1.6 A pszichológusnál

Jólöltözött 50-es hölgy, arcán a csakazértis mosollyal, szavaiban finom iróniával, azt taglalja, hogy túlvan műtéten, kemón, és köszöni, jól van, ő egészséges, és csak az egészségre gondol, eszébe sem jut a betegség. Pozitívan gondolkodik, rengeteget nevet a barátnőjével, és egyszerűen nem érti, miért van az, hogy mostanában állandóan fáradt, szétesett, folyton elfelejt meg eltéveszt dolgokat...ráindít a járó motorra, meg elfelejti, mit beszélt meg a fiával, hol fogja várni...legutóbb meg munka után rutinból felpattant az éppen érkező helyijáratra, (nagyon boldog volt, hogy elérte) és csak otthon jött rá, hogy kocsival ment aznap dolgozni...Nagyokat nevetünk, de azért finoman megemlítem, hogy éppen elég teher lehetett neki a betegsége, nem csoda, ha kimerült a szervezete...és rengeteg energiába kerülhet a lelkének fenntartani az örök optimizmust, és féken tartani a rossz gondolatokat, hogy véletlenül se juthassanak eszébe- hát belefér, ha emiatt kevésbé fontos dolgokat elfelejt, arra már nem jut energia.

  Neki aztán soha nem jutnak rossz gondolatok az eszébe!- közli elégedetten- erre megvannak a jól bevált módszerei. A lakás minden pontján keresztrejtvények vannak elhelyezve, hogy ha bárhol fellépne a fenyegető rossz gondolat, rögtön el tudja foglalni magát. Meg aztán egy pedagógusnak rengeteg javítanivaló dolgozata akad...ha nem akadna, sürgősen írat pár tucatot...ezenkívül magántanítványok, nem a pénzért, persze, hiszen megmondta a hugának is, hogy csak nem fog bármit is elfogadni azért, hogy korrepetálja a fiát...meg a sógornője fiát is, na az aztán nagy lókötő, de egyébként imádja...

  Hogy miért jött pszichológushoz? Hát, tulajdonképpen a háziorvosa mondta, hogy lehet, hogy jót tenne...meg a barátnője is javasolta, és többen is rászóltak a buszon, hogy mostanában olyan rosszul néz ki...amit nem ért, hiszen szeret csinosan öltözni, ügyel a frizurájára is, bár valószínű nem ilyesmire érthették...És tényleg ijesztő dolog ez a folytonos elfelejtés, ő mindig olyan precíz volt...Nem gondol ő soha a daganatra, (azt a másik szót soha nem ejti ki!), de amikor a fodrásznál hallotta ezt a Simonton-csoportot, az a hölgy olyan lelkesen mesélt róla, hogy neki milyen jót tett, mennyi hasznos dolgot tanultak, és közben még egy csomó barátot is szerzett, hát ő is kíváncsi lett, szeretné kipróbálni. Csak módszereket tanulnak, vagy beszélgetés is lesz? Elmondom, hogy tematika szerint haladunk, minden alkalomra van egy-egy jó gyakorlat, amit megcsinálunk, és szeretem mindenkitől hallani, hogy vált be neki. Emellett minden alkalomra jut bőven beszélgetés is, jóízű nevetésekkel tarkítva. A témák? Hát azok az önismeret különböző szintjeit érintik, kezdve a felszínesebb témákkal, pl milyen dolgok bosszantják nagyon, vagy mennyire stresszes, folytatva a mélyebbekkel, hogyan lehet kibírni, feldolgozni a nehéz élethelyzeteket, elengedni a régi sérelmeket, nehezteléseket, vagy akár az, hogy milyen tulajdonságaim, szokásaim vagy gondolkodásmódom jelenthet komoly megbetegítő tényezőt...Semmi nem kötelező (ezt örömmel hallja), mindenki olyan mélységig vesz részt egy-egy beszélgetésben, amennyire jólesik neki.

  Ez nagyon jó lenne nekem!- közli lelkesen, miközben kibomlik az eddigi élete, annak is a legutóbbi időszakának nehézségei. Mesél a válásáról, volt férje „gyalázatos viselkedéséről”, mesél édesanyja elvesztéséről. Kiderül, gyermekei kirepültek, élik a saját életüket, olyan „üres most a ház”. Talán nem is véletlen, hogy most betegedtem meg...- töpreng - olyan üres, céltalan lett minden...

  Aztán a jól bevált rutinnal újra előszed apró, humoros történeteket- jól illusztrálva, hogyan tereli el a rossz gondolatokat. Ezt vissza is jelzem, nevet, igen, ő nem szeret negatívan gondolkodni, nem szabad a daganatra gondolni, mert megteremti magának újra. Megállítom egy pillanatra. Ha most az elefántra gondolok, sőt, beszélek is róla, akkor a következő percben elefánt töri rám az ajtót? Ez nem ilyen egyszerű, sőt, ez a stratégia nem biztos, hogy hasznos. Fejem a homokba dugva mondogathatom, hogy nincs is ellenség a bokorban, de attól még az az ellenség lelőhet... Sőt, a hátsó felem sokkal nagyobb célpont, mint a fejem! - vág közbe, és hatalmasat nevetünk. A pozitív gondolkodás lényege, hogy arra gondolok, ami VAN. Pozitív: azt jelenti, létező.

  Tehát a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy csak a jó dolgokra gondolok. Azt jelenti, arra gondolok, ami van. Ez nem biztos, hogy szép, jó, kellemes. Egy daganatban mi a jó? Az szörnyű, borzasztó, horror... de nem jó. Viszont VAN. Azzal szembenézek, arra stratégiát dolgozok ki. A következő lépcső az lesz, hogy HOGYAN gondolok rá. Erről  majd legközelebb beszélünk!

 Mi, magyarok nem igazán a pozitív gondolkodásunkról vagyunk híresek. Hát nem!- vág közbe- folyton panaszkodunk, mindig félig üres az a bizonyos pohár.

Igen- veszem vissza a szót- kaptam a facebookon egy gyönyörű idézetet. Arról szól, hogy mikor fiatalok vagyunk, azt mondjuk, majd boldogok leszünk, ha férjhez megyünk. Majd boldog leszek, ha megszületik a gyerek. Ha lesz munkám. Ha egészséges leszek. Ha nyugdíjas leszek. Eltelik az élet, és mikor vagyunk boldogok? Soha.. - sóhajtja alig hallhatóan.

Szóval, arra gondolok, ami VAN. Amim VAN. Párom, egészségem, munkám, erőm, fiatalságom, tiszta gondolkodásom, humorérzékem, családom, barátaim, hobbim, kezem, lábam, kutyám, macskám.... nem is olyan rövid ez a sor...

Az időnk elfogyott, ha van kedved, legközelebb folytatjuk!

  Nem lehetne most? – kérlel, gyerekes arckifejezéssel. - Most tényleg olyan jó kedvem lett! Nincs kedvem hazamenni...

  Látod?- mutatok rá- Te csináltad, magadnak a valódi jókedvet, pusztán azzal, hogy kicsit változtattál a gondolkodásodon... Hát még mire lehet menni a nagyobb változtatásokkal!

fva