Kirándultunk…. A REGEA Alapítvány és a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének közös kirándulása

2017.08.12. Pásztói könnyező Mária, Szentkút, Tar…. Felejthetetlen nap volt, köszönjük mindenkinek!

Istu

„Ma találkoztam az Istennel…”
Hazaérve a kirándulásról, kislányom ezzel a mondattal fogadott… Erre az első reakcióm mi más is lehetett volna: „?!?!”
„Zacskó formájában érkezett… fújta, kavarta a szél, és beszélgettem vele. Táncolt is nekem, és megígérte, hogy vigyázni fog rám… Istunak neveztem el… Ma vele fogok aludni, nem a plüsseimmel…”
?!?!
!!!!
„Anya, te hiszel nekem? Elhiszed, hogy találkoztam az Istennel?”
„Én mindent elhiszek neked, kicsim… És ma én is találkoztam az Istennel…”

Egy Mária-szobor könnyei formájában érkezett… Olyan sűrű, olyan jól érzékelhető energia formájában érkezett, hogy tapintani lehetett a temető parányi kápolnájában Pásztón… Mindenki érezhette, nyilván azért csendesedett el, azért potyogtak a jelenlévők könnyei megállíthatatlanul, és azért kezdtünk el énekelni is, mert kinyíltak a szívek, és már nem a beszéd volt a megfelelő kifejezési forma ezekre a magasztos érzésekre… Székely Himnusz, Boldogasszony Anyánk, Magyar Himnusz… Ha lett volna tűzjelző, ismét megszólalt volna…
Imára nyitottam a számat, és nem tudtam mit kérni… hiszen most mindent megkaptam, amire szükségem volt… Hálát adtam azért a csodáért, amit átélhettem, ezért a pillanatért, amikor mindent egynek éreztem, mindenki és minden én voltam, beleértve a kápolnát és a temetőt, az élőket és a holtakat, egyetlen hatalmas, kavargó, gyönyörűséges Jelenlét… szerettem volna örökké itt maradni, ebben a békében és örömben. Néztem a szép Mária-arcot, melynek szemeiből folyamatosan szivárgott a könny.
– „Mit mondasz nekem, Szűzanyám? Mit tegyek érted? Bármit megtennék…”
– „Csak tedd a dolgod, az elég…- felelte szelíden.

Teszem a dolgom, enélkül a kérés nélkül is tenném, örömmel.

Ez a csodálatos nap úgy kezdődött, hogy elsóhajtottam magam a neten: Úgy szeretném látni a pásztói könnyező Máriát! És a sóhajra azonnal jött a válasz, többen is csatlakoztak, gyorsan összeállt a program, a csapat, és Eszter királylányunk gondos szervezése nyomán fokozatosan megteremtődött a csoda. Telefonok, emailek jöttek-mentek, ki jön, ki kér ebédet, kinek van még hely az autójában…. Ibolya, Melinda, Zsuzsa, Dia… útitársaim a csodavárásban…
Harcostársak Egerből, Salgótarjánból, Hatvanból, Pestről, Miskolcról, Mezőkövesdről, Szegedről…
Kriszti és családja Miskolcról érkezett… most éppen jól van, nagyon örültem, hogy el tudott jönni. Kicsi lánya, Dorina az anyja mögé bújik, majd amikor a csillogós tetkóját dicsérem, felbátorodik.
Icus motoron érkezik a párjával. Regeás pólóban, Rómából hozott szentelt vízzel, nagy szívében hordozva az egész csapatot.
Feri mégiscsak eljött a nejével, nagy meglepetést okozva nekem… arca kivételesen lelkes, szeme örömtől csillogó… keserű gondolatai, rozoga egészsége elillantak, fényképez, beszélget, és lelkesebb, mint bárki más…
Kata utazási nehézségeire hárman is felajánlották a segítségüket, most Erzsike és férje viszik magukkal… jó látni a harmóniát és összetartozást hármójuk között…
Ismerkedem a salgótarjáni nagy csapat tagjaival, közben keresem a titkukat, mitől ennyire összetartó ez a társaság…
Eszter, Dia lesipuskás fényképezőgépei kattannak, egyszer Melinda is készít kompromittáló képeket rólam, egy dohányboltban… már úgysem tudom kimagyarázni, hogy csak mosdót kerestem… 🙂
És most a pásztói csoda… egymás kezét fogva, amennyire lehet, körben állva, behunyt szemhéjunk alól sokkal szaporábban pergő könnyekkel, mint előttünk a Szűzanyának…kérve-küldve az imát, szeretetet mindazoknak, akik nem lehetnek itt velünk… gyönyörű hagyományunkhoz híven.

