Mondatok és találkozások - a „Képes vagy rá!” - rendezvényünk kapcsán
Abba a bizonyos kincsesládámba ma mondatokat gyűjtöttem. Pillanatokat, és képeket. Találkozásokat és öleléseket. Meghatott, könnyes tekinteteket. Julit, aki megindítóan őszinte, bölcs, humoros és végtelenül hiteles előadása- gyógyulástörténete után mondja nekem: „Úgy érzem, ez volt a legjobb előadásom eddig.” Megölelem, mert tudom, mi van emögött a mondat mögött. Látom a gyógyító vágyat, hogy végre elkezdhessen előadásokat tartani, látom a rengeteg munkát és készülést mögötte, és hallom a kemény őrmesteri hangot belül, aminek nagyon ritkán elég jó bármilyen teljesítmény is… de most hallgat. Hallom a korábbi kétkedő kérdését is: „Ugyan miért érdekelne bárkit is az én történetem?” És a vastaps a bizonyíték rá, hogy nagyon is érdekel mindenkit egy olyan jó példa, ami megvalósítható.
Adriennt és a két kis királylányt… akiket nem tudott kire bízni, emiatt majdnem nem tudott eljönni közénk. Ennek hallatán gyermekfelügyeletet szerveztünk, Icus mesecd-t hozott, és mesekönyveket, Melinda színes gombócokat, amikből kukacokat fabrikált a gyerkőcöknek… Mi Lucával nagy rajzlapokat és színes filceket vittünk. És a pöttöm lányok csudajól bírták a gyűrődést, elmélyülten alkottak, és a hangjukat se nagyon lehetett hallani. Lelkesen követték Lucát, megtapasztalhatták, milyen az, ha van egy nővére az embernek, Luca meg, nekik hála, átélhette, milyen lehet két kis testvér… Adrienn is kaphatott rá engedélyt, hogy nélkülük is érezheti jól magát, attól még ragyogóan jó anya marad…
Eszter és a salgótarjáni különítmény… az ölelések, és finom sütik tárháza, nagy nevetések és szókimondó őszinteség jutott ma nekem belőlük, és az áradó, meleg szeretet. Lenke és Endre, az együtt harcoló házaspár… összekapaszkodó kettősüket a rövid idő alatt történt hatalmas változások jellemzik, a motiváció, a remény látványos növekedésével a gyógyulás is beindul, mi mást is tehetne? A „Tesók”, Anna és Icus sokat bíró barátsága, szoros, megtartó ölelése van előttem… Anna őszinte nevetése, a paróka-téma vidám tárgyalása ebéd közben… Icus gondoskodó szeretete, az 5 liter finom bodzaszörp, a sütik, és a huncut szemében villanó felismerések egy-egy előadás közben…Hajni szerénysége, masszírozó kezének gyengéd, de határozott érintése… Ági izgalmas előadása a haragról... látom az előredőlő, érdeklődő, jegyzetelő résztvevőket…
Zsuzsa velős, bölcs mondatai, gyorsan, mélyen betaláló, egyszerű játékai, a gyümölcs-saláta és a légy vagy az ordítozó főnök kontra bohós-sapkás verzió adta hatásos váltások… megannyi izgalmas példa gondolataink erejéről… a stressz-kezelésről, avagy mi a különbség a szavanna és a mai Budapest adta lehetőségek között…nevettünk, és elgondolkodtunk, tornáztunk és figyeltünk, sütiztünk, beszélgettünk és együtt voltunk…
Melinda gondosan intézett nekünk olyan finom ebédet, hogy csuda… és bár az égen már gyülekeztek a viharfelhők, mi töretlenül vidáman beszélgettünk, mintha a napnak sosem akarna vége szakadni…
Láttam sokféle ölelést… láttam olyan „de jó téged újra látni!”- típusút, láttam olyan „nagyon szeretlek”-et is, és volt olyan könnyes szemű „bárhogy is lesz veled, rám mindig számíthatsz!” típusú is, amit nem lehetett meghatottság nélkül szemlélni…
Erzsike és Ancika, a két hihetetlen jó valódi testvér… Ancikától is hoztam el egy mondatot, ami mélyen megérintett: „Nem kérdezem többé tőled, hogy mit ad neked ez a csoport. Most már látom…” Hát ezt adja nekem, nekünk ez a csoport. Köszönet érte, hogy ma is részese lehettem!
fva