1.3 A belső erő csodája

Dr. Prezenszki Zsuzsanna, pszichiáter, 
az Összehangolva- Gyógyít a képzeleted! Alapítvány alapítója

Nagyon élénken él bennem az az élmény, amikor első ízben a Simonton módszerrel, és a gyógyító kép technikával találkoztam. Úgy éreztem, megtaláltam azt, ami igazán érdekel. Azt, ami választ kínál arra a kérdésre, ami számomra az orvostudományt vonzóvá teszi: mi a kapcsolat test és lélek között? Az üzenete egyszerű, világos, elsőre megérthető: az érzéseinkre rezonál a testünk, az érzéseink pedig a bennünk akaratlanul, sokszor felülvizsgálatlanul futó meggyőződések, gondolat-gomolyagokra adott válaszok. Ahogy azt a kognitív pszichoterápiás iskola frappánsan, egy mondatban megfogalmazza. „ahogy gondolkodsz, úgy érzed magad”. Persze ez azért bonyolultabb… Az akaratlanul aktiválódó és automatikusan végigfutó gondolati műveleteink öntudatlanok, és épp ezért nehezen tetten érhetők.

Ha az akaratlan, önkéntelen gondolatláncokat önmagamban tetten érem, felszínre hozom, és megváltoztatom, ha a dolgokról bennem élő „képet” módosítom, akkor az érzelmi pozícióm, és az arra rezdülő testi állapotom is változik. Ennek a kristálytiszta elméletnek a logikáját az első pillanatban megértettem. Persze ezt követően még rengeteget tanultam mindarról, ami ezt az alaptudást árnyalja: hogyan válnak hozzáférhetővé a tudattalan tartalmaink, milyen módon tehető megragadhatóvá a kép. De ez már csak a „finomhangolás” volt. Mert az első pillanattól, ahogy megértettem a gondolat, a kép, az érzelmeink és a test együttműködésének rendjét, hittem a gyógyító kép erejében. 

De egészen mást jelent valamit megérteni, valamiről elhinni, hogy működik – és mindezt valójában megtapasztalni. Azokra a megrendítően szép tapasztalatokra, amik az úton vártak, nem számítottam. Azt ugyan gondoltam, hogy látni fogom, hogy ebben a módszerben gyógyító erő rejlik, de azok a változások, amik a szemem előtt zajlottak, minden képzeletemet felülmúlták. A szervezet valóban csodákra képes. Maga az ember valóban csodákra képes. Egészen egyszerű dolgokra van hozzá szükség – csak egy „kulcs” kell, és a bennünk elrejtett erőforrás-kincstár ajtaja már nyílik is.  A gyógyító kép egy ilyen nagyon egyszerű, egyszerűen megismerhető, nagyon könnyen használható kulcs. 

E könyv megálmodója, Fodorné Vincze Anna első képzési csoportjaim egyikének volt résztvevője, és az első volt azok közül is, akik a tanult technikát használni kezdték daganatos betegekkel egyéni terápiában, majd csoportfoglalkozásokon. Nagy öröm volt számomra a szakmai útját kísérni, és azt átélni, hogy nem csak igényes pszichológiai tudással, de mély emberséggel viszi tovább a módszert. Mikor a REGEA Alapítvány létrejött, azt a megtisztelő kérést kaptam, hogy pszichoonkológiai tudásommal, tapasztalatommal támogassam az ott folyó szakmai munkát. Ennek örömmel tettem eleget, sokszor voltam meghívott vendég életmód táborokban egy-egy előadásra, csoportfoglalkozásra. A saját alapítványom, az Összehangolva-Gyógyít a képzeleted! Alapítvány lassan két éve már, hogy megszületett a vezetésemmel, így ma már partnerszervezetként is együtt dolgozunk.

Test, lélek, szellem 

„Összehangolva- Gyógyít a képzeleted!” - nem véletlen kapta ezt a nevet a saját alapítványom. Mert mit is jelent a test betegségi állapota a holisztikus szemléletű iskolák szerint? A harmónia felborulását létezésünk három alapvető területe, a test, a lélek és a szellem működése között. Hogy egy gyakorlati példát írjak, a „munkaalkoholizmusnál” a test teherbírása teljesen mellékessé válik, és a szellemi igény irányítja a dolgokat, hogy a kijelölt feladat mindig a legmagasabb szinten legyen elvégezve. Daganatos betegeknél – és egyéb krónikus betegségben szenvedőknél - nagyon gyakran látunk ehhez hasonló mintát. Ilyenkor a test szükségletei mellékvágányra kerülnek. És ha a test teherbírásánál fontosabb lesz, hogy minden feladat tökéletesen legyen elvégezve, mindenki mindennel elégedett legyen, akkor az energiái kimerülnek. Ebben a megbomlott egyensúlyi állapotban a harmónia újbóli megteremtése a cél. Vagyis az, hogy ugyanolyan tisztelettel bánjak a szervezetem fizikai és érzelmi szükségleteivel. 

