Kriszta
admin
Kriszta kézzel-lábbal integetett a kisboltól: Eszteeeer!!! Gyere be lééééécci!!!
- Már megint nem tudok menni…
A szeme tele könnyekkel, ahogy ömlött belőle a szó. Igen, ez már a harmadik tréning, amiről lemarad. De a munka, tudod, nem mehetek el két órakor. Kettőkor, te jó ég, még zárás után se, annyi az áru, állandóan csak pakolok, meg pakolok. Pedig annyira akartam, már eldöntöttem, hogy ezt most nem hagyom ki, de jött a főnököm, száz új feladatot kaptam. Nem bírom már én ezt…
Ekkor már patakokban folyt a könnye. Megsajnáltam, de mondtam, nem dönthetek helyette. Két hét múlva beállított a tréningre.
- Felmondtam! Egyszerűen nem csinálhattam tovább, mert abba én belehalok, tudom. Sorra jöttek a bajok, szinte állandóan fájt a torkom, nem tudtam aludni, gyomortáji fájdalmak, emésztési problémák, reflux… mondjam még??? Tudtam, hogy egy lépés választ el attól, hogy valami komolyabb betegséget is összeszedjek. Ma egy vizsgálatra vártam a rendelőintézetben, szóba elegyedtünk a szomszédommal. Azt mondta, hát nálad fejbe-lélekben nagy rendet kell csinálni. Egyenesen ide jöttünk.
Egymásra mosolyogtak Azsuval.
vitekeszti