Saját élménybeszámolóink

 

 

Emlékezés, szülinap és a Megújulók
Ildikó-nap 2020.09.06.

Csodanap volt, ismét…
Leltár: Őszi verőfény, harsányzöld Bükk, lelkesen zsibongó csapat. Polhodzik Ildikó családja és barátai, a REGEÁSOK, a Simontonosok csapata. Sok gyermek, egy bozontosszőrű komondor, hatalmas turista-paradicsom Szentléleken, kalandpark testnek és léleknek. Találkozások, ölelések, nevetések, jóízű beszélgetések. Óriási karéj zsíroskenyerek, derekas adag hagymával, uborkával, paradicsommal, paprikával, hatalmas, színes REGEA-torta tűzijátékkal és gyertyákkal. Forrásvíz folyik a csapból, áramot is találok, a kedvünkért még egy hűtőt is beállít a figyelmes tulaj. Fedett szalonnázó hely kemencével. Hatalmas zöld udvar, néhány focipálya elférne rajta. Takaros faépületek, fabudi, hatalmas fahajó-játszótér.

Leszúrjuk a botocskákat, amikre előzőleg gondosan rátekertük a zsineget. Érkeznek az emberek, ölelnek, mesélnek, kerülgetik, nem jönnek rá, mit készítünk. Veteményezni fogunk!- viccelek. Amikor előkerülnek a mécsesek, és megszólal Ildikó kedvenc zenéje, a Csend beszél tovább a Republiktól, akkor rájönnek. Kérésünkre égő mécsesekkel rakják ki a zsinegek formálta betűket, maguk is odaállnak sorban. Lassan kirajzolódik a betűkből: ILDI. Katival felmegyünk, amilyen magasra csak tudunk, hogy lefotózhassuk. Ildi üzen odaátról, tetszik neki az ötlet, felvillan az őszi verőfény, kisüt végre a nap.

Aztán Klári mesélni kezd. Elmeséli, hogyan készültünk erre a napra. Felolvas néhány szépséges levelet azoktól, akik nem tudtak eljönni. Kaptunk két csodás Áldást is. Aztán elmeséli, hogy jött létre a Megújulók Köre, a pályázatunkra érkezett írásokból fel is olvasnak a jelenlévő íróik rövid részeket. Kiossza nekik a jelvényeket, igazán szépek, a REGEA logo közepén szám, azt mutatja, ki hány éves túlélő. 24 éves túlélő a legöregebb közöttük. Nagy tapsot kapnak, Ritát, az Örömgyűjtőt körbe is kapják utána a simontonos lányok, hogy kifaggathassák.

Aztán a mi partizán-akciónk következik, amiről Klári nem tud. Kati lányai műsorral készültek, számomra is nagy meglepetés a dal utolsó versszaka, köszöntéssel. 10 éves a REGEA, ünnepelünk. Én nem tudok nagy, díszes beszédeket mondani, csak a nyakába borulok a barátnőmnek, és megköszönöm, hogy van, létrehozta ezt az alapítványt, és dolgozhatok benne, vele együtt- számomra ez az életem legszebb időszaka. Ajándékot is kap: karmesteri pálcát, díszes tokban, szép szöveggel, ami Melinda keze munkája. Klári arca felejthetetlen, ahogy átveszi. Melinda engem is megajándékoz: a maga varrta pólóra életfát rajzolt, csodaszép…. Orosz Juli Jobb veled a világ-os képet ad nekünk, maga írta kedvesüzenetekkel. Meghatódom… A tortát is elbénázom, ledől róla a tűzijáték, ezért azt külön hozom ki kézben, mint egy háborús hős, a gyertyákat pedig elfújja a szél.

Aztán tortát osztunk és falatozunk. Minden gyerek marcipánvirágot szeretne, és minden felnőtt „csak egy keveset!” A torta finom, utána pedig egy lájtos túra következik Ildikó kedvenc helyére, a Magos- kőre. Lájtos, mert autóval megyünk el, amíg lehet. Tavaly nagyon kifáradt a csapat, míg odagyalogoltunk, így most könnyítést kapnak. Az erdő csöndes, még minden nagyon zöld, a panoráma pedig, mint mindig, lélegzet elállító. Halvány pára lebeg a fák között. Érik a csipke, a som, rengeteg a pillangó. Klári kis tuját hozott, elültetjük, ez lesz Ildikó fája. János, a SZIKE Alapítvány vezetője, segít ásni a sziklás talajon. Amikor Klári köveket kér, hogy körbe rakhassuk vele a kis tuját, a gyerekek akcióba lendülnek. Kicsik és nagyok lelkesen gyűjtenek, hordanak, a legnagyobbak a föld alól próbálják kiszedni a szikladarabokat. Egy kislegény segít földet lapátolni, bár maga is alig látszik ki a földből.

Visszaérve ejtőzünk, falatozunk, a gyerekek pedig kalandparkba indulnak. Energiájuk végtelen, futja még belőle lelkes sorversenyekre a szüleikkel együtt, majd „tojásvadászatra” is. Orosz Juli ötletes és vicces feladatokat talál ki nekik. A jobb üzleti érzékűek csereberélni kezdik a begyűjtött kincseiket: „ki ad rágóért csipszet”? és fordítva. Múlik a nap, bensőségesen szép pillanatokat fotózok, öleléseket, óvó, gyengéd mozdulatokat. Bozontos komondort körbefogó fiúcsapatot. Nagyszülőkhöz bújó unokát.

Pakolunk, csomagolunk, készülődünk. A gyerekek fociznak, hangosak, majd kiderül, valamit keresnek. Egyikük órájából esett ki valami fontos alkatrész. Keresgélünk a fűben reménytelenül egy darabig. Aztán csak nézem őket, s közben megmelegszik a szívem. Kicsik és nagyok, felnőttek, férfiak és nők mind azt a pici darabot keresik. Senki nem siet haza, senki nem mondja, hogy „úgyse lesz már meg”, „hülyeség, veszünk másikat” stb. Komolyan veszik a kisgyerek veszteségét. Összefognak. Ha így összefognak a kis bajban, mennyire összefoghatnak a nagyban. Mint amikor Ildikónak mennie kellett. Mennyire más lehet elhordozni a fájdalmat ilyen szoros, összetartó szeretet-hálóban!
fva

Online csoportok indulnak a járvány miatt!!!!
A járvány szörnyűségeivel együtt csodálatos dolgok is érkeztek. Érdemes azokat is észrevenni!
Nagy a pánik. Nehéz uralni, de a harc közben az ember egy csomó mindent megtanul. Hogy mi az igazán fontos. Hogy össze tudunk fogni. Hogy mennyi jó ember van körülöttünk. Van, aki felajánlja az időseknek, hogy bevásárol nekik. Van, aki üres lakását, vagy a kollégiumának üres szobáit ajánlja fel az egészségügyi dolgozóknak, vagy az ott rekedteknek. Van, aki két kg csirkecombot vesz ajándékba a rászoruló idős néninek. Van, aki kézfertőtlenítőt ajándékoz a csoportnak. Kezdjük észrevenni, hogy mások is élnek körülöttünk.

A daganatos betegek, akikkel én dolgozom, az egyik legveszélyeztetettebb réteg a járvány szempontjából. Egyetlen fegyverünk az immunrendszerünk. Amit a félelem gyengíthet le. Nem maradhatnak magukra a félelmeikkel. Így kitaláltuk nekik a virtuális csoportot. Egy álló napon keresztül tanultam a nagyfiaimtól, mert nem vagyok egy technikai zseni. Tegnap este főpróbáltuk a rendszer működését, és létrehoztuk a „Simontonos Operatív Törzset”. Csak mert a nevetés erősíti az immunrendszert. És működött! Az operatív törzs is, és a nevetés is, nagyon. Egyből érződött, milyen nagy szükségünk van egymásra, hogy érezhessük, nem vagyunk egyedül most sem.

Mindkét munkahelyem azonnal beleegyezett, hogy a csoportok virtuálisan működhessenek tovább.
Ma pedig az első egri virtuális csoport működésbe is lépett. Persze ezt is tanulnunk kell, de meglepően jól ment. Voltak zökkenők, de előbb-utóbb mindenki be tudott csatlakozni hozzánk. Vezényelnem kellett, mint egy karmester, mivel hanghívásos volt, és nem láttuk a nemverbális jeleket, ki akar éppen megszólalni… De a csapat olyan jól megtanult már egymásra figyelni! Úgy hallgattam őket, mint egy fantasztikusan izgalmas híradót, ami az igazival ellentétben pozitív volt, hiszen mindenki az erőforrásaira koncentrált, arra, amivel emelni tudja a többieket. Sokszor nyeltem a könnyeimet, az örömteli meghatottság miatt. Hálás vagyok, hogy így alakult, hiszen így tudott hozzánk csatlakozni Zsuzsi, a nagy példakép, akit barátnője, Marika ápol 24 órában. Mennyi mindent elkövettem már, hogy találkozhassak vele, de hol ő nem akarta az állapota miatt, hol én voltam náthás… És most mindkettejüket hallhattuk, élőben! Vagy beszélhettünk Izával is, aki a munkája miatt nem tudott eddig csatlakozni hozzánk! Nagyobb volt a létszámunk, mint a valóságos csoportban … Meséltek arról, mi segít most nekik csökkenteni a félelmeiket, ki mennyi élelmet halmoz vagy nem halmoz fel, milyen internetes felületen lehet megnézni a CT leletünket, hogy ne kelljen most utazni, hol lehet pozitív megerősítő gondolatok- hanganyagot hallgatni, süttünk kenyeret, küldtünk közösen erőt, szeretetet Emőkének egy virtuális kézfogás közben, és nevettünk, nevettünk, sokat. Folytatódni fog a csoport heti rendszerességgel, és hamarosan indulnak a miskolci csoportok is. Érdeklődéstől függően indulhat a hatvani vagy a szegedi csoport is, rajtatok áll!

Hősök vagytok, valamennyien. Hétköznapi, és most virtuális hősök, de hősök. Mindenki példakép lehet valaki másnak, aki még most kezdi ezt az utat járni, járvány-pánik nehezítéssel. Tudd, hogy soha nem vagy egyedül! A csoport mindig vár Téged, egymásnak nagyon sokat tudunk adni. Tudd, hogy hatalmas fegyver van a kezedben: az immunrendszered! Működtesd, hiszen tudod, hogyan kell, és ne engedd, hogy a félelem legyengítse!
Vigyázzatok magatokra, és egymásra!
Virtuális öleléssel: Anna

Hatvani Simonton-csoport
Úgy volt, hogy nem lesz helyünk, mert hétvégén zárva tart a múzeum. Így vége a foglalkozásoknak, míg helyet nem találunk magunknak. Januárban már nem is találkoztunk. És akkor a csapat beindult… Meghirdették, programozták, hittek benne, ajánlgatták másoknak… És sikerült. Folytathatjuk!

