2.1 Ajándék

Ajándék ez a mai nap…hiába ébredtem rosszkedvűen, és hiába borongós az ég, és már reggel 24 fok van, akkor is ajándék…névnapi ajándékul kaptam a páromtól a kívánságom teljesítését. Mi más lehetne a kívánságom, mint a Bükk, ami az egyes számú kedvenc, és a legfőbb erőgyűjtő-hely? 

 Tehát az ajándék: Lillafüred. Terveink között szerepelt az Anna-barlang, a csónakázás a tavon, a virágos teraszok és a Limpiás-kereszt…aztán minden másképp alakult, ahogy az lenni szokott. 

    Hamarosan már a Bükkben kanyarogtunk…a levegő meglepően hűvös, és a zöldek esőáztatta-harsányak…az út vizesen kanyarog alattunk…tegnap Miskolcról hazajövet nem látszott a Bükk az esőfüggöny mögül, olyan zivatar volt…Na az is igazi ajándék volt, az a hazaút Miskolcról…azt sem tudtam, merre nézzek, balra is zivatarfelhők tornyosultak, jobbra is, duplán cikáztak a villámok, és kétoldalt szakadt az eső…míg én a két zivatar között autóztam, teljesen szárazon…

  Hát ennek a zivatarnak érezzük most a frissítő utóhatását…tudtam én, hogy kánikulában érdemes idejönni…a levegő jószagú és friss, szinte fázunk…

  Tanakodunk egy kicsit a parkoló kiválasztásánál, aztán az István-barlang előtt találjuk magunkat. Az égen szürke felhők tornyosulnak…”Kérdezzük meg itt, hol van az Anna-barlang!”- javasolja a párom, majd belépve megállapítja, hogy 10 perc múlva indul a csoportos idegenvezetés, amit, ugye, „nem szabad kihagyni”…

 Természetes, hogy a pedagógus-igazolványom nem hoztam magammal a Bükkbe, mint ahogy pulóvert sem…így hát hamarosan teljes árú belépőjeggyel és póló-rövidnadrágban indulunk lefelé a föld mélyébe, ahol 10 fok van, és 97-98 %-os páratartalom…

 ”Ez egy igen gyors barlangtúra lesz!”- jósolom optimistán, és szemügyre veszem a csoportot. Rengeteg ember gyűlt össze. Mellettem egy idősebb anyuka magyarázza értelmileg sérült nagyfiának, hogy maradjon közel a túravezetőhöz, hogy mindent jól halljon. „Így is jól hallom!”- bizonygatja nehezen artikulálva a fiatalember. Fiatal pár bújik egymáshoz…gyerekek futkároznak…nagyobb turista-csoport érkezik: „Gyorsan számoljuk meg magunkat, mert kezdődik!”- vezényel a fiatalember, aki vezeti őket. Csecsemő alszik anyja hátán egy babahordozóban. 

 Elindulunk. Hát…elég hűvös van, de ha összebújunk, bírható…a föld alatti mesevilág sötét és titokzatos. Vakuval fotózni és világítani nem szabad- azt hittem, azért, hogy a fény miatt ne telepedjenek meg moszatok a cseppköveken, de idegenvezetőnk azt mondja, a denevérek miatt, akik sokkot kaphatnak a fény villanásától. 

 Denevért egyet sem látunk, vakuvillanást annál többet. Mindjárt az elején rázendít a baba, torkaszakadtából és vigasztalhatatlanul…sehogy sem tudja anyja megnyugtatni…biztosan nem könnyű születése lehetett, mert mégegyszer nem hajlandó sötét és szűk helyre bemenni…anyja kiviszi, viszonylag csend lesz, és a barlangtúra folytatódik…látványos és különleges. A gyerekeket a beesett kutya sorsa érdekli, akinek nyüszítése miatt felfedezték a barlangot.

