekelt lesz abban, hogy beteg is maradjál emiatt! Hogy továbbra is megkapja ezeket az előnyöket! Ezért írtam föl a poszterre nagy betűkkel, hogy „GONDOLKOZZ AZON, HOGY MIÉRT NEM LEHETETT EZEKET A DOLGOKAT EGÉSZSÉGESEN IS MEGTENNED VAGY EZEKET A SZÜKSÉGLETEIDET EGÉSZSÉGESEN IS KIELÉGÍTENED?” „Hát igen, ez már önismeret.”- mondja Klári. „Ilyennek neveltek.”- mondja Zsuzsa. „Jókislánynak kellett lennem.”- sorolja Editke- apám alkoholista volt, anyám tehetetlen, mit tehettem volna?”  „Te már más példát mutattál a gyerekeidnek.”- mosolygok rá. Az időnk elfogyott, legközelebb itt folytatjuk. 

fva