Amikor mosolyog az Isten

Vannak pillanatok, amikor mosolyog az Isten. Amikor diadalt érzek és örömöt, mert végre le lehetett tenni 50 évnyi masszív gyűlölködést… Rita 60 feletti, csinos, jó humorú asszony. Áttétes daganatos beteg, az orvosok már megtettek mindent, amit megtehettek. Rita sok programot szervez magának, jól érzi magát a csoportunkban, könnyű megszeretni a vidám, élénk, energikus nőt. 

Hozzám azért jött, hogy rendbe tegye a múltat, és elengedje a sérelmeit. Amikor dolgozni kezdünk, rájövök ez nem is lesz olyan könnyű. Rita vidám maszkja mögött sokévnyi fájdalom, keserűség, sértett neheztelés áll. Bátyjáról nagyon keményen szól, meg is indokolja, miért szakította meg vele végképp a kapcsolatot. „Tudom, hogy az kéne, de nem fogok megbocsátani neki! Neki kellene bocsánatot kérnie tőlem!” - fakad ki még most is nagyon haragosan. 

Gondolatai verkliként forognak körbe-körbe, mindig ugyanabban a csapásban, keserűen idézi fel újra és újra a jogosnak vélt régi sérelmeket. Megállítom, és Byron Katie zseniális módszerével megfogalmaztatom vele a sérelmeket. Nagyon motivált, és szorgos, legközelebb kis füzettel érkezik, ebbe írja a mondatait. Aztán elkezdjük megfordítani, amit nehezen ért meg. 

Nehéz gondolatait új csapásra állítania. Segítsek, kér, fogalmazzuk meg együtt a megfordításokat, és majd ő otthon ír hozzá példákat. „Neki kéne bocsánatot kérnie tőlem!” születik egy mondat. „Jobban ki kéne mutatni az érzéseit!” írjuk a másikat. Sok-sok mondat születik, kemény hangnemben. 

Rita megdöbben a megfordításokon, csak úgy nyugszik bele, hogy meggyőzöm, nem akarom elvenni tőle jogos haragját, amit a bátyja nyilvánvalóan megérdemel. Most csak játszunk a szavakkal. Tehát: a bátyja nem ilyen meg olyan. Ez az első megfordítás. Aztán jön a következő. „Én vagyok ilyen meg olyan.” Erre meglepően hamar talál példákat. „Nekem kéne bocsánatot kérni tőle!” írjuk a következőt. És: „nekem kéne jobban kimutatni az érzéseimet.” 

Legközelebb azzal érkezik, hogy mindent szorgosan megcsinált, de ez nagyon „papírzsebkendős” feladat volt. Vagyis sokat sírt közben. Hogy melyik része volt a nehéz? „Hát az, hogy nekem kéne bocsánatot kérni tőle”- vallja be őszintén. 

Amiből már tudom, hogy a sírás fontos tisztító ereje kimosta a haragot belőle, a gondolatok átkeretezése pedig lehetővé tette az elengedést. Kezet nyújtok és gratulálok. Ez nagyon szép munka volt, és bátor dolog, elengedni 50 évnyi masszív gyűlölködést.  „És most már meg is tudnék neki bocsájtani.”- vallja be könnyes szemmel. – „Nem tudni, mennyi van még hátra, és legalább ezt rendbe tesszük”. Rita könnyesen mosolyog, én hálát érzek, mert a lelke már meggyógyult, az Isten pedig egészen biztosan mosolyog. 

fva