Pillanatok a tisztáson

Üldögélek a kövemen. Szemlélődöm, elmélkedem… Körülöttem szikrázó, meleg napsütés. Szinte hangosan zümmögnek a bogarak, akik táncolva röpködnek a napfényben. Kacagva kergetik egymást a földön a feketerigók, szaporán kutatnak a fák derekán a csuszkák, és a bozontos farkú akrobata, a mókus elképesztő mutatványokkal szórakozik a magasban. A tisztás már békés, a kidőlt fákat valaki összeszedte és egy kupacba hordta. Darázs zümmög, konokul kitartva álláspontja mellett, miszerint a kövem, és a jobb vállam akkor is az övé. Végül győz a túlerőm. A fűben apró, rózsaszín virágok, és illatos fehérek nyílnak, és itt-ott gombák bujkálnak. Turisták jönnek-mennek, kisgyerek követeli bömbölve a perecet, vagy hogy vegyék fel, vagy legalább történjen már valami jó ezen a forró nyári napon. Idős emberek baktatnak komótosan, beszélgetve. Ha ilyen hangzavarban tudok meditálni, akkor bárhol tudok… behunyom a szemem. Belső világom időtlen békéje már vár… 

Nehézkes a visszazökkenés, látásom is nehezen igazodik vissza… A ma délután jár az eszemben, a csoportok légköre. A résztvevők olyan sokszínű, melegszívű, bölcs emberek… mindenki vívja a maga harcát vagy küzd a maga démonjaival, s mint a kagyló, megteremti közben a maga igazgyöngyeit is… olyan értékek születnek, mint pl önismeret, elfogadás, bátorság… megélni a pillanatot, észrevenni az örömöket, élni ahogy tudjuk, az életet, a maga teljességében, és nagy tapasztalásunk: a szeretet. Az elcsépelt fogalom itt élni kezd, kinyílik, és rácsodálkozik önmagára, és a másik emberre. Öleléseket teremt, nagy nevetéseket, és hosszas esti cseteléseket… Megtapasztaljuk, milyen, amikor pislákol a lángja, és milyen, amikor túlcsordul, árad… és azt is, hogy sokszor nem is olyan könnyű elfogadni… Odatérdelek a Forrásához, hogy megköszönjem. A fa-Madonnának mindig más a mosolya, és most veszem észre, hogy két szemöldöke finom mintázatú, összeérő leveleket mintáz, köztük még a rózsa is fölsejlik… Most nincs üzenet, de van áradó, meleg szeretet, és öröm. 

fva