1.2 BEKÖSZÖNTŐ
Látszólag egy könyvet tart a kezében a kedves Olvasó, látszólag… valójában pedig egy kulcsot.
Sok szempontból, és sok mindenkinek kulcs ez…
Hagy kezdjem magammal…
Egy pszichológus, aki 3 gyereket nevel, háztartást visz, és 20 éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen, kissé veszélyeztetett a kiégésre… amit, elhivatott segítőhöz méltóan, észre sem vesz. Csak dolgozik és segít. Ma se venné észre, ha nem jönnek a betegségek, mint a villámcsapások, sorban… A nagymamám. Az édesanyám. A legjobb barátnőm (itt áll mellettem). A férjem. A diagnózis mindig ugyanaz. Rák. Ők viszont élni akartak, tehát megtettek mindent a gyógyulásért és meg is gyógyultak. Az elhívás ekkor már megtörtént, a szakképzésemen, hogy nekem ez az utam, a Simonton-módszert kell tanítanom daganatos betegeknek. Csak én tiltakoztam, kézzel-lábbal. Egy darabig.
Aztán láttam, mennyire magukra vannak hagyva a daganatos betegek ebben az elgépiesedett, futószalag-rendszerben. A túlterhelt orvosok mindent megtesznek értük, de csak a testüket gyógyítják, mert ehhez értenek. A kérdéseikre nincs idő, vagy nincsenek válaszok. A rossz gondolataikkal, érzéseikkel nem tudják, mit kezdjenek. Az életmód-váltáshoz millió, egymásnak akár teljesen ellentmondó tanácsot olvasnak, kapnak másoktól. Minden héten más csodaszer gyógyítja éppen a rákot. Miközben az aggodalomtól feszült környezetük ontja rájuk a jótanácsokat: gondolkodj pozitívan, minden fejben dől el, meg fogod csinálni stb. De azt senki nem mondja, hogyan kell ezt. És bűntudatuk van, ha épp nem sikerül pozitívnak lenni, és reménykedni - ami elég nehéz, ha valaki rossz eredményeket kap éppen.
És elkezdtem a csoportokat tartani. Első pillanattól nagyon élveztem. Nincs nagyobb öröm, mint azt látni, ahogy az első foglalkozáson sírós, reményt vesztett, elkeseredett emberek milyen gyorsan és látványosan elkezdenek változni. A Simonton-módszer nem sarlatánság, orvosok dolgozták ki, és kutatásokkal igazolták, hogy hatékony. Megtanuljuk, milyen sokat tudunk tenni magunkért. Az alapszabály az, hogy az orvosok mindent megtesznek értünk, de ez csak 50 %. A másik 50-et mi magunk tudjuk hozzátenni a saját gyógyulásunkhoz. Enélkül kevés, amit az orvosok tesznek. Illetve, ebből következik, hogyha az orvosok már mindent megtettek értünk, és nem tudnak többet tenni, mi még akkor mindig tudunk 50%-ot hozzátenni. Erről szól a Simonton, hogy hogyan.
És a csoporttagok látványosan megváltoznak. Kinyílnak, már reménykednek, aktívvá, lelkessé válnak. Elkezdenek élni, úgy igazán, megvalósítani céljaikat, álmaikat. Sokkal élőbbé válnak, mint egy úgymond egészséges átlagember. Új kapcsolatokat kötnek, új barátokra találnak. A sorstárs-közösség, ami formálódik, megtartó erejű.
Megkértem őket, hogy írják le a történetüket, illetve én is leírtam, hogyan működik a módszer, a csoportjaink. Így született a könyvünk, a Falevelek. Előbb volt címe, utána értettük meg, hogy mit jelent. A címét az a versíró csoporttagunk adta, aki a gyönyörűséges mottóját is írta. A rajz a legnagyobb gyermekem műve. A levelek véletlenül lettek szív alakúak és ilyen különös irányúak, de tudjuk, véletlenek nincsenek, illetve, „a véletlen az Isten, álruhában.”
Elmesélem, hogyan jöttem rá. Ajándékul vittem egy példányt egy beteg csoporttagunknak, aki már az út végén járt. Nem nagyon bíztam benne, hogy van még ereje olvasgatni, de azért célozgattam rá, hogy benne van ő is… kíváncsi lett. Még aznap fel is hívott: „Gyönyörű a könyvetek! Olyan szépen írsz, neked ezzel kéne foglalkozni!”- mondta nehézkesen, fulladva. Megköszöntem. De még akart mondani valami fontosat. „Megfejtettem ám a borító titkát!”- mondja, és szinte látom a cinkos mosolyát. És nem azt mondja, amit vártam, hanem valami egészen újat, és így nekem is feltárul a borítónk titka: „Azt jelképezi a fa, meg a levelek, hogy megszületünk, kifejlődünk, és elmegyünk… de közben egy nagy egészhez tartozunk!”