Amikor nektek kinyit az egyébként zárva tartó múzeum…
Belépsz, és úgy érzed: hazaértél. Meleg ölelések, őszinte öröm az arcokon. Rágcsálnivaló az asztalon.
Új csoporttagot is üdvözölhetsz. Megy a kezdőkör, mindenki sorban mesél magáról, örömeiről, nehézségeiről. Időnként megrendülten, könnyek között, a rossz hírekről. Már megtanultunk egymásra figyelni. Beszédes, szerető csend. Nem rohanunk tanácsot osztani, nem faggatunk, nem vágunk közbe, nem tereljük el a szót, hogy könnyebb legyen. Így válik könnyebbé, elhordozhatóbbá, hogy megosztjuk. Közben fény derül automatikus gondolatainkra, hiedelmeinkre is ezzel kapcsolatban (melyek annyifélék, ahányan vagyunk): nem terhelhetem a rossz kedvemet másokra, nem akarom, hogy sajnáljanak, úgyse érti ezt meg senki, úgyis egyedül kell megoldanom, erősnek kell lennem, stb, stb. Rossz érzéseinket valójában ezek a gondolatok okozzák. Ha hagyjuk.

Relaxálunk, imaginálunk egy nagyot, jólesőt…
Többen mondjátok, mennyire nem megy otthon, mert hiába küzdötök a bejelentkező gondolataitokkal, az szétveri az egészet… Talán ne küzdjetek velük. Hagyjátok, hogy legyenek. Álruhában ezek a gondolatok fontos üzenetet hoznak nektek, ami lehet, hogy fontosabb feladat most, mint a relaxálás… Folyton egy tennivaló jut eszedbe, és felugrasz megtenni? Talán az van az álruha alatt, hogy nem lehetek haszontalan, nem lophatom itt a napot a relaxálással… Akkor ez a feladat: Te valóban haszontalan, naplopó, önző stb (kinek kinek családi szótára, generációkról generációkra átadott szabályai szerint) vagy, amikor magadért, az egészségedért teszel?

Megszülető felismerések, meglepődött, örömteli arcok, nagy nevetések, mély gondolatok… sodró, élvezetes dinamika jellemzi a csoportot. Ahogy összerakjuk a gyógyító filmünket, kiderül, hogy mindenki lefelejtette a távoli, boldog jövőt a végéről, vagyis, az örömteli célok teljesülésének a pillanatát. Most én lepődök meg ezen a csoportegységen. Egész biztosan nem lehet véletlen, ígyhát a nyomába eredünk. Vajon mi az oka? Ismét belerondítottak a képbe azok a bizonyos „atombomba” gondolatok, vagyis az automatikus gondolataink, hiedelmeink. Egyenként meg is fogalmazzátok: félek örömteli jövőt tervezni, hátha csalódok- én azt gondolom, nekem nem jár, nem érdemlem meg- én attól tartok, nagy ára lesz az örömömnek, mindig így szokott lenni (a mindigről kiderül, hogy egy alkalom volt, mégis általánosítódott, tehát ez is generációkon át hurcolt örökség)…. Javaslom, kutakodjatok ebben a batyutokban, mi mindent hurcoltok benne, mit lehetne végleg kidobni, és kicsit átalakítva minek lehetne még hasznát venni…

Végül kézen fogva kört alkotunk, és küldjük a szeretetünket, imánkat, energiánkat Anitának, aki ma nem tudott velünk lenni, mert műtötték.
Amikor együtt vagyunk, és tapintható az egymásra figyelés. A miskolci csapatból idézve valakit: „olyan jó a lelkeink atmoszférája”. Köszönöm Nektek!
fva

REGEA Farsangi bál / 2020.02.08.
Az ötlet a táborban született meg, amikor a táborlakóink jobbnál jobb javaslatokat vetettek papírra erre az évre vonatkozóan. Szárnyalt a fantáziájuk! Legyen farsangi bál, fánkversennyel, rögtön meg is volt, ki süti és ki zsűrizi majd…
Ugyan még sosem csináltunk ilyet, de hirtelen leghőbb vágyunk lett egy farsangi bál megrendezése… Sorban jöttek a meglepetések. Például, hogy a zenészek aranyáron dolgoznak. És mivel báli szezon van, az összes zenész foglalt már… Vagy hogy a terembérlet is költség, és még mennyi mindenre kell gondolni, tombolák, terítők, díszítés…
Hirtelen ötlettel felhívtam tanácsért Böbét, az egyik táncos csapatnak a lelkét, akikhez táncolni járunk a párommal. Megkérdeztem, nekik mi a legnagyobb munka a szervezésben, miért szoktak a legtöbbet káromkodni, mire figyeljünk… Megtudtam, hogy a legtöbben csak bulizni akarnak, de senki nem szeret segíteni feldíszíteni a termet, vagy eltakarítani a romokat a buli után. A tombola-felajánlásokban sem jeleskednek, így ők akciós napokon bevásárolnak 20 egyforma italt vagy tusfürdőt tombolanyereménynek.

Itt ért minket a legnagyobb meglepetés. Kiderült, hogy csoporttagjaink inkább jönnének segíteni díszíteni, takarítani, de akár alapot ásni vagy falat húzni is ahelyett, hogy szórakozzanak… Mondtam is Klárinak, hogy hirdessünk bál helyett hattól éjfélig tartó takarítást vagy teremdíszítést.
Az is meglepett, hogy mennyivel szívesebben hoztak tombola-felajánlásokat, szebbnél szebb, értékes dolgokat kazalszámra, inkább minthogy eljöjjenek jól érezni magukat…
Talán ebben a fura paradoxonban rejlik ennek a betegségnek egy nagyon jellemző kísérője, az a nézőpontunk, hogy mi magunk vagyunk a legkevésbé fontosak önmagunk számára, utolsók a sorban, mindenki mást előbbre helyezünk.

Szép lassan egyengette az utunkat (szokás szerint) a Gondviselés. Meg Simon Zsóka. Ő beszélt a szimpatikus zenésszel, aki rögtön igent mondott, ráadásul kedvező árat mondott. Az irodánkat félig elborította rengeteg tombola-felajánlás. Dzsenifernek való csuda jelmez-alkatrészeket találtam egy turiban, ahol úgy nevettünk próbálgatás közben az eladóval, mintha régi jóbarátok lennénk.

Eljött a nagy nap, öten nagy nevetések közt feldíszítettük a termet, azzal a sokféle tarka, színes papírdísszel, amiket a miskolci csapat tagjai készítettek lelkesen, több felvonásban. Felvettem a jelmezemet, amitől a család összes tagja röhögőgörcsöt kapott, így megnyugodtam, jó lesz. Csak nehogy igazoltassanak, csak nehogy feljelentsenek a lakók, hogy roma nő rámol ki éppen egy lakást a bandájával. De minden gond nélkül lehordtuk hárman a kocsihoz a tombolakupacot. Klári bűbájos alpesi pásztorlánykának öltözött, Melinda volt a Remény. Márti akkora boszorkányt alakított, főleg, ha a maszkját is feltette, hogy mindenki a szívéhez kapott először. Marika cserépfalusi népviseletben jött.
Kata, Iza, Andi is nagyon elegáns volt, a hevesi hölgyekről nem is beszélve! Igazi meglepetés volt Erzsike, hogy eljött két kemo között, sőt, még táncolt is! Orosz Juli örömtáncot tanított nekünk, az egész csapatot megmozgatta! Élvezet volt nézni is! Jöttek páran a baráti táncos csapatokból is, Böbe, Ibolyáék, néhány úrral, akik szívesen felkérték csoportunk hölgytagjait. Hitetlenkedve figyeltem, hogy azok az emberek, akik egyébként olyan betegek, fáj mindenük, most milyen élvezettel ropják… Repesett a lelkem Gabi láttán, remélni sem mertem volna, hogy ekkorát változik, így kinyílik pár év alatt, hogy ilyen önfeledtnek is láthatom… Dórát, Marcsit is rég láttuk már, jó volt újra megölelni őket! És az a rengeteg terülj asztalkám! Mindenki annyi finom ételt-italt hozott, hogy még a portásunkat is megvendégelhettük!
Kedves vendégeink is érkeztek, a MentsManust Egyesülettől- Módisné Vadon Évával, a megfelelő mennyiségű életelixír elfogyasztása után ismét megváltottuk a világot, és számtalan szelfi is készült.
És hát tánc minden mennyiségben, rock és csárdás és popzene, kinek mi tetszett, és maroknyi csapatunk olyan hangulatot teremtett, hogy a zenészünk is rácsodálkozott! És mivel tombolafelajánlás lényegesen több volt, mint résztvevő, így mindenki bőven vihetett haza a nyereményekből, aki szerencsét próbált. Nagy sikert arattak Dörmögőék, a Szegedről érkezett bűbájos macik, és Zsófi, Melinda tüneményes babája. De nagy örömet okoztak a papírfonott gyönyörűségek, és az AVON-nyeremények is. Köszönjük mindenkinek a felajánlást, és legközelebb a felajánlókat személyesen is szeretném köszönteni a bálon! Mert természetesen folytatjuk, jövőre, veletek ugyanitt!
fva

Világítótornyok
Nem mindig figyelünk oda rájuk, sokszor észre sem vesszük őket. Pedig itt élnek köztünk. Ha megteremtjük a teret és az időt, ahol rájuk szegeződhet a figyelem, és ők beszélni kezdenek, akkor elhalkulnak a trécselők, és abbahagyják a telefonnyomkodást is. Előredőlve figyelnek, és észre sem veszi senki, hogy repül az idő. A lélek mélyén nem is repül, hanem áll, koncentrált figyelemben és örömködésben. Pedig nem mondják meg a tutit, csupán halkan beszélnek magukról, tapasztalataikról, és kérdeznek. Mindig jó kérdéseik vannak.
Eger, 2020.01.23. Beszélgető-estünk, a mindennapi csodáink nyomában. Beszélgetőpartnereim Czövek Zsuzsa és Gyulavári Kata. Kérdezem őket az útjaikról, az élményeikről, a gondolataikról. Nagy váltásokról mesélnek, megtapasztalásokról és áramlásról. Fájdalomról és elfogadásról. A mindennapok apró csodáiról. Kérdem őket, vajon miért nem természetes létállapotunk az öröm. Azt felelik, de hát az… Mesélnek róla, hogyan találhatunk vissza hozzá. Élményteli hallgatásunkban felismerések születnek, ráébredések, megbizonyosodások.
Kata apró, szivárványos cetliket gyártott nekünk, kézzel írt üzenetekkel, Fodor Ákos-idézetekkel. Mindenki húzhat egyet. Lelkes zsibongás, naná, hogy mindenki épp azt húzza, amire itt és most szüksége van! Valaki a közönség soraiból megköszöni az estét, és világítótornyoknak nevezi Katát és Zsuzsát. Nagy szükség van rájuk, amikor mi magunk nem tudunk ragyogni. Hozzáteszi, de egymás fényét is erősítgetnünk kell.