Ez sokszor egészen egyszerű dolgokat jelent. Például azt, hogy újra képessé válok arra, hogy észrevegyem, ha fáradt vagyok. S ha már észrevettem, tudjak úgy dönteni, hogy pihenek. Az „összehangoltság” azt is jelenti, hogy figyelek a szervezetem működésére, - a testi jelzésekre, a lelki igényeimre, és a szellemi szükségleteimre egyaránt. Felismerem és elismerem mindhárom terület szerepét, és ügyelek ezek egyensúlyára.  De az összehangoltságnak nagyon sok szintje van. A beteg és orvosa közötti összhang, a kezeléseket végző szakemberek közötti gördülékeny együttműködés. Együtt gondolkodás a gyakorló orvos és az egészségpolitika döntéshozói között. Egyensúly a világunkkal, a természeti környezettel; tisztelet a világunk és annak teremtője felé, annak az összhangnak a megélése, hogy mind egy nagy, közös egész részei vagyunk. 

Járd az utad!

A szervezeti egyensúly helyreállításának és megtartásának vannak általános „receptjei”. Vannak olyan közös lelki és fiziológiai törvényszerűségek, amik mindannyiunkra igazak. Mindannyiunkra igaz, hogy a jó levegő, a rendszeres, könnyű mozgás, a támogató környezet, a szeretettel teli kapcsolatok nagyon sokat segítenek. 

Emellett azonban nagyon fontosak az „egyedi tényezők”. Nézzük példaként a célokat. Ha valakinek megvalósítandó, örömteli céljai vannak, az nagyon sokat segít a gyógyulás útján. A megvalósítandó álmok húzóereje tehát általános dolog, de ezen belül fontos, hogy ki-ki megtalálja magának azt a cél, ami őt előre viszi. Sokat emlegetjük az életmód, életmódváltás szerepét is, annyira, hogy néha talán már elcsépeltnek tűnik. Ez is egy általános szabálynak mondható. De hogy kinek mit jelent a neki leginkább megfelelő életmód, az egyedi. Az, hogy kinek-kinek mi a munka és a pihenés ideális aránya, mi az, ami örömet jelent, mi az a forma, mi az a terület, ami valódi, motiváló célt jelent, az egyénre szabott. A betegségben és gyógyulásban talán ez az egyik legnagyobb feladat, megtalálni a saját utad.

A közösség ereje

A közösség hatalmas támogató erőt jelent. Pszichiáterként nagyon sokszor hallom daganatos betegséggel érintettektől, hogy igazából csak a betegtársak között élik át azt, hogy maradéktalanul megértik és elfogadják őket.  A családtagok, de a barátok is, sok esetben annyira kétségbeesettek, annyira ijedtek és tanácstalanok maguk is, hogy ha szeretnének sem tudnának segíteni. 

A pszichológus támogatása, megértése, odafordulása is sokat jelent. De azt, hogy a daganatos betegség mit jelent, igazán csak az tudja megérteni, aki maga is keresztülment ezen a nagyon kemény helyzeten. Ő tudja igazán átérezni, hogy mit jelent egy nőnek elveszíteni a haját. Mit jelent a kezelések után – akár nőként, akár férfiként - annyira elnyűttnek lenni, hogy az émelygéssel küzdve a kisgyerekét megölelni sem marad ereje.  És azt is csak az tudja, aki átélte, hogy mit jelent az ehhez tartozó mardosó bűntudat. 

A csoportokon, betegtalálkozókon valódi, életre szóló barátságok köttetnek. A segítség pedig sokszor nem csak „lelki”, hanem nagyon is kézzelfogható. A betegtársak segítenek orvost keresni, elmennek veled a kezelésre. Elvisznek és hazahoznak autóval, ha szükség van rá. Váratlanul beállítanak egy tál meleg levessel – a korona tombolásának kellős közepén egyszerűen csak ott hagyják a küszöbödön. Ami azonban a közösség legnagyobb ereje az az a példa, amit a két, három öt tíz, húsz éve gyógyult betegtársak jelentenek. Azok a történetek, az a példa, az a biztatás, amiből újra és újra erőt lehet meríteni a gyógyuláshoz

Apropó, korona…

Ez a könyv a Covid19 harmadik hullámának idején készül, így nem hagyhatjuk ki belőle a világjárványt, mely még nehezebbé tette a daganatos betegek helyzetét.

A daganatos betegség nagyon erős félelemmel jár. Alig van olyan pillanat, amikor ennek a félelemnek a szorítása enged. Mivel nem lehet pontosan megmondani még orvosilag sem, hogy ki mikortól mondható gyógyultnak, sokszor még az egyensúlyi állapot beállta után is, időről időre felüti a fejét ez az erős félelem. 

