Falevelek 1.

Ezek a pillanatok olyan mélyen beleivódnak a lelkembe… Amikor körben ülnek, és beszélgetünk. Közeleg az Ünnep, hát arról… elhangzik, ki hogyan készülődik. Szándékosan nem arról kérdezek, ami a sablon… a sütés-főzés-díszítés-vásárlás ésatöbbi… Arról kérdezek, hogyan készülődik a bennük élő Gyermek. Mit vár nagyon, mi teremti meg számára az ünnepi hangulatot…mitől csillog a szeme lelkesen… esetleg adnak-e sajátmaguk számára is ajándékot…

Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a Te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül! 
Inkább mondd a Te viharodnak, hogy mekkora Isten áll mögötted!

Fáradtan dőltem hátra. Végre újra a Bakonyban… nagyon vártam ezt az egy hetet.

Isten álruhában,
a véletlen szerencse

Álltak a pult két oldalán. Az Ezüsthajú és a Lány.

- Akkor most mit tetszik akarni?

- Beiratkozni. Az olasz nyelvtanfolyamra. Azt mondta kedves, hogy indul.

- Igen... indul... de...

A Lány nem értette, miért akar ez a szép, őszhajú néni olyan nagyon olaszul tanulni. Megrántotta a vállát, nem az ő dolga.

- Rendben, itt a csekk, ezt tessék befizetni. Hétfőn reggel nyolckor kezdünk.

Az Ezüsthajú boldogan vitte a csekket a postára.

Ült kinn a verandán, kezében a telefonnal. Sírt. Nem tudta megtenni. Nem tudta felhívni az anyját. Mikor is beszéltek, nem emlékezett. Rég volt, nagyon rég. Akkor is rácsapta a telefont. Mindig ez lett egymás mellett az életük. Mindig azt gondolta, neki több joga van a haragra. Sokkal több. Hiszen miatta menekült el otthonról, alig múlt tizennyolc, egy olyan házasságba, ahol még több bántást kapott. Lelkileg is, de testileg is. Mikor már nem bírta a verést rávette magát, visszatért a szülői házba. Egy ideig nyugalom volt, egyikük sem provokálta a másikat. Igaz, a szeretet is hiányzott.

Kriszta kézzel-lábbal integetett a kisboltól: Eszteeeer!!! Gyere be lééééécci!!!

• Már megint nem tudok menni… 

A szeme tele könnyekkel, ahogy ömlött belőle a szó. Igen, ez már a harmadik tréning, amiről lemarad. De a munka, tudod, nem mehetek el két órakor. Kettőkor, te jó ég, még zárás után se, annyi az áru, állandóan csak pakolok, meg pakolok. Pedig annyira akartam, már eldöntöttem, hogy ezt most nem hagyom ki, de jött a főnököm, száz új feladatot kaptam. Nem bírom már én ezt…

Üldögélek a kövemen. Szemlélődöm, elmélkedem… Körülöttem szikrázó, meleg napsütés. Szinte hangosan zümmögnek a bogarak, akik táncolva röpködnek a napfényben. Kacagva kergetik egymást a földön a feketerigók, szaporán kutatnak a fák derekán a csuszkák, és a bozontos farkú akrobata, a mókus elképesztő mutatványokkal szórakozik a magasban. A tisztás már békés, a kidőlt fákat valaki összeszedte és egy kupacba hordta. Darázs zümmög, konokul kitartva álláspontja mellett, miszerint a kövem, és a jobb vállam akkor is az övé. Végül győz a túlerőm.

Néha nehéz szavakat találni...
Térdelsz az oltár előtt, folynak a könnyeid a megkönnyebbüléstől, és csak dadogni tudod: köszönöm Neked…Túlvagy egy nagyon feszült helyzeten, ami mindenki számára a lehető legjobban oldódott meg… de mennyi stresszes éjszakádba és nappalodba került…

Belső vezetőt kerestünk.

Előtte beszélgettünk róla, mondtam, mivel képzeletben bármit lehet, éljenek ezzel a lehetőséggel.

Klárira került a sor.

• Egy gyönyörű rétre érkeztem, tele volt nyuszikkal. Nagyon aranyosak voltak. A rét túloldalán ott ült apukám. Nagyon megörültem neki, de sehogy sem tudtam átmenni, a nyuszik nem engedtek.
• Hát akkor? Másik utat kerestél?
• Azt mondtad képzeletben mindent lehet! – reklamált Klári.

Gyorsan elszaladtam egy kosár répáért, odaadtam a nyusziknak. Úgy megörültek, még át is kísértek a túloldalra!

Rajzoltunk.

Jó kis csapat volt, mindig megcsinálták a házi feladatot. :)

Volt aki annyira rajzolt, leégette az ebédet. :) :) :)

Gyuri a fia „helyett” járt, Ő volt a daganatos beteg. Minden vasárnap találkoztak, megbeszélték mi volt, Gyuri pedig írta a „házi feladatot” amit a fia diktált.

Hogy a rajz melyiküké volt, nem tudom.

A folyamat végén a rákos sejtek a temetőbe kerültek, gondosan és jó mélyre elföldelve. Nagyon életszerű volt, még a temető bejáratán is ott díszelgett a felirat: FELTÁMADUNK!

Mondom Gyuri, ez nem lesz jó.

Érdekes nap volt, gazdag és élménydús. Ma délután Melinda szakértő vezetésével gyöngyszövést tanultunk a miskolci csoporttal. Húzkodtuk a fonalat a keret apró lyukaiba, nevettünk, mert otthon maradt a szemüveg, fűztük a gyöngyöket, ami potyogott mindenfelé, nevettük, hogy mekkorát esnek majd a szétgurult gyöngyökön a dolgozók a reggeli értekezlet során, igazgattuk, kötöztük, és fontuk.