Miskolc, 2020.01.24.
Könyvbemutatónk, Sári Edina Joghurt villával, avagy kórmagyar című kötetének bemutatója. Az írónővel Dr Prezenszki Zsuzsanna onkopszichológus beszélget. Először levetítik a Barkochba című kisregényéről készült kisfilmet. Mélyen megindító, élettel és halállal kapcsolatos, elgondolkodtató, érzelmeket és emlékeket felkavaró (hiszen sok érintett is ül közöttünk), nem is próbálok küzdeni a könnyeimmel. Hány és hány beteg küzd ugyanígy a félelmeivel, és sokuk mögött nem is áll ilyen meleg, támogató partner és család, mint a filmben… Hányan nem merik feltenni az orvosuknak a kérdéseiket, hányan szenvednek a rideg, futószalag-bánásmód miatt… A film és a kötet kicsengése pozitív, az üzenete biztató: képes lehetsz rá te is, hogy változtass, hogy önérvényesítő módon kommunikálj az orvosoddal, hogy meggyógyulj.
Zsuzsa és Edina beszélgetése úgy hat ránk, mint a tavaszi szél. Friss, és életteli, gondolatokat, ötleteket inspiráló. Milyen döbbenet, hogy ezen a beteg gondolkodik, akinek amúgy is van elég gondja… Hogyan lehetne megtenni, a fáradt, fásult orvost rávenni, hogy emberszámba vegyen minket… Ágota és Klári, mint civilszervezetek vezetői, új szálakat szőnek a beszélgetésbe, új nézőpontokat. Hogyan tudnak a civilszervezetek segíteni, és milyen akadályokkal kell megküzdeniük közben. Sok a felszólaló a közönség soraiból, megmozgat mindenkit a téma. Öröm látni ezt a lelkesedést, repül az idő. Vagy inkább áll, ott mélyen belül, ahol az ölelések szeretetet teremnek, a találkozások békét, a világítótornyok pedig felragyognak, és újult erővel világítanak tovább.
fva

Adventi Ünnepségünk
Állunk a Fény körül. Tányérra tettük a négy gyertyát, a hagyományos adventi műsorunkban szereplő, megszólaló négy gyertyát. A Béke, a Hit, a Szeretet, és a Remény gyertyáit. Ott világítanak most a földön, és óvatosan kerülgették a táborlakók, amikor Julival az örömtáncot tanulták. Lelkesen, kipirultan, csillogó szemmel táncoltak, a fiúk is, a gátlásosak is.
És most a záró kézfogás-kör gyönyörűre sikeredik, a gyertyák fényét közrefogva.

Látom a fényt, a lelkes arcokat, akik itt és most jelen vannak. Akik több kilométert utaztak ezért a találkozásért. Akik olyan örömmel és szeretettel ölelték egymást. Akik apró ajándékokat készítettek egymásnak, és nekünk. Akik terüljasztalkámat varázsoltak körénk a sok finomságból. Zsuzsa szerintem teljesen kifosztotta egy zöldségbolt mandarin-készletét. Hogy három ember is ugrott, hogy Julinak legyen hangszórója a zenéhez, Melinda el is cipelte a sajátját.

Jöttek mindkét tábor lakói közül, Budapestről, Miskolcról, Hatvanból, Salgótarjánból. Élvezettel nézték a videókat, amiket a táborokról készítettem, és tapsoltak utána. Gyönyörű dolgokat fogalmaztak meg a beszélgetőkörben a tábor utáni gondolataikkal, változásaikkal kapcsolatban. A változás látszik rajtuk, hiszen látványos jelei vannak a kinyílásnak, az önbizalom növekedésének.

A találkozás erejére gondolok, és próbálom a tudatomból száműzni a rossz gondolatokat azokról, akiket jó lett volna látni, megölelni. Hiszen mindig azok vannak itt, akiknek itt kell lenniük. Akik megadják önmaguk számára a találkozás ajándékát. Akik fontosak önmaguknak. Persze indok és kifogás mindig van, és a dolgok állandóan meg is változnak egy pillanat alatt, akármilyen gondosan tervezzünk is- ezt is elfogadom. És ezzel az elfogadással belépek az Itt és Mostba, ahol mindig vár ránk a jelen pillanat ezernyi csodája.
Hálás vagyok értetek, hogy eljöttetek, és beleengedtétek magatokat. Hálás vagyok mindenért.

A Gyermekre gondolok, aki hamarosan megszületik. Akinek már a születése sem olyan volt, ahogy gondosan tervezték, szerették volna a szülei. Aki körül hideg volt és kirekesztettség, nélkülözés és veszély. Akinek a születése mégis a legnagyobb ajándék volt a világ számára.

Legyünk jelen a pillanatban, és vegyük észre a csodáit! Minden nehezítő körülmény ellenére váljunk ajándékká önmagunk számára. Anélkül a világ számára sem tudunk ajándékká válni…
fva

Mikulás Ünnepségünk az Onkológián
Ma jön a Mikulás, de mi már a karácsonyra hangolódunk. A szép kis kápolna megtelt. Két sort a betegek töltenek meg, csoporttagok, és azok, akik az osztályról jöttek le, egy idős hölgy Rita nővér karján. Egy másik hölgy kísérővel, és rolátorral. Egy szálfaegyenes úr pizsamára vett kabátban álldogál a fal mellett. A másik két sort az egészségügyi szakdolgozók töltik meg, fehérköpenyben, kabátban. Megjönnek a gyerekek is, Kati gyermekei, és testvéréé, Ildikóé, a hatból most négyen tudtak eljönni. Három lány, egy nagyfiú. Ildikó simontonos társunk volt, tavaly vesztettük el. Kati ötlete volt a karácsonyi műsor, a gyerekek zenélni tanulnak, és játszanának nekünk. Aranyosak, kedvesek, őszinték. Timike csellója lehangolódott, és senki nem ért hozzá közülünk. Timike vigasztalhatatlan… annyira készült! Nézem, ahogy az anyjához simul, és bármit megadnék érte, ha tudnék csellót hangolni… Barnabás, a nagyfiú komoly arccal harsonázik. Összpontosít, arca csupa figyelem. Bogi fuvolázik, áhítatos arccal. Aztán a három kislány énekel, karácsonyi dalokat. Egymásra figyelve, egymáshoz igazodva. Teremtődik a karácsonyi hangulat…

Gecse Attila, a lelkész megköszöni a műsort, aztán mond egy rövid beszédet az adventről, a várakozásról. Kiemeli a remény jelentőségét, ami itt az onkológián kulcsfontosságú. Verset olvas fel: Szabadi Lívia versét a várakozásról.
Aztán Klári a REGEA alapítvány nevében áldott karácsonyt kíván, és kiosztja a lányok segítségével az apró ajándékokat, amiket a simontonos csoport tagjai készítettek, nagyon hangulatos együttlét és sok nevetés között. Fenyőtobozt díszítettünk, mint pici fenyőt, fehér festékkel, gyöngyökkel, és apró piros cserépbe állítottuk. Meglepett, örömteli arcok.
Segítek Attilának, citromos forró teát adagolunk és osztogatunk. Többen hoztak finom házi süteményt, amellé nagyon jólesik. Piroska repetát kap, ráfér, hetek óta nem tud kikeveredni a megfázásból. Eszegetünk, beszélgetünk, együtt vagyunk.

Laci, az örök pozitív csoporttagunk elmerülten beszélget a szálfaegyenes úrral. Talán ezért lép utána hozzám… közli, hogy jól van, és nem szeretne csoportba járni, mert nem szereti mások fájdalmas történeteit hallgatni. Hiába mondom, hogy nálunk jó a hangulat, és sokat nevetünk. Nézem, és tudom, mire gondol. A hárítás a legjobb védekezés, miközben egészen másra volna szüksége… Laci mondatai megalapozták a talajt, ezért álldogál most mellettem, és jobb híján a versekre tereli a szót. Mennyire tetszett neki, el is kérte a lelkész úrtól azt a verset, amit felolvasott. Egyetértek, nekem is tetszett. Erről jut eszébe, tavaly talált egy gyönyörűszép verset… nagyon kíváncsi volnék rá. Szívesen megkeresi, és eljuttatja hozzám, hol és mikor találhat meg? Hálát adok a versekért, mert közvetítenek… kimondják helyettünk a kimondhatatlant.

Az én ajándékom Főorvosasszonytól érkezik, amikor azt mondja, már annyi szépet hallott rólunk, és nagyon kíváncsi ránk… beülhetne-e néha a csoportra ő is? Nagy örömmel látnánk, felelem, és arra gondolok, mennyi áldás származhatna belőle… Mennyivel több beteghez juthatna el a hírünk, és a hatékony segítség lehetősége!
A gyerekek a Mikulás-csomagjaikat bontogatják. Nagy nehezen mégiscsak elfogadják a teát, süteményt. Kati fantasztikus dolgot tesz, ahogy köti a csoportunkhoz ezer szállal ezeket a gyerekeket. Rengeteg élő emléket ajándékoz nekik az édesanyjukról. Az, hogy nem elfelejteni igyekszik minket is, mint fájdalmas emlékét (ahogy a legtöbb ember teszi), hanem továbbszövi ezeket a szálakat, ékes bizonyítéka annak, hogy a gyász folyamata egészséges, továbbvivő módon halad náluk.

