Áradó öröm
Vannak napok, amikor egymás után érkezik az áldás, amikor érzed, hogy az utadon vagy, és azt teszed, ami a dolgod, hiszen ezért kapsz meg minden segítséget, amire szükséged van…
Amikor túlárad benned az öröm, és egekbe szökik az energiaszinted…
Ez egy ilyen nap volt. Dolgoztam, és telefonáltam, üzeneteket írtam- szerveztem a tábort. Akkor még nem éreztem az égi segítséget, sőt… inkább az akadályokat láttam, a sorban visszautasított pályázatokat, az üresen ásító alapítványi kasszát… egy hónappal a tábor előtt.
Hálátlan feladatként hívogattam a kedvenc előadóinkat, felkérve őket ismét a tábori részvételre, grátisz, óradíj nélkül… Józsi Atya vidám hangon azonnal igent mondott kérésemre, „ez csak természetes!” és meglepetésként ugyanilyen lelkesen ígérte segítségét az emlékparkunk megnyitójára is, amikor majd misét mond az előrement társainkért. „Áldja meg az Isten a munkájukat!”- búcsúzik melegen a telefonban, és átmelegszik tőle a lelkem.
Következő telefonhívás előtt nagy levegő. Tavaly frenetikus volt a családállítás, idén sem maradhat el. De tavaly könnyedén ki tudtuk fizetni a borsos árat… Magdi örömmel üdvözöl. Dadogok… utálok kérni. Most sem sikerül, nem kérek, csak elmondom a helyzetet. Magdi nem tétovázik: „Akkor megyünk óradíj nélkül, ennyit igazán hozzátehetünk mi is…” Bennem marad a nagy levegő, a ki nem mondott kérés, és nem tudom megállítani feltörő öröm-könnyeimet…
Rögtön hívom barátnőmet, hogy ellelkendezzem a fejleményeket, ő is meghatódik. „Látod, aki egyszer részt vett a táborunkban, az elköteleződik az ügyünknek!”
Aztán: Juli. A maga kedvesen egyszerű módján megkérdi, mintha csak egy pohár vízről lenne szó: „Tudnátok mit kezdeni egy videokamerával?” Hirtelen alig találom a megfelelő szavakat. Hogy mi? Egy videokamerával? Egek, hiszen mióta erről álmodunk! Minden rendezvényünk előtt elsóhajtottuk, hogy milyen jó lenne felvenni az előadásokat, és feltenni a honlapunkra… vagy a gyógyult betegek kerekasztal-beszélgetése, ahol az áttétes melldaganatból 36 éve gyógyult Erzsike és Amazon-társai lenyűgözően meséltek harcukról és győzelmükről, melyet mégsem sikerült filmre venni, pedig micsoda példát adhattak volna a többieknek, ha nyilvánosságra kerülhet…
„Hát akkor tessék, használjátok.”- nyomja a kezembe, és míg levegő után kapkodok, elmeséli, hogy barátnője hozta, de nincs szüksége rá. Gondolataim szárnyra kapnak…. hú, fel fogjuk venni a táborban az előadásokat… Józsi Atyát, Prezit, a családállítást, és ezután mindent… maradandó, nyilvánossá tehető kincsesbánya…
Vannak napok, mikor egymás után érkezik az áldás… amikor megkapsz minden segítséget, amire szükséged van… Amikor túlárad benned az öröm, a hála és egekbe szökik az energiaszinted… Kérlek, juttasd eszembe majd akkor is, amikor látszólag gyéren csordogál vagy elapad a kegyelem… nehogy elégedetlenkedni kezdjek. Köszönöm.
fva