Dezső bácsi

Dezső bácsi a szomszéd cigányember, aki tátott szájjal bámulna rám, ha elárulnám Neki, hogy tananyag lett nálam.

Cigány, nem roma vagy etnikum, tőle ilyet még sose hallottam. Papa szeret vele beszélgetni, meg együtt dolgozgatni. Olyankor lecsúszik egy kupica pálinka vagy egy üveg sör, de több soha.

- Na - mondja Papa egy szép téli napon - Dezső, gyere át egy kicsit délelőtt.

Jött is, mindjárt reggel kereste Papát otthon, nem találta, jött hát hozzánk. Mondom, üljön le, reggelizzen velünk. Nem, mert sose szokott. Akkor egy süteményt, tudom, hogy szereti. Azt se, majd csak dél felé eszik valamit. Azt már rég megtanultam, hogy az öreget csak egyszer kell kínálni. Ha kell, elviszi, ha nem akkor nem, ilyen egyszerűen működik. Egyedül a kupica pálinka csúszott le, az az egy.

- Na, -mondja- akkor ő elmegy, reggelizzünk csak nyugodtan. Papa még utána szól: - gyere majd át később, ha ráérsz!

Erre Dezső bá’:

• Én mindég ráérek! Legfeljebb abbahagyom, amit csinálok…

Ugye milyen szép történet?

Milyen bölcsen szólt ez a hat elemit végzett cigányember. Ráér, ha ő is úgy akarja, mert a dolgát abbahagyhatja az ember. Azért, hogy valami mást tegyen a saját kedve szerint. 

Hisz megvárja az a hasábba beleállított fejsze, senki nem vágja fel helyette a tüzelőt. Később aztán Ő maga sem fogja olyan méreggel csapkodni a fát, mert nem a semmirekellő fiára gondol közben, aki épp a tv előtt fetreng, hanem arra a kupica pálinkára meg a jóízű beszélgetésre. 

Dezső bá’ megengedte magának ezt az óriási luxust. Ilyen egyszerű a szabad döntés…