A történethez tartozik még egy másnapi telefonhívás is. Rita nővér hív lelkesen, ahogy letette a munkát. Meg kell, hogy ossza velem, milyen csoda volt ez a tegnapi alkalom. Milyen mosolyogva, feltöltődve ébredtek ma a betegek az osztályon, akiket tegnap lekísért. Az a néni, a karján, tegnap még mennyire „maga alatt volt”, ma pedig jókedvű, bizakodó! Hallgatom, miközben a könnyeimmel küszködöm. Elindítasz egy apró, pici szeretet-gesztust, egy kis forrást, és hatalmas folyóként, áradva tér vissza hozzád….
Áldás volt ez a nap, az együttlét és a remény napja.
Mindenkinek hála, aki valahogyan részt vett benne! Köszönöm Nektek!
fva

A férfiakért és Kovács Mátéért Nap – avagy fókuszban a férfiegészség
2019. november 20-án az egri Polgármesteri Hivatalban rendeztük meg a Regionális Egészségügyért Közhasznú Alapítvány és a MentsManust Mozgalom és Movember Magyarország Egyesület közös programját ezzel a címmel. A rendezvény védnöke Mirkóczki Zita alpolgármesterasszony volt.
Mivel november a férfiegészség hónapja, november 19 pedig a nemzetközi férfinap, így a prosztatarák megelőzése és a férfiakat érintő rákos megbetegedések iránti figyelemfelhívás áll most a figyelem középpontjában.
Rendezvényünkön, legnagyobb örömünkre, a társ-betegszervezetek is képviseltették magukat. Körünkben üdvözölhettük Bátori Tamást és Barankovics Márkot a Movember Eger vezetői, Bak Imrénét a Magyar Rákellenes Liga egri alapszervezetének vezetőjét, Polonkainé Évát az Amazonok Klubjának vezetőjét, Gáborné Tóth Ildikót az egri Artritis-SPA Beteg Klub vezetőjét. Megölelhettük a Budapestről érkezett Kalotay Gábort, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnökét is.
A Movember kapcsán kerekasztal-beszélgetést tartottunk, ahol Molnár László és Demeter András érintett mesélt a gyógyulásuk történetéről, valamint Dr Sereg Róbert urológus és Dr Darvai László háziorvos a férfidaganatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. A beszélgetés végén a doktorurak egyéni konzultációs lehetőséget is biztosítottak.
A rendezvény ideje alatt ingyenes PSA-szűrést tartottunk az uraknak, mivel egy csepp vérből egy pár perces vizsgálat után megállapítható a prosztata rendellenessége. A szűrésnek nagy sikere volt, összesen 74 úr vette igénybe, és közülük 18 főnél találtunk emelkedett PSA-értéket, (3 főnél extrém magasat!) őket tovább irányítottuk urológiai szakrendelésre.
A PSA-szűrés mellett jótékonysági sütivásáron is részt vehettek az érdeklődők. Egész Eger összefogott dr Kovács Péter és dr Kissik Kata kisfiáért, Kovács Mátéért. A leukémiás egri kisfiú külföldi gyógykezelésének költségeire alapítványunk összesen 174.050 Ft-ot gyűjtött össze!

A hivatalos után most a személyes beszámolóm következzen. ☺
Mivel a testem fellázadt az utóbbi időkben vállalt túlterheltségem miatt, minden hangom elment. A nagydózisban alkalmazott méz, propolisz, gyógyteák és egyéb népi gyógymódok hatására valamiféle rekedt hörgést sikerült előcsiholnom, amivel bármelyik zombi-apokalipszis filmben felléphettem volna. Közönségünk mégsem menekült el fejvesztve, sőt, hosszú tömött sorokban érkeztek az urak a PSA-szűrésre. A polgármesteri hivatal kitett magáért minden téren! Közterület-fenntartótól portásig, hivatali dolgozótól képviselőig minden rendű és rangú úr megjelent! De jöttek az ügyészségről és a tekeklubból is, ismerősök és ismeretlenek, fiatalabbak és idősebbek, egriek és távolabbiak egyaránt. Nevetgélve, élcelődve csoportosan, komolyan és elgondolkodóan egyénileg, kissé szorongva a vizsgálattól, szúrástól, eredményektől… Biztattuk őket tőlünk telhetően, hogy eddig még mindenki túlélte, és ép bőrrel menekült… ☺
Melinda bevállalta, hogy tartja a frontot a jótékonysági sütivásáron. Érkeztek a sütemények, karácsonyi muffinok és sütőtökös piték, pogácsák és citromos- gyömbéres karikák, Icus különleges muffinjai és Zitike finom almáskalácsa, amelyet kissé megviselt a szállítás, amiben az volt a legjobb, hogy a személyzet, azaz mi elfogyaszthattuk a vállalhatatlanná torzult darabokat… ☺ A hivatal dolgozói is szorgosan hozták a süteményeiket, sokan mellé még pénzt is dobtak a becsületkasszába. És csak jöttek és jöttek az adakozók… Voltak, akik elmondták, hogy már adtak a plázában és az uszodában is Máté részére, de itt is adnak. Volt, aki a többi, Máté javára rendezett program helyszíne iránt érdeklődött. Jött egy mozgássérült fiatal lány, akit párja tolt. Voltak, akik sütit sem kértek, csak adakoztak. Emelődött az ember lelke rendesen, ekkora jószándék és összefogás láttán!
A hölgyek általában együtt érkeztek a párjukkal- gondolom azért, nehogy az megszökhessen a vizsgálat elől. ☺ Icus a várakozó hölgyeknek addig megtanította a mell-önvizsgálatot.
Kalotay Gábort meleg szeretettel öleltük magunkhoz. Képes volt Budapestről leutazni hozzánk tömegközlekedéssel, és könyvekkel teletömött hátizsákkal! Most jelent meg a „200 kérdés az emlőrákról” című könyvük, abból tankolt fel nekünk alaposan. Még apró ajándékkal is kedveskedett, egészen meghatódtunk!
És az a gyönyörű helyszín… az impozáns lépcsősor, az aranyozott boltívek, a máriaüveg-ablakok… a teremben, ahol a szűrés folyt, a hatalmas kép az egri várvédő nők hősiességét ábrázolta, például szolgálva a mai egri nőknek, akik hatalmas csatákkal rávették hősies párjaikat a szűrővizsgálatra. Az is nagyon megindító volt, amikor az itt dolgozó fiúk apáikat hozták el a vizsgálatra.
Klári is szorgosan agitált mindenkit, akivel csak összefutott- a Dobó térről felhozta egy ismerősét is, aki ebédidőben véletlenül épp erre járt. S hogy mennyire nincsenek véletlenek, éppen ennek az úrnak lett igen magas a PSA-értéke!
Igen sokrétű tevékenységet végeztünk, beszélgettünk és mosolyogtunk, biztattunk és öleltünk és meghallgattunk… szereltünk telefont, néztünk bakonyszücsi táborról fényképes beszámolót, kerestünk kukazsákot, szeleteltünk süteményt, elszaladtunk még szalvétát venni, csomagoltunk és pakoltunk és telefonáltunk, kerestük a doktorurakat, akik rég itt voltak már csak a díszteremben, interjúkat adtunk az EgerTV-nek és a Szent István Rádiónak,(én nem, de Klári és Molnár Laci igen) és szemüveget kerestünk meg a papíromat, mire meglett az egyik, elveszett a másik és fordítva, de a végére minden és mindenki előkerült.
És a nap csúcsa: a kerekasztal-beszélgetés! 5 órára márcsak a legkitartóbbak maradtak, így maroknyi résztvevő előtt beszélgethettünk. Klári vállalta a megnyitót, de ahhoz ragaszkodott, hogy én vezessem le a beszélgetést. Így aztán zombihangon hörögtem el a kérdéseimet, de a beszélgetőtársaim nagyon jól vették az akadályokat. Molnár Laci és Demeter András összeszedetten, lényegretörően, de őszintén és megindítóan meséltek a harcukról, a nehézségeikről és a kapott segítségről, a gyógyulásról és a rák okozta változásokról, tanulságokról. Sereg és Darvai doktorúr pedig remekül kiegészítve egymást, beszéltek a férfidaganatokról, a szűrővizsgálatokról, a kezelési lehetőségekről. Szóba került, hogy a prosztatarák az egyik legjobban gyógyítható a rákos megbetegedések közül, ha időben észreveszik, és hogy az időben észrevevés egyetlen lehetősége a szűrővizsgálaton való részvétel. Elkértem tőlük a gyógyulás receptjét is. Egészségügytől szerencséig, életmódtól táplálkozásig, műtéttől kezelésekig, önérvényesítő kommunikációtól gyógyulásban való erős hitig és fejben való rendrakásig sok minden szóba került. Tabuk nélkül hozhattuk elő a legintimebb témákat is, mint pl az esetleges műtéti következményként jelentkező vizelettartási problémák vagy impotencia. Megtudhattuk, hogy nem feltétlenül kell szenvednünk, mert van többféle megoldás ezen nehézségek elkerülésére és kezelésére is. Az őszinte, oldott hangulatú beszélgetés nagy sikert aratott, a végén pedig a doktorurak ott maradtak velünk, és egyéni, négyszemközti konzultációs lehetőséget is biztosítottak. Miután megvendégeltünk mindenkit a maradék sütikből, alig akarózott hazamenni a vendégeinknek. Érdemes folytatni ezt a témát!- állapodtunk meg végül közösen.
fva

Erőt adó utak- Galyatetői haladó táborunkról
A mai skype-os magánrendelésemen arról beszélgettem egy gyógyulóval, milyen útjai vannak, lehetnek a gyógyulásnak. Ő nagyon el van keseredve, mivel a CT eredményei rosszabbak lettek. Ezek szerint mindent rosszul csinált ebben az egyébként örömteli időszakában… amikor ott élhetett, ahol a legjobban szeret élni, és azt a munkát végezte, amit a legjobban élvezett… önállóan, függetlenül a szüleitől. De mostantól másképp lesz, fogadkozik, odafigyel jobban magára, az eddig elhanyagolt „kötelességeire”, mint pl a meditációk. „Nem engedhetem meg magamnak a lazulást”- fogalmaz keményen – „mert máris jön a lejtő a gyógyulásban”. Elkezdjük elemezgetni ezt a mondatot. Képes volna mindent megkérdőjelezni, amit eddig élvezettel csinált, mert a félelem, mint a legszigorúbb Őrmester, ezt diktálja most. Holott kiderül, akkor érezte magában a legnagyobb erőt. Most, hogy a szüleinél van, és az ő aggódásuk megérinti saját félelmét, elillant ez az erő.

Azt javaslom, tekintse ennek a belső erőnek az érzését iránytűnek, ami biztosan kijelöli számára a gyógyulás útjait. Nem a meditáció és a tornagyakorlatok, (bár, reggel és esténként, a teraszon ülve, a tájat bámulva nagyon is „relaxált”…) hanem az élvezettel, örömökkel teli, valódi élet. Ahogy felragyog az arca, az ékes bizonyítéka annak, h jó helyen kapisgálok. Megegyezünk abban, hogy legközelebb a félelemmel folytatjuk, hiszen az most a legnagyobb kihívás és erő-elszívó a számára.

Miután a képernyő elsötétül, felragyognak bennem az emlékek. Haladó tábor, Galyatető. 2019. szept. 25-28.