Mindeközben a pandémia egyik alapkövetkezménye, hogy a minket körülvevő világ „általános szorongásszintje” megemelkedett. Ahhoz a bizonytalansághoz, ami a daganatos betegséget kíséri, hozzáadódott egy másik, ugyancsak bizonytalan, kiszámíthatatlan, fenyegető helyzet. A járvány első hullámában sokszor bemondták, hogy a potenciális áldozatok azok közül kerülnek ki, akik egyéb súlyos – köztük daganatos – betegségben is szenvednek. Az időközben megszerzett tapasztalatok árnyalták ezt a képet, de az „üzenet” - a daganatos betegek sokkal nagyobb veszélyeztetettségéről - már beivódott. Pedig az én környezetemben sokan voltak olyanok, akik a kemoterápiás kezelés alatt lettek COVID pozitívak, majd meggyógyultak, és kapták tovább a kezelést. Közöttük olyanok is vannak, – idősek is - akiknél az azóta készült CT eredmények alapján a daganatos betegséget illetően az állapota jelentősen javult. Szóval azt már tudjuk, hogy a COVID fertőzés daganatos betegnél közel sem egyenlő a biztosan végzetes kimenetellel. Az azonban továbbra is igaz, hogy a járványhelyzet miatt a kezelések, kontroll vizsgálatok bizonytalanná váltak. Sok esetben nem az a baj, hogy elmaradnak, – mert a legtöbb ellátóhelyen szinte heroikus küzdelemmel, de igyekeznek fenntartani a zavartalan betegellátást. Sajnos azonban abban a kiszámíthatatlanságban, ami most van, senki nem tudja, hogy az onkológusát azon az osztályon találja-e, mint előtte. Ha nem, akkor hol keresse. Egyáltalán, az osztályt megtalálja- e, vagy közben áthelyezték. A kommunikáció – ami amúgy is igen kritikus területe a mai egészségügyi ellátásnak – tovább nehezült. Az orvosok, ápolók maguk is fáradtak, és ahogy a betegeket, őket is ugyanaz a bizonytalan légkör veszi körül. Amikor a legfontosabb teendők ellátása a hangsúlyos, amikor napi feladat a járvány jelentette kríziskezelés, még kevesebb energia marad a megnyugtató tájékoztatásra…

Egyre több gyógyulás!

A statisztikák szerint az elmúlt 10 évben megkétszereződött azoknak az onkológiai eseteknek a száma, ahol az élet megmenthető. Jelentősen nőtt az az arány is, ahol a korábbiakhoz képest sok évvel, sok évtizeddel kitolható a megnyerhető évek száma. 

A hagyományos kemoterápiás kezelés máig nagyon kemény próbatétel, de még itt is finomodnak az eljárások, a dózisok. Egyre több olyan gyógyszer van, ami a mellékhatásokat hatékonyan csökkenti. Az igazán jelentős változás, hogy megjelent az úgynevezett biológiai terápia. Ez már egy olyan kezelési forma, ami korábban nem látott hatékonysággal működik, sokkal kevesebb mellékhatással. Ezen a területen a kutatások is nagyon intenzívek, és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy szinte havonta jelenik meg egy új hatóanyag. 

Számomra nagy élményt jelent, hogy a vizsgálatok új iránya nem az, hogy hogyan bombázzuk szét a daganatos sejteket, hanem az, hogy hogyan „inspiráljuk” saját szervezetünk védelmi sejtjeinek, az immunrendszernek a működését. Az aktivált immunrendszer pedig egyszerűen „csak” teszi a dolgát. Ez azért nagyon érdekes, mert ugyanez, vagyis az immunrendszer erős és hatékony működése a központi motívuma annak a Simonton-féle  gyógyító kép technikának is, amit magam is több mint két évtizede használok, s melyet saját módszeremmé továbbfejlesztettem. 

Ma már azt is tudjuk, hogy a betegséggel küzdő ember pszichés mutatói sokkal jobbak, ha megfelelő érzelmi támogatást kap. A jobb pszichés mutatókhoz pedig hatékonyabb megküzdő kapacitás, ehhez pedig kedvezőbb gyógyulási esélyek tartoznak. 

A pszichoonkológia területén praktizáló pszichiáterként 20 év elteltével is azt gondolom, hogy a betegeknek nem én segítek. Hanem a bennük legbelül lakozó, elérhető, megszólítható belső erő segít. Én pszichiáterként csak kísérő vagyok ezen az úton. Napról napra tanúja lehetek annak, ahogy ez a belső erő felszínre kerül, megérinthetővé válik, működni kezd, sorsfordító erővé válik egy daganatos betegséggel küzdő ember életében – s ez valóban hatalmas dolog. Végigélni a betegekkel nagy ajándék számomra is.