És megértettem, hogy a Szeretetről beszél.
Igen, ez a módszer sem csodaszer. Megszületünk, kifejlődünk, és ha itt az ideje, elmegyünk. De nem mindegy, addig hogyan élünk. Élünk-e egyáltalán, vagy csak morzsolgatjuk a napjainkat, lélektelenül a taposómalomban. Vannak-e álmaink, és merünk-e tenni az álmainkért... Megtapasztaljuk-e a Nagy Egészet, amihez tartozunk… Merjük-e kimutatni a szeretetünket, és megélni a másik ember felénk irányuló szeretetét… Merjük-e érezni a fájdalmat, ami a szeretet-hiányunkból fakad, amit gyermekkorunkban tapasztaltunk meg keservesen… és el merünk-e indulni az úton, hogy begyógyítsuk ezeket a sebeket…
Ilyen értelemben nemcsak az a fontos, amit az Alapítványunk hirdet, hogy a RÁK AZ GYÓGYÍTHATÓ (ha időben felfedezik, ha az illető megteszi, amit a teste üzen neki stb), hanem az is, hogy a RÁK AZ GYÓGYÍTHAT (mint minden betegség, minden fájdalom). Minket, a szeretethiányos sebeinket gyógyíthatja. Indok lehet arra, hogy átértékeljünk mindent, hogy el kezdjünk változtatni az életünkön, hogy rendbe tegyük a kapcsolatainkat, hogy értelmet és célt találjunk az életünknek, hogy újra gyűjthessük az örömforrásainkat. Hogy újra fontosak lehessünk önmagunk számára, és újra kapcsolódhassunk a Nagy Egészhez.
2019-ben Alapítványunk meghirdetett egy pályázatot ezzel a címmel: „Üzenetem az úton levőknek- mi az, ami nekem segített”
Kicsiny alapítvány lévén, nem hittem benne, hogy ez a pályázat köveket fog megmozgatni. Hát, ha sziklákat nem is, de kavicsokat igen… amik között volt tengerkoptatta gömbölyű, voltak művészi mozaik-darabok, volt sziklákról lepattant éles, voltak apró kis színesek, és voltak gyémántok, szikrázóan értékes darabok… Csoda-sorozatot indítottunk el, és a pályamunkák olvasása közben gyakran volt szükségünk papírzsebkendőre… Lélekemelő szépségek érkeztek, és mindben közös volt az író-alkotó szíve-lelke, amit beletett, őszintén megfogalmazva akár a saját, akár a hozzátartozója gyötrelmesen nehéz küzdelmét a betegséggel, és a mindennapok mókuskerekével. Nehéz, mégis felemelő, emberi, szeretettől átitatott, reményt sugárzó munkák ezek. Már láttuk, hogy méltó részei lesznek a Falevelek című könyvünk második kötetének!
2020-ban pedig 10 éves lett az Alapítványunk, és születésnapunkat egy díj létrehozásával ünnepeltük meg. A Megújulók körébe azok tartozhatnak, akik megküzdöttek egy életüket veszélyeztető betegséggel, és leírják nekünk, mit tettek önmagukért, a gyógyulásukért. Lélekemelő írásaikat most olvashatják ebben a kötetben, és megajándékoztuk őket egy szép jelvénnyel, amelynek közepén egy szám látható, amely a már egészségesen eltelt éveik számát jelenti. Az összetartozásunkat is kifejező jelvényünkkel már számos segítőnket, támogatónkat is megajándékoztuk.
Így gyűlt össze egy páratlanul gazdag anyag a kezünkben, amelyet ebben a kötetben szeretnénk most közkinccsé tenni, hiszen hatalmas segítség, remény és biztatás lehet a diagnózissal most szembesülőknek, és a még úton levőknek.
Közészőttük a mi történeteinket is, a legnagyobb erőforrásainkról: a közösségünkről, csoportfoglalkozásainkról, rendezvényeinkről, de vannak szívmelengető írásaink családról, barátokról, örömforrásokról is. Megszületett a Falevelek 2.- újabb történetek erőforrásokról, gyógyulásról, megújulásról.
Ilyen értelemben kulcs ez a könyv sokféleképpen…
Kulcs nekem, mert megnyitotta az ajtót egy új, örömteli munka felé. Megszabadított a kiégéstől. Kulcs a csoporttagoknak, mert nyitja a gyógyulás és/vagy a változás, a megújulás ajtaját. Kulcs a sokféle technika miatt, amit tanulunk, az önismeret ajtajához, a kiegyensúlyozottabb élet felé. Kulcs a rendezettebb és az új kapcsolatokhoz, a közösséghez. Kulcs ahhoz, hogy kapcsolódhassunk külső és belső erőforrásainkhoz.
És, mint most is, kulcs ahhoz is, hogy másoknak is elmondhassuk: van élet a rák után is, sőt…
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy ezt elmondhatjuk Önöknek. Használják a kulcsot… J fva