Azoknak szerveztük, akik sokszor voltak már az erdőtelki táborunkban. Megtanulták a Simonton-módszert is. Talán már önkénteskednek is mások gyógyulását segítve. Új, haladó szintű programokat találtunk ki nekik.
Volt nordic walking, Félegyházi Évi vezetésével, gyalogoltunk a „botokkal” a kék túra nyomvonalán vagy 9 km-t, az őszi naplemente fényeinél a Mátra legszebb pontjain. Szedtünk őzlábgombákat és volt lovaggá avatás és a leglassúbbak, mint én is célba értek sötétedés előtt. Kisorsoltunk Évi felajánlásával 3 klassz pólót a túrát túlélők között, hatalmas nevetések és „bundázási kísérletek” között.
Volt családállítás Ruzsa Ágotával, aki a Tűzmadárház dolgait igazgatja jelenleg, Rohánszky Magda kérésére. Mély, megindító, bőrön át érzékelhető és szavakkal nem igazán kifejezhető érzések, kommunikáció, feloldás és megbocsátás, család-helyreállítás és múlt-elengedés és rendbe tétel…. Felejthetetlen élmények.
Dr Penyige Áron a korai felismerés fontosságáról és lehetőségeiről beszélt nekünk az emlő-, és méhnyak-rák esetében, valójában ettől sokkal több minden szóba került, és türelmesen válaszolgatott a felmerülő kérdések tömkelegére. Örökölheti-e a lányom/fiam, milyen gyakran menjek, hogyan védjem magam, melyik típusú oltás a jobb kérdésektől az intim témákig minden szóba került… és csak akkor engedtük el a doktor urat, amikor már attól féltünk, hogy ma már nem kapunk vacsorát.
Dr Kegye Adrienne az orvos-beteg kommunikációról beszélt, sokszínűen és interaktívan, sok játékkal fűszerezve. Valamennyien rajzoltunk virágot, amellyel bemutattuk magunkat az Itt és Mostban, és élvezettel szemléltem azt a gyönyörű virágoskertet, amit így létrehoztunk.
Horgoltunk és sétáltunk és volt bátorságpróba is a kilátóba feljutással.
Klári vezetésével csoportosan új célokat, ötleteket gyűjtöttünk az Alapítványunk működéséhez, a betegekhez való könnyebb eljutáshoz. Éves program készült, önkéntes feladatokkal, célokkal. Velem megismerhették a résztvevők a LeShan-féle saját gyógyulási programunk komplex rendszerét, felépítését, ezenkívül megfejthettük, hogyan állhatnánk félre “a saját utunkból”…. ami a valódi életünk, valódi céljaink felé vezet.
Reggelente tornáztunk, Juli szakértő és lelkes vezetésével, esténként beszélgettünk, sokat nevetve. Szállásunk, a Táncoló kecskék fogadó minden kívánságunkat leste, személyzete kedves és figyelmes, tulajdonosa apaian gondoskodó, konyhája pedig kitűnő volt, finom húsételekben és házisüteményekben gazdag. A környék és a táj, egyik oldalon a Kodály-kápolnával és a pazar kilátással, másikon az erdőkkel és a haraphatóan friss levegővel csodálatosan szép élményeket kínált.

Erőt adó utak ezek mind. Az egyik legnagyobb erő bennük a közösség, a másokkal együtt-lét öröme. Kívánom, hogy mindenki megtalálja azokat az utakat, amik az ő belső erejét maximumra emelik, a gyógyulás személyre szabott, örömteli útjait!
fva

Erdőtelki kezdőtábor
Ismét van, ismét jó, ismét nagyot szól. Azok az arcok… Az elején bátortalanok, gyanakvóak (hová kerültem?), bizalmatlanok. A végére lelkesek, összeforrottak, nyíltak. Közösség lettek.
A hely, Pintér-tanya. Voltak kételyeid, milyen lesz, a tisztaság, a bogarak, az étel…mindenre felkészültél. Volt jelentkezőnk, aki a neten található rossz visszajelzések miatt mondta le a részvételét. Bejelentkezett a Duna TV, forgatni. Ettől is féltél, kezdő táborba médiát bevinni, ebből mi lesz? Végül minden nagyon jól alakult. Pintér-tanya tiszta volt szokatlanul, bogarakat nem láttunk, esetleg pár kósza legyet vagy katicát. A legnagyobb hangadók közölték, írni fognak a netre, milyen alaptalanok a vádak a szállás ellen. Ildikó, a szakácsnőnk ezalkalommal remekelt, az étel nagyon finom volt, az asztalokon virágok, őszi falevelek… Az az aranygaluska, az a rántott hús… Meg akarta mutatni, mit tud.
A Duna tévésekkel sem volt gond. Szép csöndben forgattak mindent, és aki nem akart szerepelni, az a másik oldalra ült. Páran még interjút is adtak! Megebédeltettük a stábot, és most én fotóztam őket.

Az előadóink… A nagy nehezen, az utolsó pillanatban kerített onkológus doktornőnk, Pádi Éva remekelt, mindnyájan egyetértettünk: nagy kincset találtunk! Józsi Atya előadásán dőltünk a nevetéstől, miközben nagyokat bólogattunk bölcs mondatain. Klári a szokott rutinjával vezette a konfliktuskezelés vagy a nemet mondás gyakorlatait, Kata pedig kitűnően bemutatta a kért példákat. Márti gyógytornája, szemléletes bemutatója nagy sikert aratott, mint Marika jóga-órája is. A csapat mindig teljes létszámban (fiúk is!) tornázott, táncolt. Julival örömtáncoltunk és OH-kártyáztunk, de az előadását is nagy taps és sok nevetés kísérte. Glotz Marcsival Pink Ribbonoztunk a napsütésben fürdő zöld udvaron, velünk tornázott kedves vendégünk, Báródi Edit is.

Ezúton köszönjük az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület és a Roche Magyarország KTF támogatását! Darvai doktor okos tanácsait mindig szeretjük hallani, most is bőven túlbeszélte a neki kiszabott időt, csak úgy tudtuk „lelőni”, hogy magunkkal vittük vacsorázni. Eszter szalonnát sütött nekünk és jót beszélgettünk az önkénteskedésről. Meridián-tornáztunk, és 8 brokát-tekercs gyakorlatokat csináltunk. Volt kézműveskedés és filmvetítés és Molnár Laci Évával isteni finom zöld leveket készített nekünk. Mindennap többé-kevésbé finom zöldség-, gyümölcsleveket, és gyógyteákat ittunk. Ezúton is köszönjük Márti segítségét!!! Voltak kincsek a „nagymama kamrájából”, és „görög pillanatok”, és ittuk az „erdő éltető nedűjét” csakúgy, mint az „őszi kertek aranyát”. Velem pedig Simonton-technikákat tanulhattatok, orrba-szájba, mindennap. De nagyon jól vettétek az akadályokat, élmény volt veletek dolgozni! Voltak vendégeink is mindennap, még Judit is meglátogatott minket a Balaton-felvidékről.

Milyen jó látni, mennyit változtatok a 6 nap alatt, milyen jó hallani egy-egy elcsípett mondatotokat! „60 évet kellett várnom, hogy ilyen jó társaságba kerüljek!” – ezt Zoli mondta lelkesen, Feri pedig kontrázott neki „Ez a nap mondása!” „Magam is szeretnék ilyen jó kis csoportot létrehozni a lakóhelyemen!”- ez az elhatározás Icusban született meg, aki az ország másik végén él.
Kívánom, hogy a megtapasztalt változásaitok váljanak maradandó kísérőitekké! A dugig teletömött kincsesládátokat pedig nyitogassátok sűrűn, ha egy-egy jó módszerre, technikára lesz szükségetek.
Mindig örömmel, szeretettel gondolunk Rátok: Klári, Anna és a REGEA
2019-09-23
fva

Ildikó-nap
Szentlélek. Már a neve is ideillő. Itt tartottuk ma az első, hagyományteremtő Ildikó-napunkat. Polhodzik Ildikóért, és minden előrement társunkért. Együtt a családtagjaival, a REGEÁval és a Simontonos csapattal.

Gyönyörű nap volt. Lehetett érezni, hogy az lesz. Jöttek a próbatételek, ahogy kell, és az mindig azt sejteti velünk, hogy érdemes lesz kiállni őket! Előző nap Hatvanban voltam egy másik fantasztikus Simonton-csoporttal, és zuhogott az eső… fekete felhők borították a Mátrát. Ajajj, gondoltam, mi lesz a Bükkben… és az előrejelzés semmi jóval nem biztatott. Maradt a jól bevált módszer: kiírtam a csoportban, légyszi, segítsetek, programozzátok a jó időt nekünk! Ezúton üzenem mindenkinek: KÖSZÖNÖM! Nagyon hatékonyak vagytok, és együtt még ezt is el tudjuk érni: csodaszép időnk volt ma, végig napsütéssel! Igaz, hatalmas párában-ködben indultunk fel a hegyre, de mire Szentlélekre értünk, fel is oszlott.

A turista-park egy meseszép hely. Csupa zöld terület, csupa faház, a csapból forrásvíz folyik, és a gyerekek hatalmas lelkesedéssel vetették rá magukat a szintén fa játszótérre. (Nekem inkább játszó-hajónak, bunkernek tűnt.) Hatalmas, szelíd komondor őrzi a parkot, elsőre nem mindig egyértelmű, melyik az eleje, de gyorsan kiderül. Amelyikkel szorgalmasan megszaglász mindent. A tulaj is itt lakik, és a kiteregetett ruhák szivárvány- (vagy csakra) színekben és sorrendben pompáznak. Szamóca, lóhere és kakukkfű alkotja a pázsitot, amin járunk, és a wc is fából van. Szenzációs helyszínt találtunk.

Hát az odaút az nem egyszerű. Kocsival lehet megközelíteni, mi a jobbik úton mentünk, Szilvásvárad felől, és az út csak nyomokban tartalmazott aszfaltot. (Milyen lehet a rosszabbik út?) Azon nevettünk, egészségügyileg is jótékony hatású egy ilyen út, mivel fizikai képtelenség a mély kátyúkat kikerülni, ezért tutira kirázza belőled a veseköveket, megindítja a szülést, bármit… De a Bükk gyönyörű, még ködben is, hatalmas erőtér, és feltöltő hely.

Aztán sorban mindenki megérkezett. Hazafias zsíroskenyereket kentünk, piros paradicsommal és zöld uborkával, ipari mennyiségben. Mégis elfogyott a nap végére. Még zászlónk is volt, regeás. És szép megemlékezésünk, verssel, amit Icus mondott el, énekkel, Emese gyönyörű hangján, és Kati részleteket olvasott fel Ildikó blogjából, így idézte őt meg közénk. Kézen fogva kört alkottunk, és énekeltünk…Átadtuk az ajándékunkat, egy albumot, amibe Ildikó és a csoport legjobb fotói kerültek, és üzenetek, idézetek… olyan nagyon megindító volt látni, ahogy Kati mama köré gyűlnek a gyerekek, és lelkesen nézegetik az albumot… Aztán túráztunk, Ildikó kedvenc helyére, a Magoskőre. A fűben ibolyák nyíltak, és rengetegféle gombát találtunk. Lekívánkozott rólunk a kabát, a pulcsi. Kaptatók és lejtők és jóízű beszélgetések… Aztán Magoskő sziklái, pazar kilátással…. Csoportképek készültek, virágokat és mécseseket tettünk le…és énekeltünk, összevissza mindent, ami eszünkbe jutott, mert a látvány hatását csak énekelve lehetett elmondani. Ildikó jól választotta meg a kedvenc helyét, nekünk is tetszik.

