Falevelek 2

Sokszor elfeledkezünk róla, milyen gazdagok vagyunk… Könnyű elfeledkezni, ha pörgetjük a mókuskereket ezerrel. Ha fáj a test vagy a lélek… Ha embert próbáló a hőség, a munka, a kolléga, a család….. Gazdagságunk akkor tűnik azonnal a szemünkbe, ha már NINCS, ha elveszítjük. Az egészséget, a fiatalságot, a lendületet, az örömöt… az életet. 

A mai skype-os magánrendelésemen arról beszélgettem egy gyógyulóval, milyen útjai vannak, lehetnek a gyógyulásnak. Ő nagyon el van keseredve, mivel a CT eredményei rosszabbak lettek. Ezek szerint mindent rosszul csinált ebben az egyébként örömteli időszakában… amikor ott élhetett, ahol a legjobban szeret élni, és azt a munkát végezte, amit a legjobban élvezett… önállóan, függetlenül a szüleitől. De mostantól másképp lesz, fogadkozik, odafigyel jobban magára, az eddig elhanyagolt „kötelességeire”, mint pl a meditációk.

Sátoraljaújhely, 2020. július 15

Hogyan lehetne szavakkal visszaadni azt az érzést? 

Amikor a hosszú és nehéz karantén-hónapok alatt más emberré váltál, nyafogóvá, fáradékonnyá, robbanékonnyá, aki rég feladta az álmait, sziporkázó ötleteit, elfogyott az életereje, öröme? Aki márcsak a mindennapi túlélésre játszik? 

Hogyan lehetne elmondani, mennyire jólesik ilyenkor, hogy a barátnőd észreveszi a nagy hallgatásodat, hogy baj lehet, és elhív magával egy nagyobb kirándulásra? 

Reggel mikor felébredtem, Anya össze-vissza puszilgatott, azt mondta ma van a szülinapom, mondjuk ezt már mondta máskor is, nem nagyon értem hogy mi lehet ez a szülinap, de biztos nagyon jó dolog, mert Anya folyton mosolyog, meg olyanokat mond hogy csak most születtél és már egyéves vagy, meg hogy milyen nagy lettem, ez mondjuk nem igaz, mert az asztalt még csak úgy érem el, ha előtte felmászok a székre, ilyenkor Anya mindig azt mondja na megint kihordtam lábon egy  infarktust, ezt se tudom mi lehet, de biztos ez is valami jó dolog mert Anya ilyenkor nagyon szokott nevetni, és már épp

Nyit-ni-kék, nyit-ni kék…

Egy fárasztó, de élménydús tréning után csöndre vágytam, és nem volt kedvem hazaindulni még. Kiégésről, lassításról beszélgettünk, itt és mostról és örömforrásokról, és találva éreztem magam. Lekanyarodtam az Ilona-völgy felé. Az autót a Mária-kegyhelynél állítottam le először, odasütött a nap, leültem az óriás tölgyfa tövében. A szajkók nagy hangon riasztottak. A Mária-szobor előtt rengeteg virág, mécses volt. Balra Krisztus-oszlop, jobbra másik Mária-kép. Nem tudtam levenni a szemem az alatta levő huncut arcú angyalkákról. Giccses, de mégis nagyon kedves, ahogy puszit adnak egymásnak.

Család, húsvét, nevetés…

Vannak napok, amikor minden másképp alakul…

Amikor nagyon várod a húsvéti szünetet, és tervezel családi kirándulást, veteményezést és temetőlátogatást, akkor leszakad az ég, majd olyan viharos szél jön, hogy majd kifújja a velőt is belőled, nem beszélve a nátháról, és egy porcikád sem kívánkozik a szabadba… 

Lelkesen pucolod az ablakokat, amin már ki se nagyon lehetett látni, és kerek egy órán át gyönyörködhetsz benne, milyen szép lett, majd az eső elintézi újra… 

Nem tudunk nagy dolgokat tenni.

Csak kis dolgokat, nagy-nagy szeretettel.

Teréz Anya

Ajándék ez a mai nap…hiába ébredtem rosszkedvűen, és hiába borongós az ég, és már reggel 24 fok van, akkor is ajándék…névnapi ajándékul kaptam a páromtól a kívánságom teljesítését. Mi más lehetne a kívánságom, mint a Bükk, ami az egyes számú kedvenc, és a legfőbb erőgyűjtő-hely? 

 Tehát az ajándék: Lillafüred. Terveink között szerepelt az Anna-barlang, a csónakázás a tavon, a virágos teraszok és a Limpiás-kereszt…aztán minden másképp alakult, ahogy az lenni szokott. 

- „Nagyon nehéz elhinni, hogy fontos, értékes vagyok, hogy engem lehet szeretni. – fogalmazza meg elgondolkodva a fiatal lány. – Mindig hülyegyerekként kezeltek, és mindig tehernek éreztem magam. Emiatt váltam olyanná, aki a szeretetért cserébe mindent megtett volna.” (…)