Nehéz otthagyni a pásztói csodát… a parkolóban Eszter eper és bodza-szörpöt osztogat. Aztán irány Mátraverebély- Szentkút, ahol a nagybúcsús mise zajlik, a végére érkezünk… Csodás a hely, kellemes meglepetés a tömeg-érzés hiánya, noha tömeg az van, csak a profin kiépített hely, és a rengeteg zöld terület elnyeli. Sok busz, folyamatosan érkező zarándok-csoportok, sátorozó hívek… Indul a körmenet, én az üvegemet töltöm meg a gyógyító forrásvízzel, hátha Gizike sírós arcát örömre tudom hangolni vele… állapota miatt mégsem tudott velünk jönni, pedig nagyon szeretett volna. Sétálni indulunk az erdőben, Szent László forrását és patanyomait keressük. A lombok alatt kellemesen hűvös a levegő, keskeny az ösvény, magas sziklafalak között kanyarog vadregényesen… Dorina ganajtúró-bogarakat terelget, és mindet el is nevezi… lelkesen bemutatja nekem közülük Kingát. Kinga inkább menekülőre fogja a dolgot. A forrás kiapadt a kánikula miatt, patanyomot nem találunk, de ez nekünk nem akadály, Icus villámgyorsan kinevez néhány gödröcskét patanyomnak a sziklakemény talajon.
Aztán ebédelünk. A változatosság kedvéért sztrapacskát. Lenyűgöző az étterem profizmusa, ahogy rövid idő alatt kiszolgálnak több csoportot is egyszerre, és a felszolgáló lányok mosolygósan, udvariasan teszik a dolgukat…

Ejtőzés, ajándékvásárlás, Eszter túrós lepénye után megcélozzuk Tart és a buddhista szentélyt, a sztupát. Nem szegi kedvünket (mert nem hagyjuk), hogy az autónk ingyen- szaunává változott a napon parkolva, hogy a műszerfalon felejtett szilva feketére sült, hogy a szakállas kvados pasi addig nem megy el, míg arrébb nem állunk az autókkal oda, ahová ő mondja- nem mintha a legelőn számítana, hová parkolunk… A fák árnyékában, körben ülve a fűben, Icus megemlékezést szervez Melinda édesapja, mindenki Papija tiszteletére… Középen mécses ég, és aki ismerte, mesél a huncut szemű kisöregről, aki még megvárta, míg szeretett lánya hazatér a Regeás önkéntes-táborból…

A sztupában ereklye-kiállítás van, és jókora nyüzsgés, színes zászlócskák és tömény illatú füstölők… a kis csengettyűk nem engedik, hogy Icus felvegye és hazavigye a hangjukat, közeledtére azonnal néma csendbe merevednek, hiába fújja őket a szél…
Melindával és Ibolyával leülünk egy árnyékos padra, míg a többiek szétnéznek, van, aki részesül áldásban is. A kánikulát szél borzolja, nyomott a levegő nagyon, érezni, hogy valahol úton van már a vihar és a lehűlés… 30 ember programozta mára a szép időt, tehát a napsütésnek nincs más lehetősége, mint kitartani végig…
A kávé méregerős, a levegő forró, ideje búcsúzkodni… az ölelések is forróak, sokatmondóak… Részesülni a csodában egyedül is hatalmas kegyelem, de közösségben megélni ugyanezt… arra már nincsenek szavak… csak dadogunk. Tűzjelző, Istu… Köszönöm.

Köszönet és hála a gondos szervezésért Eszternek, a szeretetteli gesztusokért Icusnak, és a részvételért Mindenkinek!!!

 

Comments are closed