Aztán visszagyalogoltunk, voltak, akik kidőltek, őket kocsival fuvarozták vissza. Rövidítettünk kicsit a távon és mentünk inkább a közúton, de csak azért, hogy még maradjon erőnk felkapaszkodni a Látókövekhez is. Jól kifáradtunk, de megérte!
Visszaérve megebédeltünk, aztán Juli sorversenyt rendezett a gyerekeknek és a vállalkozókedvű felnőtteknek. Mi a fűbe heveredve drukkoltunk nekik. Dobtak célba cipővel és vittek vizet szivacsban és játszottak százlábút egymás kezét megfogva, de a lábuk között hátranyúlva… nagy nevetéssel, és sok mókával. Aztán következett a „tojáskeresés”, vagyis a fűben elrejtett kincsek keresgélése. A csipet csapat visongva gyűjtötte be a buborékfújókat, és az édességeket. Majd össznépi buborékfújás következett. Figyeltem, ahogy a szivárványos gömböcskék elszállnak az ég felé, és arra gondoltam: olyan jó, hogy így is lehet emlékezni valakire, akit szerettünk, sztorizgatva, játszva, kedvenc helyén, sok nevetéssel!
Köszönöm Nektek, hogy velünk tartottatok!
fva

OH kártya Klárival
Játszani olyan jó!
Jó társaságban, sok nevetés közben játszani még jobb!
És ha még ez a játék rólunk, magunkról is szól, és sok izgalmas, felemelő, erőt adó felismerést okoz- hát az a legjobb!
Ilyen az OH kártya. Akár Juli, akár Klári tartja, hatalmas élmény, és jó szórakozás.

A múlt héten szóba került a bennünk élő gyermek. Aki egyáltalán nem olyan rossz, neveletlen, önző, amilyennek gondoljuk, hanem nagyon is értékes, az életöröm, oldottság, nevetés, kreativitás forrása. Hogy érdemes lenne hallgatni rá. Ekkor a téren megjelent egy aranyos kislegény az anyukájával, és csillogó szemekkel egyenesen felénk tartott. Beszélni még nem tudott, mégis minden fontosat elmondott nekünk. Aztán búcsút intett, és továbbállt, miközben a vizeskancsónk a mélybe vetette magát és nagy csattanással összetört. Véletlen lett volna? Nem hiszem.

A mai nagyon nevetős (és mélyen elgondolkodtató) foglalkozásunk közben, pont amikor a leghangosabban nevettünk, megjöttek a térre a közmunkások, és a vezetőjük hangosan ezt mondta: „ Na ezek jól be vannak állva!” Azonnal magunkra értettem, és már majdnem elszégyelltem magam, amikor rájöttem, hogy a megjegyzés az odaparkolt autókra vonatkozott, amiktől nehezen tudtak hozzáférni a raktárukhoz, hogy a szerszámaikat bepakolhassák.
Persze dőltünk a nevetéstől, amikor elmeséltem az „elhallásomat”. „Rá kellett volna tenni még egy lapáttal”- javasolta Fanni- „hogy pl az az utolsó pohár már nem kellett volna”….
Pedig nem is ittunk semmit, egy kis jeges kávén kívül.
De hát játszani olyan jó…..
fva

Falevelek című könyvünkről
“Te nem egy sodródó falevél vagy,
egy értelmetlen seb ezen a földön,
hanem Áldás és Ajándék.
Legyél azzá, amiért születtél,
merd vállalni önmagad, és boldog leszel !”
Böjte Csaba

Írtunk Önöknek egy könyvet, az a címe, hogy Falevelek. A könyv-indító idézete pedig itt fönn olvasható. Van egy szörny, amitől mindenki fél. Nem ismerjük, és azt hisszük, mindenkit elpusztít, aki szembetalálkozik vele. Az a neve, hogy rák. Sokan még a nevét sem merik kimondani. Vannak, akik már találkoztak vele. Vannak, akiket legyőzött ez a betegség. De kétszer annyian vannak, akik meggyógyultak.

Akik megismerték, rájöttek, hogy nem is olyan legyőzhetetlen, mint hitték. Hogy számos gyenge pontja van. Hogy sok, nála sokkal veszélyesebb szörnyeteg létezik. Hogy ha időben találkozunk vele, „kis szörnyecske” korában, akkor könnyen legyőzhetjük. Erre valók a szűrővizsgálatok, menjünk el rájuk!

Hogy sokan tudnak segíteni nekünk. Kéznyújtással, információval, sok jó programmal, öleléssel. Védőhálót tartanak körénk. Ők a civilszervezetek, alapítványok, betegklubok.
Hogy hivatásos „szörny-vadászaink”, az orvosok és egészségügyi dolgozók ma már sokkal kiképzettebb harcosok, mint anyáink, nagyanyáink korában. És sokkal több szuperhatékony fegyverük van. Az akkori szörnyeknek ma már sokkal kisebb esélyük van.

A rák átkerült a krónikus betegség kategóriába. Ne is nevezzük innentől szörnynek! Hívjuk inkább annak, ami: stoptáblának az utunkon. Figyelmeztetésnek. Figyelmeztet, hogy veszélyes útkereszteződés ez, meg kell állni. Szét kell nézni. Átgondolni az utunkat, jó-e ez így? Testünk üzenete ez, valami fontosat kér tőlünk, a betegség az ő nyelve. Mit üzenhet?

Ebben tud nekünk segíteni a pszichológia tudománya. Mi ennek a megfejtéséhez tanultunk sok jó ötletet, technikát, módszert. Mint pl a Simonton-módszer. Orvosok dolgozták ki, és kutatásokkal igazolták, mennyire hatékony. Csökkenti a félelmünket, a rossz érzéseinket. Csökkenti a kezelések mellékhatásait. Sokan meg is gyógyulhatnak vele. Persze ehhez sok munka kell, sok gyakorlás. És kell az orvosi kezelés is. Hogy mi a Simonton-módszer, azt megtudhatják ebből a könyvünkből.
Az én munkám az, hogy megtanítsam ezt a módszert, és ezt csoportokban jobb megtanulni. A védőháló és az egymás felé nyújtott kezek miatt.

A harc, a gyógyulás végére az ember megváltozik, már nem ugyanaz, mint az elején. Már nem sodródó falevelek. Merik vállalni önmagukat. Elkezdenek azzá lenni, amivé szeretnének. Azt az életet élni, amit szeretnének. Boldogabbakká válnak. Falevelek című könyvünk erről szól. 30 ember leírja, hogyan változott meg, hogyan győzte le a félelmeit. Hogyan talált új célokra, új barátokra. Hogyan győzte le a betegségét. Hogyan kezdett el élni egy boldogabb életet.

„Falevelek vagyunk. Megszületünk, kifejlődünk és elmegyünk. De közben egy nagy egészhez tartozunk.”
Önök nem sodródó falevelek. De Áldássá és Ajándékká csak akkor tudnak válni, ha ezért tesznek is. Kezdjük el végre élni azt az életet, amit valóban szeretnénk! Erre figyelmeztet ez a betegség-stoptáblánk is. Legyünk azzá, amiért születtünk!
fva

Szegedi Simonton-tréning
Minden tréning más, mint ahogy minden csoport is más. A szegedi csoport is más…
A Jelenben Együtt, Ibolya jól kézben tartott, támogató sorstárs-csoportja vett részt a két hétvégés Simonton- tréningemen. Első pillanattól érzékelhető volt, hogy ez itt most egészen más… Összeszokott, érzékeny, egymásra figyelő csapatot láttam, annak ellenére, hogy új emberek is voltak közöttük.
A kezdeti, mindig jellemző ellenállás minden „pszicho”- téma iránt gyorsan elolvadt, és hamarosan meglepően mélyre mentünk. Az elfogadó-támogató légkörben meg lehetett osztani bármilyen nehéz, személyes témát, és nem volt könnyű betartani a „nem adunk kéretlenül tanácsot” szabályunkat, annyira igyekezett volna mindenki az illető lelkét simogatni.

Megtanultuk belső gyógyító erőnket mozgósítani, saját, egyéni filmet alkottunk róla. Megtanultunk relaxálni. Átkereteztünk és alternatívákat gyártottunk, közben találkoztunk belső vezetőnkkel is. Stresszkezelés, nehéz helyzetek és még nehezebb érzések feldolgozása, célállítás… sok kitűnő módszer szerepelt az étlapunkon. És a csapat tagjait nem kellett kínálni, örömmel csemegéztek a választékból.

Eső és szél. Mindig ez fogad, ha a „napfény városába” érkezem. Nekem már csak ez társul a Tisza-parti sétához. De a programozásunknak megfelelően a nap végére mindig kisütött a nap.
Meseszép épületek, stílus-kavalkád, tágas, levegős terek és utcák valami időtlen nyugalommal társítva, nekem ez Szeged. Lassan ballagó folyó, bóklászva vacsorázó kócsaggal a partján, láng-arany naplementével, nekem ez Szeged. Rendkívül gondos és odafigyelő házigazda Ibolya személyében, ölelő szeretet- ez is Szeged.
És most már egy összeszokott, egymásra figyelő kis csapat, finoman szövögetett szeretet-hálójával, megtartó erejével, ez is Szeged.

Köszönöm a meghívást, a bizalmat, hogy részese lehettem ennek a folyamatnak, és láthattam a csoporttagok változásait, kinyílását- nekem ez a közös munkánk eredménye, jutalma!
Szeretettel ölelem a szegedi Jelenben Együtt Klub valamennyi tagját, és kívánok további szép közös utat, még több kinyílást és izgalmas felismerést önmagatokkal kapcsolatban, örömteli programokat sok nevetéssel, és főként: jó és egyre jobb egészséget Nektek!
Öleléssel: Anna

Üzenetünk az úton levőknek
Mai rendezvényünk címe volt ez. Az egy hónapja meghirdetett pályázatunk címe volt ez. „Üzenetem az úton levőknek- mi az, ami nekem segített”
Kicsiny alapítvány lévén, nem hittem benne, hogy ez a pályázat köveket fog megmozgatni. Hát, ha sziklákat nem is, de kavicsokat igen… amik között volt tengerkoptatta gömbölyű, voltak művészi mozaik-darabok, volt sziklákról lepattant éles, voltak apró kis színesek, és voltak gyémántok, szikrázóan értékes darabok… Csoda-sorozatot indítottunk el, és a pályamunkák olvasása közben gyakran volt szükségünk papírzsebkendőre… Lélekemelő szépségek érkeztek, és mindben közös volt az író-alkotó szíve-lelke, amit beletett, őszintén megfogalmazva akár a saját, akár a hozzátartozója gyötrelmesen nehéz küzdelmét a betegséggel, és a mindennapok mókuskerekével. Nehéz, mégis felemelő, emberi, szeretettől átitatott, reményt sugárzó munkák ezek. Már látom, hogy méltó részei lesznek a Falevelek című könyvünk második kötetének!

