1.10 Ne becsüld le azt az erőt, ami benned van!

• tanácsok covid és karantén idejére- meg amúgy is :)

Ne becsüld le azt az erőt, ami benned van! Hagyd a felszínre bukkanni forrásként, és vize kiapadhatatlanul folyik majd, nem tengerként, de kitartóan csordogáló, elegendő mennyiségű, tisztavizű patakként.

Segíts neki! Ne torlaszold el a forrást szeméttel: agyalással, aggodalmaskodással, belső katasztrófa-filmek folyamatos vetítésével. Inkább tisztogasd ki a medrét, szedd ki belőle a múlttal és a jövővel kapcsolatos, az ész által „jogos aggodalomnak és előrelátásnak” címkézett szemetet. Megtetted a biztonságod érdekében, ami rajtad áll? Akkor most már maradhatsz végre a jelen pillanatban. Nézzük csak, mi van most neked az itt és mostban? Nagyon gazdag vagy: otthon vagy, körülötted a család, mindenki egészséges. Ha a te életkörülményeid mások, akkor is kérdezd meg: van hol laknom? Van mit ennem? Egészséges vagyok? Van, aki szeret és akit szerethetek? Akkor nagyon gazdag vagyok. Az itt és mostban nincs miért aggódnom. Sokat tanulhatunk most Viktor Frankltől és Placid Atyától. Emlékszel a Gulág túlélésének szabályaira? Most megalkothatod a karantén túléléséhez a saját szabályaidat!

Ahogy szoktuk a csoportokon mondani: a kerítést majd akkor ugorjuk át, ha odaérünk. A jövőt nem tudhatjuk, talán jobb is így. Minek foglalkozzunk vele? Meg tudom változtatni az aggódásommal? Az csak viszi az energiámat, azt az energiát, ami most másra kell. Az immunrendszerem miatt sincs szükségem a félelemre. Tudod, milyen hatalmas fegyver van a birtokodban a vírus ellen? Az immunrendszered. Egyetlen dolog tudja legyengíteni, az pedig a félelem. 

Tápláld a belső erőd forrását! Most kifelé nem lehet, hát indulj el befelé, csinálj rendszeresen behunyt szemű gyakorlatot (relaxálást, imaginációt, meditációt), és meg fogod tapasztalni a belső békédet. A tó mélyén is mindig nyugalom van, legyen akármilyen vihar a víz felszínén. 

Ha túl nagy lenne a viharod, akkor mondd neki, mekkora Isten áll mögötted. J Vagyis kapcsolódj felfelé, „add fel” Istennek, hagyd, hogy ő oldja meg neked. 

Időnként kezelhetetlenné váló feszültségedet pedig vezesd le a neked bevált módokon: mozogj, sportolj (van sok online lehetőség!), énekelj, táncolj, hallgass zenét, végezz légzőgyakorlatokat, beszélj sokat telefonon vagy cseten a számodra erőt adó személyekkel, simogasd a cicádat, kutyádat, krokodilodat, gondozd a növényeidet, vezess naplót (az utánunk jövők számára történelmi jelentősége lesz az írásaidnak!), süssél-főzzél, varrjál szájmaszkokat, merülj bele a hobbidba, ha otthon végezhető. Vedd elő régóta elfeledett céljaidat, most van rájuk időd, tanulj gitározni, angolul, kovászt készíteni… Keretezz át szorgosan, most bőven van mit! Keress új nézőpontokat mindenhez, hogy rutinná váljon. Mi a hasznos abban, hogy most itthon vagyok? (És nem: itthon kell lennem) 

Mire tanít ez a helyzet? 

A daganatos betegcsoportjaimat most online vezetem, az nagyon sok erőt ad. A rutinosok bölcsessége sokat jelent, és ők már nagyon rutinosak, a nehéz helyzetek, pánik, bezártság elviselésében, kezelésében. Ezért ezt a helyzetet ők könnyebben vészelik át, (már a simontonosokra gondolok), mint az egészséges többség. 

Legutóbb felhívott egy riporter, és arról akart faggatni, mire jó, mire tanít minket ez a járvány-helyzet. Első indulatomban majdnem azt mondtam, a kézmosáson kívül semmire. Aztán elgondolkodtam. Rájöttem, ez a világ legjobb kérdése mostanában. Feltettem a kérdést az online csoportok mindegyikén, és felírtam a válaszaikat. Egy oldalt jegyzeteltem így tele.

A válaszok egy része arról szólt, hogy arra jó ez a helyzet, hogy előszedjük a régóta halogatott dolgainkat, a festésre váró lakást, a megvarrásra váró ruhákat, a számítógép rendbetételre váró adatállományát. Vagy a régóta megvalósításra váró céljainkat: most el lehet kezdeni angolul vagy gitározni tanulni. Mindenki megtanulja az online technikákat, még az idős vagy műszakilag analfabéták is profi szinten kezdik kezelni a számítógépet, a messengert, a zoomot. Ez hatalmas sikerélményt okoz a csoporttagjaimnak is! 

A válaszok másik része az emberi kapcsolatokról szólt: összehozza az embereket, most jobban figyelünk egymásra, többet beszélgetünk vagy csetelünk, van, aki 25 éve nem látott ismerősével beszélgetett. Fontosabbá vált a másik, a család, a közösségek. Sok új virtuális közösség alakult. Jobban figyelünk egymásra, erősebbé vált a szolidaritás, a segítőkészség, a segítség adása és kapása egyaránt. 

A válaszok újabb csoportja a helyzet személyiségfejlesztő hatását emelte ki, mondván, hogy most átértékeljük a dolgokat, mi a valóban fontos. Türelmet és önfegyelmet tanulunk (jó esetben). Környezettudatosabbak leszünk. Lelassítunk, és megtanuljuk értelmes tartalommal megtölteni magányos óráinkat. Végre kialusszuk magunkat, van időnk olvasni, tornázni, naplót írni, együtt főzni a gyerekünkkel. Elővesszük a Simontont, és elkezdünk önmagunkkal foglalkozni. (Na már ezért megérte akkor… J ) 

És a válaszok egy része szinte már filozófiai magasságokba emel: érzékelhetem, hogy vagyok, élvezhetem a „vanást”. Vagy egy másik gyöngyszem: Dönthetek úgy, hogy maradok az áldozatszerepben (azaz siránkozok vagy dühöngök a helyzet miatt, hibáztatok másokat, és szorongok), vagy dönthetek úgy, hogy kilépek belőle. Én döntöm el! 

Minden helyzetben van választási lehetőségem. Ha mást nem, a hozzáállásomat megválaszthatom. És akkor már érdemes azt a nézőpontot választanom, amelyik előrébb visz, amelyiktől jobban érzem magam. 

fva