Az Erdő Temploma Bükkszentkereszt, 2025.06.14.

Az Erdő Temploma

Bükkszentkereszt, 2025.06.14.

Hagyományos REGEA családi napnak tűnt, látszólag… legalábbis annak indult. Minden évben megrendezzük, kiosztjuk a Megújulók jelvényeit, megcsodáljuk a kis diófánkat, amit ültettünk, és színes szalagokat kötünk rá, melyek minket jelképeznek… meditálunk a gyógyító köveknél, ebédelünk az Ódonban, erdőfürdő és más izgalmas programok várnak ránk… Így terveztük most is. De ennél sokkal többet kaptunk!

Maroknyi csapat, kb 25 fő, aki ezt a nyári szombatját velünk akarja tölteni. Vannak régi motorosok, akik meleg szeretettel ölelgetik egymást, és örülnek az újaknak, akik még enyhe idegenséggel pislognak körbe, vajon hová kerültek? Megérte ennyit utazni hozzánk? A kis diófánk idén már 8 éves, és apró terméseket ringat az ágai végén. Klári, Csaba kigyomlálja, míg a csapat megérkezik, és próbál elférni a fácska árnyékában. Mert már az is van neki, évről évre nagyobb, és jólesik meghúzódni alatta ebben a nyári napsütésben. Van, akinek jut egy darab a padunkból, melyen a kis emléktábla piroslik: „Egészség lesz ez a te testednek…” idézzük a Példabeszédek könyvéből. A többiek szétszóródnak, míg Klárit hallgatják, aki az Alapítványunk programjairól mesél, majd kiosztja A jelvényeket! Aki szerencsés, és itt is van, az átveheti. 29 éves gyógyult, 27 éves… stb, röpködnek a számok, ki hány éve győzte le a rettegett kórt, amely itt sokat veszít félelmetes erejéből, látva ezt a vidám, egészséges csapatot. Ölelés, taps, fotó… ez is teljesítmény, nem is kicsi, melyért jár az elismerés! Az önmagadon, önmagadért végzett munka a legértékesebb, mert a legnehezebb!

Aztán belépünk az Erdő Templomába. Pillanatonként változik a freskó, melyet a napfény fest a levelekre. Elhelyezkedünk a gyógyító köveken, és körülölel minket a csend. Puhán áramolni kezd körülöttünk a Jó, és emelkedik a mellkasunk. Tüdőnk megtelik friss, tiszta erdei levegővel, melyet vérkeringésünk kitörő lelkesedéssel szállít el azonnal minden egyes sejtünkhöz. Énekelni kezdünk, óvatosan keresi szárnyait a dal, „Erdő, erdő, erdő”, majd egyre inkább magára talál… Melinda lányai bátran útjára indították a közösségi éneklés madarát, amihez mindenki csatlakozik. Évi a Boldogasszony anyánk című népénekkel folytatja, éppen ide illik, ebbe az erdei templomba!

Kört formálunk, és megfogjuk egymás kezét. Halkan mondom a meditáció szövegét… a szemek áhítatosan lehunyódnak, és a talpunkon át áramolni kezd testünkbe a kövek, a hely, az erdő bronz színű energiája, betöltve minden testrészünket. Fentről, az égből is érkezik az éltető energia aranyszínű fénysugara, amely a fejtetőnkön át tölt be minket, és lágyan, finoman kezd elkeveredni a bronz színű Élettel. Erőközpontunk megtelik, és két kezünkön át elkezdjük kiárasztani, először összefonódó ujjainkon keresztül a mellettünk állókra, majd a tisztásra, és az energia egyre tágul és betölti a tisztást, majd a települést, egyre nagyobb és nagyobb, már az egész Bükköt is beborítja, végül betölti az országot is… küldjük azoknak is, akiket a szívünkben hordozunk, akiknek szükségük van rá, mert betegek vagy nehéz helyzetben vannak, vagy már előre mentek… én Julinak és Marcsinak küldöm. Majd megilletődött csendben állunk a végén, és senkinek nem akaródzik megmozdulni.

Aztán irány a rét, ahol a nagy fű szelíden földig hajol a pokrócok alatt, melyekre letelepedünk. Hédi könnyed tornával mozgatja át a csapatot, Melindával szépséges festett gipsz-figurák születnek, Klárival társasjátékozni lehet, velem pedig OH kártyázni, ami egy nagyon izgalmas önismereti játék. Csak ámulok, ahogy a fiúk is letelepednek mellém játszani! Aztán izgalmasabbnál izgalmasabb felismerések születnek a kártya képei nyomán, és már érti mindenki, miért „OH” (már értem!) lett a kártya neve… alig akarjuk abbahagyni! De vár minket az Ódon étterem, a finom tárkonyos vadragu-levesével, karácsonyi gomba vagy eperkrémleves, bőségtál, sztrapacska, csörögefánk, somlói és a többi finomság mind ránk vár… miközben beszélgetünk, nagyokat nevetünk, és nem szegi kedvünket a csőtörés miatti mosdó-probléma sem! Lassan szedelőzködünk, hiszen érkezik Zsolt, hogy leültesse gyökér-csakráinkat a tisztás szélén álló két hatalmas bükkfa alá… beszélgetünk, ki miért érkezett, milyen történettel, melybe Zsolt beleszövi mondandóját arról, mit tehetünk magunkért. Erdőfürdő helyett most önmagunkban fürdőzhetünk, illetve társaink hol megrázó, hol lélekemelő történeteiben. A kis Levente is megunta már a csillogó szemekkel figyelést, és a kisautók tologatását, anyját kapacitálja a sétára. Utolsó ölelések, elköszönések, simogatások után a csapatunk hazaindul.

Egyedül maradok, lassan lépegetek az ösvényen. Belefeledkezem az Erdő Templomának díszleteibe, a fényfreskókba, a madarak kórusénekébe. A díszítés is csodaszép, az oltár is virágokkal ékes. Belép a kántor, a Szél, és a fák ágai között felzendül a zsoltár. A nap már alacsonyan jár, sugarai vöröses-aranyra festik kis kápolnájában a fából faragott Szűzanyát és Fiát. Hálát adok nekik a mai napért… Hála Nektek is, hogy eljöttetek, és időt, figyelmet, szeretetet adtatok ajándékul egymásnak!

fva

fotók: https://regea.hu/hu/kepgaleriak