A mai napot azzal a körrel indítottuk, ahol kibővítettük a jelenlévők számát a nem látható, de annál inkább érezhető jelenlévőkkel, akik már az égi Simonton-csoport tagjai, de nagyon is élnek a szívünkben. Soroltuk a neveket, és fogtuk a körben egymás kezét.
Aztán dr Herczeg László előadása következett, aki színvonalas, érdekes előadást tartott a fájdalomcsillapítás lehetőségeiről, és a visszajelzéseitek szerint sokat tanultatok belőle. Őt folytatta dr Prezenszki Zsuzsa, akivel énekeltünk, játszottunk, és filozófiai mélységekbe bonyolódtunk a valódi szeretet mibenlétét illetően, közben szorgosan törölgettük a fejünkből az önkorlátozó, mindenkinek megfelelni akaró „őrmesteri hangokat”.

Ebédszünetben elpusztítottuk azt a „terülj asztalkámat”, amit odavarázsoltatok a terem teljes hosszában felállított asztalokra, amik roskadoztak a rengeteg tarka, és finomnál finomabb salátáktól (köszönet érte Icusnak, aki egymaga hozott egy tucatnyit nekünk!), rágcsálni valóktól, sütiktől, innivalóktól. Itt említeném meg Eszter királylányunk felejthetetlen gluténmentes diótortáját is! Szorgalmasan járultatok a befőttesüvegünkhöz is, amibe a közönség szavazás cetlijei kerültek, ugyanis a fődíj egy gyönyörű Regea-torta volt.

A délutáni blokk a társ-civilszervezeteké volt, akik sorban bemutatkoztak nektek. Nem tudom megfogalmazni, milyen öröm volt számomra látni, hogy sokan eljöttek közülük, színvonalas, színes prezentációkkal készülve, és látnom azt, hogy mégis létezhet együttműködés a civilek között, az valami felemelő érzés volt! Az Amazonok vezetője, Polonkai Éva most szerepelt először „felolvasás nélkül” a nyilvánosság előtt, igen sikeresen. Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a szünetben azt mondta nekem, közénk mindig szívesen jön, mert itt barátok veszik körül. Molnár Laci, a MentsManust önkéntese közénk is tartozik, csakúgy, mint a Mellrákinfo Egyesülettől Karsza Péterné Szalánczi Beáta, akinek színes prezentációja sok érzést megmozgatott bennünk. Vízné Sári Ildikó a Mályvavirágokat képviselte a körünkben, sok hasznos információt adott át a tevékenységükről. A salgótarjáni Rákliga alapszervezettől sokan jöttek, és mindig nagy szeretettel fogadjuk őket! Kreicsi Marika és Vitek Eszter pedig meséltek a munkájukról. Közben szépülhettetek is, mert Fellegi Hanna egy varázslatos, mini Remény és szépség napját varázsolt nekünk gyönyörű hennafestéseivel!

Aztán eredményhirdetés következett, a nyertes pályázatokat díjaztuk kategóriánként. Szétesve, dadogva mondtam a mondandómat, sokszor nyelve a könnyeimet. Próza kategóriában a nyertes Balázs Dzsennifer Gréta volt, akinek az utolsó pillanatban sikerült megérkeznie közénk a családjával. A 14 éves nagylány halkszavúan, kissé szégyenlősen mesélte el két évvel ezelőtt kezdődött, sikeres harcát a betegségével, nagy, figyelő csöndünk közepette. Édesanyja könnyes szemmel hallgatta hátul. Vastapsot kaptak. Rajta kívül felnőtt pályázóinkat is díjaztuk, mert a zsűrinek lehetetlenség volt egy munkát kiemelni a kincsek közül. Könyvjutalmat kapott Priscsákné Szekrényesi Judit is, akiről kiderült, hogy Dzsennifer osztályfőnöke. Valamint Szajcz Erika, legnagyobb harcosunk is könyvjutalmat kapott, Kaszás Gabriellával, Pelesz Szandrával együtt. Ezeket a gyönyörű munkákat hamarosan a honlapunkon és a Facebook oldalunkon is olvashatjátok majd!
Vers kategóriában Gervai Nóra rap indulója elsöprő sikert aratott, ráadásul, mivel az író távollétében Icus olvasta fel, egészen elképesztő módon illett Icusra, akár ő is írhatta volna! De a közönség szavazott még Kiss Ibolyára és György Viktória Klárára is, csakúgy, mint Mészárosné Erikára, aki próza kategóriában is indult, és a nagyon finom céklasalátáját is jutalmaztuk.
Fénykép, grafika kategóriában is nehéz dolgunk volt. Nyéki-Bacsó Ágnes munkáinak ötletessége ámulatba ejtett minket, könyvjutalmat kapott. Az Avon ajándékcsomagot Zavodni Gréta Virág nyerte, szívmelengető fotóival, aki meglepő módon nem a gyógyulástörténetét tartalmazó könyvének részleteivel indult a pályázatunkon. A közönségdíjat, a Regea-tortát Rónai Katalin kreatív fényképei nyerték el, és csak egy hajszállal kapott több szavazatot Cserlaki Ildikó képeinél, aki Avon ajándékcsomagot nyert.
Kreatív alkotás kategóriában is nagy fejtörést okoztak a szebbnél szebb munkák. Végül Valyonné Fodor Zsuzsa tűzzománc és kerámia munkái lettek a befutók. De a közönségnek Tarjányi Melinda apró horgolt-kötött állatkái is nagyon tetszettek.
Sári Edina írónő is felajánlotta nekünk egy könyvét, ő Füst Nikolett cicás-kisgyermekes festményét díjazta.
Egészséges étel/ital kategóriában Avon ajándékcsomagot nyert Maxim Júlia finomsága. Vitek Eszter diótortája, Mészárosné Erika salátája, és Molnár Izabella „Egészségsziget” fantázianevű látványos finomsága pedig nyertes befutóként szerepeltek.

Üzenetünk az úton levőknek remélhetően célba ér, és minél több úton levőt megtalál. Itt is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki valahogyan hozzájárult a rendezvényünk létrejöttéhez: a pályázóknak, a résztvevőknek, a segítőknek, a hozzátartozóinknak, és a támogatóinknak: az Avon Hungary Kft-nek, és az Agria Parknak! Köszönet Erikának, aki még a műtéte előtti pillanatokban is gondolt ránk és egyengette a rendezvény útját! Isten áldjon meg benneteket és ajándékozzon meg egészséggel!
fva

Kedves hely, kedves emberek, kedves szavak
Sokféle helyen járt már a csapatunk… Tartottunk könyvbemutatót művelődési házban, reform-cukrászdában, Margit-szigeten, könyvtárakban, jártunk már katolikus templomban és buddhista sztúpában, felvonultunk már szoknyában, biciklivel, motorral… Jártunk kollégiumban és Csillagvizsgálóban, Földgyógyító dob-ünnepen és véradáson, a Tiszán, hajón, komolyzenei koncert kíséretével, versek és mesék társaságában…Voltunk közéleti kávéházban, Lego-gyárban, Tisza-szigeten, állatkertben, a Lillafüredi Palota-szállóban, a rózsaszín Lánc-hídon, a Bükk legszebb helyein, Magyarok vásárán és Erdőtelken…
Elültettük az Élet fáját az Onkológiai centrum előtt, a Hála fáját Bükkszentkereszten, a REGEA Ligetet Egerben… Karácsonyi ünnepségen osztogattunk sajátkézzel készített ajándékokat az onkológia betegeinek és dolgozóinak… Mell-önvizsgálatot tanítottunk középiskolákban és civil-napokon. Rajzoltunk ugróiskolát és lőttünk célba vízipisztollyal dinnyére. Onkológiai tárgyalóban és Mentálhigiénés Központban festettünk selymet és kavicsot, készítettünk dekupázs tányérokat és harisnyavirágokat és még sokféle csodát….

És most egy KEDVES felajánlás ürügyén lehettünk az egri Szépasszony-völgyben, egy nagyon modern és fiatalos borbárban, a Kedves Wine Bistro & Shopban. Köszönjük a lehetőséget Vincze Ingridnek és Tóth Szabolcsnak, valamint Nagy Ádámnak és a Thai Works Team, azaz az Egri Thai-boksz Sportegyesületnek, és a Kedves borbár valamennyi dolgozójának! Csapatunk nagyon jól érezte magát, annak ellenére, hogy ilyen helyen még nem jártunk, és semmiféle rutinnal nem rendelkeztünk… Ádám és a Kedves nagyon jól tűrték, hogy a protokolljukat saját kedvünkre szabjuk át, állófogadásból körben ülős, jóízű beszélgetésre, együtt borozgatásból együtt gondolkodásba. Azok a cégek, akiknek az életmód-táborunk létrehozásában nyújtott anyagi segítségét így szerettük volna megköszönni, nem jöttek el, ugyanígy a sajtó-, és médiakapcsolataink sem, sajnálhatják, hogy mit hagytak ki!

Szívünknek legKEDVESebb támogatóink viszont eljöttek, Dr Prezenszki Zsuzsa, aki a szakmai szupervíziónkat ellátja, és a legjobb zeneterápiás csoportokat tartja, Rácz Zsuzsa, az Aranyanyu-díj megálmodója és létrehozója, és Dr Darvai László, kedvenc háziorvosunk. A szűk keretek miatt csak néhány önkéntesünket tudtuk elhívni, pedig szívünk szerint mindenkit vendégül láttunk volna, aki az alapítványunk munkájához bármit hozzátesz. Prezi hozott magával vendégeket, Dr Felkai Péter docens urat, akinek magán egészségügyi vállalkozása, érdekes gondolkodásmódja, provokatív stílusa, és mély embersége van, valamint Dr Végh Éva onkológus doktornőt, akivel egy szókimondó, és nagyon intelligens kapcsolatra tettünk szert. A jóízű beszélgetés közben olyan gyorsan eltelt az idő, (megállj, Icus ☺) hogy észre sem vettük! Fogytak a finom pogácsák, sajtok, (sokkal mértékletesebben ugyan, de) a borok, üdítők is.
KEDVES helyen, KEDVES emberekkel, KEDVES időtöltés közben ismét bebizonyosodott, mint már annyiszor korábban, hogy van élet a rák után is, sőt….
Köszönjük a lehetőséget, és köszönjük a részvételt azoknak, akik eljöttek!
fva

Szeged- Könyvbemutató/ 2018.09.21.
Látszólag egy könyvet tartok a kezemben, látszólag… valójában pedig egy kulcsot.
Sok szempontból, és sok mindenkinek kulcs ez…

Hagy kezdjem magammal…
Egy pszichológus, aki 3 gyereket nevel, háztartást visz és 20 éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen, kissé veszélyeztetett a kiégésre… amit, elhivatott segítőhöz méltóan, észre sem vesz. Csak dolgozik és segít. Ma se venné észre, ha nem jönnek a betegségek, mint a villámcsapások, sorban… A nagymamám. Az édesanyám. A legjobb barátnőm (itt áll mellettem). A férjem. A diagnózis mindig ugyanaz. Rák. Ők viszont élni akartak, tehát megtettek mindent a gyógyulásért és meg is gyógyultak. Az elhívás ekkor már megtörtént, a szakképzésemen, hogy nekem ez az utam, a Simonton-módszert kell tanítanom daganatos betegeknek. Csak én tiltakoztam, kézzel-lábbal. Egy darabig.

