Előszó

Előszó

A Regionális Egészségügyért Alapítvány pályázatot írt ki CSALÁDTAGOK számára a Rák Világnapja alkalmából, „Hogyan váltam gyémánttá?”- címmel. Bárki megírhatta a történetét nekünk, aki családtagként élt egy daganatos vagy krónikus beteg közelében. Szeretnénk megőrizni és továbbadni azt a tudást és bölcsességet, ami egy közelálló, szeretett ember betegsége után megmaradt, ami példa lehet mindannyiunk számára.

Mottó:

Nagy volt a nyomás, de éppen ez segített, hogy a személyiséged, belsőd, – értékeid és gondolkodásod – átalakuljon úgy, mint amikor a Föld belsejében a szén atomok összerendeződnek gyémántkristályokká.

Megtisztelőnek érzem, hogy a beérkezett gyémántok gyűjteményéhez én írhatok bevezetőt, ajánlót! Klinikai szakpszichológus és az Alapítvány szakmai vezetője vagyok. Munkám során megélek villanásnyit abból a tengernyi nehézségből, amit a családtagok élhetnek át a beteg hozzátartozóval együttélés közben. Sok felemelő és sok gyötrelmesen nehéz pillanat… de mindez teljesen más, ha ezt 24 órában csinálja valaki, pihenés és szabadság nélkül. 

Mindezeket az érzéseket ismerem. Ezek miatt az érzések miatt érkezett olyan kevés munka a pályázatunkra. Mert akar a fene gyémánt lenni! Jó nekem a szén is, Uram, a poros, jelentéktelen, átlagos kavicsdarab! Csak ne terhelj, kérlek, ne tegyél rám erőn felüli terheket, mert gyenge vagyok én Uram, és beleroppanok. 

És ha már mégis így kellett történjenek a dolgok, ha túléltem, és vége van, add Uram, hogy minél hamarabb elfelejthessem az egészet! Ne kelljen újra rágondolni, és végigélni, látni azokat a nehéz pillanatokat újra, érezni mennyire fáj… inkább besöpröm jó mélyen a szőnyeg alá, hogy csak legrosszabb álmaimban tudjon előjönni újra. 

Kevesen vannak, akik mégis bevállalják. Az ismét rágondolást, végigélést, az érzésekkel együtt. Akik nem söprik be a szőnyeg alá, hanem szembenéznek vele. A szőnyeg alá söprés is fontos, hasznos dolog, hiszen védi az ént az összeroppanástól, segíti a túlélést, mert az életnek menni kell tovább. Ilyenkor zombi, vagy más szóval robotpilóta-üzemmódban tesszük a dolgunkat, érzések nélkül, automatikusan. (Vezetek autót, de nem emlékszem a megtett kilométerekre. Megfőzöm a vacsorát, de nem értem, miért tartott most kétszer annyi ideig, mint máskor. Látom, hogy beszél hozzám, de nem hallom, hogy mit. A lakás minden pontján keresztrejtvényeket helyeztem el, hogyha bárhol eszembe jutna egy rossz gondolat, rögtön el tudjam terelni. Nem értem, miért nem dől össze a világ, és hogy mehetnek a dolgok tovább.– és hasonlók) 

De ha elmúlt a vészhelyzet, és a kedélyek lassan lenyugszanak, már van döntési lehetőségem is. Maradjon a szőnyeg alatt, vagy elkezdjem a takarítást, ha már elég erősnek érzem magam hozzá? Jobban járok a takarítással… mert attól, hogy a szőnyeg alatt hagyom, még létezik. Ereje, energiája van, és hat rám. Meg tud lepni állandó elfelejtésekben, eltévesztésekben, rémálmokban, testi tünetekben, szorongásokban, pánikrohamokban. Érthetetlen viselkedésekben. 

Ha eldöntöm, hogy takarítok, és szembenézek a szőnyeg alatti dolgaimmal, még úgy is nehéz. Mert lehet, hogy túl sok mindent találok ott, hiszen 60 éve söprögetek oda… Vagy lehet, hogy az engem ért nehézségek előhozták a régi problémáimat, traumáimat, és minden még nehezebbé válik, ahogy hozzáfognék… akkor jobb segítséget kérni a takarításhoz.

De ha hozzáfogok, akár egyedül, akár segítséggel, és elkezdem a takarítást, meg fogok lepődni. Sok-sok rossznak, kibírhatatlannak tartott emlék, érzés, gondolat fog előjönni, újra és újra, nem is elég egyszer nekilátni. De valami elkezd megváltozni. Látszólag elviselhetetlen, ugyanakkor paradox módon mégis könnyebb lesz az egész. A fájdalmas érzések alól (mint a szeméttől kitakarított patak forrása) elkezdenek forrásként a felszínre törni a jó emlékek, az örömteli pillanatok. A felismerések, amikre utólag jövünk rá, és most olyanok, mint a gyógyír a lelkünknek. Talán arra is rájövünk, mennyit változtunk közben mi magunk is. Akaratlanul is gyémánttá váltunk… Jobb lett volna, ha nem ilyen áron, de ezt nem kérdezték. Ha már így történt, adjunk neki valami értelmet! Mondjuk azt, hogy továbbadjuk másoknak a tudást, ami segít… hogy lehet ezt kibírni, túlélni.

Köszönöm, hogy bevállaltátok a takarítást, a szembenézést, az érzések tisztítótüzét! Bátrak és bölcsek vagytok, valódi gyémántok! Kívánom, hogy a most megtapasztalt belső erőtökhöz mindig hozzá tudjatok férni! Kívánom Nektek a mindennapok, a jelen örömteli pillanatait, az Életet! 

Szeretettel: FVA