 Az utolsó teremben idegenvezetőnk felajánlja, hogy tesztelhetjük a terem akusztikáját, ha szeretnénk, énekeljünk egyet. Arcán a tudat, hogy úgysem merjük ezt bevállalni. Az értelmileg sérült fiú anyja sugárzó arccal belekezd a Tavaszi szél vizet áraszt című dalba, és meglepő módon hamarosan az egész csoport csatlakozik hozzá…fújjuk teli torokból- tényleg csodás a terem akusztikája, de még csodásabb, ahogy idegenvezetőnk is megjegyzi, hogy fiatal és idős, gyerek és nagyszülő összefog és közösen, szívvel tesz valamit…bárcsak mindig így lenne…és megköszöni az élményt. 

Magunk után őt is megtapsoljuk. 

Milyen jólesik a kinti meleg a barlang 10 foka után! Páratartalomban nincs nagy változás, mennydörgés jelzi, hogy hamarosan újra leszakad az ég…Így hát fedett hely után nézünk, amúgy is ebédidő van…a lángos ehető, a hely fedett, kalandok sora vár- mi kell még? Jól érezzük magunkat. Az eső hosszasan zuhog, mi hosszasan beszélgetünk…

Capuccínó helyett technikai nehézségek miatt hosszú kávét kapok, de így is jó…az életben folyton ez van, mást kapsz, mint amit szeretnél. Kérdés, tudsz-e neki örülni, rájössz-e, mi a haszna a számodra? A kávé kétségtelen haszna, hogy nem alszom el a nyomott levegő hatására…

Az eső kitörli a programunkból a csónakázást, a Limpiás-keresztet, és a virágos teraszokat is, de nem szegi kedvünket…amikor kissé alábbhagy, az autó felé indulunk.

Sokszor jártam már erre, de még csak most fedezem fel a sziklás Madonnát. Mivel az eső éppen alábbhagy, irány a sziklafal! „Nem tudom, ezen a meredek, szűk és omladékos helyen hogy járnak kereszt-utat az idős asszonyok!”- jegyzem meg, mire párom replikázik: „Egyházi kalandpark!”

A sziklafal hasadékaiba vágva stációk…Urunk szenvedésének állomásaira hol borostyán fonódik, hol apró virágok bólogatnak, a sziklafalból kinőve…fényeshátú kék bogarak bújnak ide az eső elől…egy helyen a fára futott kúszónövény hólyagszerű termései úgy csüngenek, mintha a fa gyümölcsei lennének, felfújt-zöld karácsonyfadíszek…Sok a pillanat, amit érdemes fotózni. 

A keskeny úton (mint rendszerint) szinte senki sem jár, kétszer is kő-omladék torlaszolja el az ösvényt. Utunk végén kis kápolna, mellette lekukucskálva meglepő a magasságunk…nekem, akinek a létra tetején állva is tériszonya van, szédítő…

Baktatunk visszafelé…a galagonya-bokor sűrű, és elterülő, a vadalmák szokatlanul aprók, a virágok a fűben egyszerre kékek és sárgák…itt most minden szokatlan és új…

Dörög az ég, és a gyertyánfa levelei hevesen integetnek: „Siessetek az autóhoz! Mindjárt ideér!” Miközben indulunk, azt tervezzük, hogy Bükkszentkeresztre, másik kedvenc helyünkre is benézünk, de ma nem érdemes semmit sem tervezni…

Hamarosan olyan felhőszakadás érkezik, hogy Hollóstetőn ki kell állni egy parkolóba, mert az ablaktörlők nem győzik a vizet, és mert úgysem látni semmit…nevetünk. 

Igazán romantikus dolog egy autóban rekedni a pároddal egy rendkívül heves felhőszakadásban…nézni, hogy rátok dől-e a fa, és jön-e jég is az özönvízzel- mintha lehetne tenni ellene bármit is- aztán kifújod a levegőt, és elkezdesz nevetni…

Nevetsz hosszasan, hiszen gyönyörű névnapi ajándék ez….rájönni, hogy mennyire szereted a párodat (amiről már meg is feledkeztél a hétköznapok mókuskerekében)…rájönni, milyen csodás is az, ha nem azt kapod az élettől, amit szeretnél, hanem valami egész mást- de ez a más sokkal több és újabb, mint amit te szerettél volna…és végül, nevetve rájönni, hogy rácsatlakozva a Bükk erőforrásaira, a töltöttségi szinted újra 100 %. 

fva