Aztán láttam, mennyire magukra vannak hagyva a daganatos betegek ebben az elgépiesedett, futószalag-rendszerben. A túlterhelt orvosok mindent megtesznek értük, de csak a testüket gyógyítják, mert ehhez értenek. A kérdéseikre nincs idő, vagy nincsenek válaszok. A rossz gondolataikkal, érzéseikkel nem tudják, mit kezdjenek. Az életmód-váltáshoz millió, egymásnak akár teljesen ellentmondó tanácsot olvasnak, kapnak másoktól. Minden héten más csodaszer gyógyítja éppen a rákot. Miközben az aggodalomtól feszült környezetük ontja rájuk a jótanácsokat: gondolkodj pozitívan, minden fejben dől el, meg fogod csinálni stb. De azt senki nem mondja, hogyan kell ezt. És bűntudatuk van, ha épp nem sikerül pozitívnak lenni, és reménykedni- ami elég nehéz, ha valaki rossz eredményeket kap éppen.

És elkezdtem a csoportokat tartani. Első pillanattól nagyon élveztem. Nincs nagyobb öröm, mint azt látni, ahogy az első foglalkozáson sírós, reményt vesztett, elkeseredett emberek milyen gyorsan és látványosan elkezdenek változni. A Simonton-módszer nem sarlatánság, orvosok dolgozták ki, és kutatásokkal igazolták, hogy hatékony. Megtanuljuk, milyen sokat tudunk tenni magunkért. Az alapszabály az, hogy az orvosok mindent megtesznek értünk, de ez csak 50 %. A másik 50-et mi magunk tudjuk hozzátenni a saját gyógyulásunkhoz. Enélkül kevés, amit az orvosok tesznek. Illetve, ebből következik, hogyha az orvosok már mindent megtettek értünk, és nem tudnak többet tenni, mi még akkor mindig tudunk 50%-ot hozzátenni. Erről szól a Simonton, hogy hogyan.

És a csoporttagok látványosan megváltoznak. Kinyílnak, már reménykednek, aktívvá, lelkessé válnak. Elkezdenek élni, úgy igazán, megvalósítani céljaikat, álmaikat. Sokkal élőbbé válnak, mint egy úgymond egészséges átlagember. Új kapcsolatokat kötnek, új barátokra találnak. A sorstárs-közösség, ami formálódik, megtartó erejű. Majd mindjárt elmesélik az önkénteseink, hogyan megy ez.

Megkértem őket, hogy írják le a történetüket, illetve én is leírtam, hogyan működik a módszer, a csoportjaink. Így született a könyvünk. Falevelek. Előbb volt címe, utána értettük meg, hogy mit jelent. A címét az a versíró csoporttagunk adta, aki a gyönyörűséges mottóját is írta. A rajz a legnagyobb gyermekem műve. A levelek véletlenül lettek szív alakúak és ilyen különös irányúak, de tudjuk, véletlenek nincsenek, illetve, „a véletlen az Isten, álruhában.”

Elmesélem, hogyan jöttem rá. Ajándékul vittem egy példányt egy beteg csoporttagunknak, aki már az út végén járt. Nem nagyon bíztam benne, hogy van még ereje olvasgatni, de azért célozgattam rá, hogy benne van ő is… kíváncsi lett. Még aznap fel is hívott: „Gyönyörű a könyvetek! Olyan szépen írsz, neked ezzel kéne foglalkozni!”- mondta nehézkesen, fulladva. Megköszöntem. De még akart mondani valami fontosat. „Megfejtettem ám a borító titkát!”- mondja, és szinte látom a cinkos mosolyát. És nem azt mondja, amit vártam, hanem valami egészen újat, és így nekem is feltárul a borítónk titka: „Azt jelképezi a fa, meg a levelek, hogy megszületünk, kifejlődünk, és elmegyünk… de közben egy nagy egészhez tartozunk!”
És megértettem, hogy a Szeretetről beszél.

Igen, ez a módszer sem csodaszer. Megszületünk, kifejlődünk, és ha itt az ideje, elmegyünk. De nem mindegy, addig hogyan élünk. Élünk-e egyáltalán, vagy csak morzsolgatjuk a napjainkat, lélektelenül a taposómalomban. Vannak-e álmaink, és merünk-e tenni az álmainkért…Megtapasztaljuk-e a Nagy Egészet, amihez tartozunk…Merjük-e kimutatni a szeretetünket, és megélni a másik ember felénk irányuló szeretetét…Merjük-e érezni a fájdalmat, ami a szeretet-hiányunkból fakad, amit gyermekkorunkban tapasztaltunk meg keservesen…és el merünk-e indulni az úton, hogy begyógyítsuk ezeket a sebeket…

Ilyen értelemben nemcsak az a fontos, amit az Alapítványunk hirdet, hogy a RÁK AZ GYÓGYÍTHATÓ (ha időben felfedezik, ha az illető megteszi, amit a teste üzen neki stb), hanem az is, hogy a RÁK AZ GYÓGYÍTHAT (mint minden betegség, minden fájdalom). Minket, a szeretethiányos sebeinket gyógyíthatja. Indok lehet arra, hogy átértékeljünk mindent, hogy el kezdjünk változtatni az életünkön, hogy rendbe tegyük a kapcsolatainkat, hogy értelmet és célt találjunk az életünknek, hogy újra gyűjthessük az örömforrásainkat. Hogy újra fontosak lehessünk önmagunk számára, és újra kapcsolódhassunk a Nagy Egészhez.

Ilyen értelemben kulcs ez a könyv sokféleképpen…
Kulcs nekem, mert megnyitotta az ajtót egy új, örömteli munka felé. Megszabadított a kiégéstől. Kulcs a csoporttagoknak, mert nyitja a gyógyulás és/vagy a változás, a megújulás ajtaját. Kulcs a sokféle technika miatt, amit tanulunk, az önismeret ajtajához, a kiegyensúlyozottabb élet felé. Kulcs a rendezettebb és az új kapcsolatokhoz, a közösséghez. Kulcs ahhoz, hogy kapcsolódhassunk külső és belső erőforrásainkhoz.
És, mint most is, kulcs ahhoz is, hogy másoknak is elmondhassuk: van élet a rák után is, sőt…
Hálás vagyok a lehetőségért, hogy itt lehetünk, és ezt elmondhatjuk Önöknek. Használják a kulcsot… fva

Civil-ünnep és ugróiskola
Beának mindig jó ötletei vannak. Ő találta ki a közös részvételt a miskolci civil-napon, REGEA Alapítvány és Mellrákinfo, karöltve, közös sátorban. Aki kitölti a kérdőívet, megbeszélheti az eredményeit Icussal. Amiből aztán nagyon jó beszélgetések születtek, egészséges életmódról, betegségről, gyógyulásról… Melindának is nagyon jó ötletei vannak, ő hozott eszközöket, amivel a gyerekek is elszórakozhatnak… pompom-kukac és lufi-lények..
Icus és Bea ugróiskolát rajzoltak a földre, és aki végigugrálta, jelentkezhetett egy tetoválásért. Meglepetésünkre a gyerekektől az idősekig nagyon sokan végigugrálták, úgy tűnik, az emberek még szeretnek játszani. Bottal járó idős néni is végigugrálta, csakúgy, mint a két látássérült úriember. Fiatal párok és jól öltözött hölgyek álltak sorba tetkóért, és versengtek a tűzmadárért, a koponyáért és a rózsáért, majd büszkén villogtak vele a kamerák előtt, hatalmas nevetések közepette. Julink „kedves üzenetei” szintén nagy sikert arattak, amik közül lehetett húzni egy-egy találó bölcsességet. Ildikó és Icus rózsaszín tütüben pompáztak, turisztikai látványossággá válva. Emese csodaszépen énekelt a színpadon, és amíg kávéztunk, másik Ildikónk is megérkezett hozzánk. Judit Egerből jött velünk. Julcsi és Emese felolvastak a színpadon egy-egy részt a könyvünkből, miután Icus megtornáztatta a közönséget. Józsefünk is velünk volt, háttér-támogatást nyújtva, és most derült ki, hogy egy másik nagyon jó könyvet is kiadott, melyben főorvosok válaszolnak fontos kérdésekre. A színpadon jelentős önbizalommal rendelkező idősebb hölgyek táncoltak kánkánt és énekeltek, jobbnál jobb nóta és operett-blokkok követték egymást, kis csapatunk is énekelt, táncolt, olyan jó volt a hangulat. Meg is jegyezte Julcsi, hogy meg kellett volna zenésíteni a könyvbeli részleteket is, mindjárt nagyobb sikerük lenne. Mindenesetre elég komoly kontraszt lehettünk, ami nem baj, mert így annál nagyobb figyelmet keltettünk. Mindenesetre utána jóval többen jöttek oda a sátrunkhoz beszélgetni, bevállalva, hogy ők is érintettek. Galambok és borulások jöttek-mentek, dörgött, villámlott, máshol jég is esett, de ahol ilyen vidám csapat dolgozik és szórakozik, ott nincs esélye semmiféle viharnak. A felfújt tehén időként bedőlt a virágágyásba, mi pedig dolgoztunk, beszélgettünk, szomszédoltunk, és nagyokat nevettünk.
Köszönjük a Mellrákinfónak, főleg Beának a szervezést, és köszönjük Nektek a lelkes részvételt!

 

Még több anyag a fodornevinczeanna.hu-n.

Az oldal üzemeltetője

Regionális Egészségügyért Alapítvány
Cím: 3300 Eger, Hevesy Sándor út 27
Adószám: 18039977110
Cégjegyzékszám: 00 18 039977

Telefon

Fodorné Vincze Anna: 06/20-216-9459
Psenyeczky-Nagy Klára: 06/30-326-8391

E-mail

regeaalapitvany@gmail.com

Kérjük, hogy GONDOSKODJON EGY DAGANATOS BETEG GYÓGYULÁSÁRÓL,
ADÓJA 1%-ával támogassa az alapítványunk munkáját és az életmód-táborunk létrehozását.

Részletekért kattintson ide  ......

regea.hu. Minden jog fenntartva. 2019

A REGEA Alapítvány honlapjának létrehozását, megújítását és az Alapítvány működését 2015-19 között a pályázataival támogatta a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., melynek az irányító szerve: a Miniszterelnökség.

Tárhelyszolgáltató: TeraHost Kft.|2220 Vecsés, Kinizsi utca 73.| teratarhely.hu|info@teratarhely.hu
Design: Weboldal készítés Eger