Belső ösvényeken
Egy imagináció a félelemről
X.Y. imaginációjából egy részlet:
„ Megállt és feszülten figyelt…tudta, hogy a zaj nem volt véletlen…nem tartozik az erdő természetes zajához…a bokrok mögül jött…Határozottan úgy érezte, valaki követi…elöntötte a félelem, a már ismert érzés, ami egykettőre pánikká növekedett…menekült tovább, rohant, ahogy csak bírt…Tudta, hogy követi…nem tudta lerázni… A szörnyeteg ott lapul a bokorban.
Hirtelen nagyon elfáradt. Értelmetlennek tartotta ezt az egész menekülést. Úgyse tud előle elmenekülni, legyen hát vége.
- Tessék, itt vagyok!- kiabálta a bokor felé. – Mit akarsz tőlem? Meg akarsz ölni? Itt vagyok, megölhetsz!
Nem történt semmi. A bokrok mögött nem mozdult semmi, de érezte, hogy a szörny feszülten figyel. Őt figyeli.
- Gyere már elő! – kiabálta most már dühösen. – Mire vársz? Bújj elő!
És akkor megmozdult valami…zajt hallott… és a bokrok mögül lassan, óvatosan, szemlesütve előkullogott a Farkas…látszott, hogy nagyon szégyelli magát…nem is nézett a szemébe, lehajtott fejjel somfordált elő…nem is mert közelebb jönni…a Farkasnak nem volt egyetlen szál szőre sem, rózsaszínű bőre szánalmasan festett…elkerekedett szemmel bámulta, majd nevetni kezdett, egész testét rázta a nevetés…
- Hát tőled féltem annyira ?!
A Farkas behúzta a farkát, tétován lépett egyet.
- Rémesen nézel ki! Azt hittem, iszonyatos szörnyeteg vagy, kész horror-film, erre tessék… Röhejes vagy! És én hogy menekültem előled!... Milyen ostoba vagyok…már rég meg kellett volna állnom, és megnézni téged szemtől-szembe…
Nem tudok tőled szabadulni, ugye?
A Farkas csak állt, és őt nézte. Tekintetében válasz volt.
- Rendben van. Menjünk tovább. Még mindig jobb, hogy te kísérsz…(…)”
fva